Jókívánságok egy különös karácsonyra

A karácsony nekem kicsit független a vallásbeli dolgoktól, és inkább a hagyományok valamint az együtt töltött idő ünnepe. Valami, amit minden évben csinálunk, mindig együtt és sok dolgot mindig ugyanúgy. Néhányat meg mindig másként. 2020-ban talán mindennél fontosabb lenne azt hangsúlyozni, hogy mennyire fontosak ezek a hagyományok, de pont másként gondolkodom.

A szeretet ünnepe, meghittség, béke, boldogság. Ezt éneklik a karácsonyi dalokban, ezt írják a versekben és ezt mondják a reklámokban is. A “meghitt” karácsonyt viszont valójában őrült rohanás, szervezés, végtelen tennivaló és kőkemény munka előzi meg sok ember számára. Kicsit olyan mint egy színházi kamaradráma, ahol a színpadon csak két színész beszélget, de ahhoz, hogy időben felkapcsoljanak a fények, leereszkedjen a függöny és megszólaljon a zene, a háttérben 50-60 fő összehangolt és megfeszített munkája áll, amit már órákkal, sokszor napokkal az előadás előtt megkezdenek.

És hát pont ez a megfeszítettség, a tökéletesség iránti vágy tudja taccsra vágni az egész meghittséget, és emiatt könnyű oda eljutni, hogy a végén már unott faarccal rágod az idén is szétrepedt bejglit, és mormolod magadban, hogy “kurva boldog karácsonyt”.

Aztán ehhez az egészhez még hozzájön 2020, ami mintha az összes film és regény szarkasztikus és pszichopata főgonoszát testesítené meg egy személyben világjárvánnyal, kitörő vulkánnal, kijárási korlátozásokkal, munkanélküliséggel, hónapok óta a négy fal között töltött idővel és úgy összességében a bizonytalanság “legyen már vége” érzésével.

Na, hát mit is lehetne ilyenkor kívánni?

Blogbejegyzésekben kerülöm a nyomdafestéket kevésbé tűrő kifejezéseket, de idén elkezdtem használni a kurva boldog karácsony kifejezést. Ez az, amikor már az idegösszeroppanás szélén állsz, de azért még a Grincset megszégyenítő mosolynak szánt vicsorral mormolod, hogy kellemes ünnepeket.

Szóval mielőtt tényleg idegösszeroppanást kapsz, inkább engedd el. Engedd el, ha szétrepedt a bejgli; tojd le magasról, ha nem sikerült szépen becsomagolni az ajándékokat; ne görcsölj rá, hogy sikerült-e mindent megvenni a piacon; senkit nem fog zavarni, téged se zavarjon, ha ferdén áll a fa. Tényleg, ha valamikor, akkor idén nagyon fontos, hogy nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Annyi gány dolog történt idén, hogy felsorolni is kár, bőven elég, ha épségben otthon lehet ülni és egy videóhívásban koccintani a rokonokkal és barátokkal.

És persze pont most borzasztó nehéz az elengedés, mert jön még a kínzó érzés is, hogy legalább a karácsony legyen már fasza, ha minden más borzasztó volt. Ha neked könnyen ment, akkor pacsi és igyál egy tojáslikőrt a nevemben, ha viszont nehezen megy, és pont olvasod ezeket a sorokat, akkor fújd ki a levegőt, és engedd el. Minden jó, ahogy van: a fa, a bejgli, a káposzta és az ajándékok is. Ha volt nagyobb baj idén, akkor azért kapcsolj ki kicsit, ha nem volt, akkor pont azért.

Karácsony van! Huppanj le a kanapéra, hívd fel a rokonaidat vagy valakit akivel rég találkoztál. Játssz, egyél, igyál, nézzél filmet, legyél egész nap pizsamában. Aztán pár nap múlva úgyis megy tovább az őrület, és hamarosan jön 2021, ami reméljük eggyel kedvesebb lesz, mint ez a különös 2020 volt.

Ha már hagyományok: a blog idén novemberben ünnepelte 15. születésnapját, én pedig idén 14. éve készítek képet valamelyik díszünkről, és írok egy »jókívánságok« című bejegyzést. Idén azoknak küldöm az összes jókívánság energiámat (most nem látod, de pont energizálok), akiknek 2020 különösen szar év volt, és azoknak, akiknek egyedül kell tölteniük azt az ünnepet, amit pont az együtt töltött idővel hivatott ünnepelni.

Oké, ez a bejegyzés nem kicsit súrolja a Coelho-i közhelyek határait, de néha a túl egyértelmű dolgokat is jó kimondani vagy leírni: nem jó olyan dolgokon görcsölni, amikre nincs hatásod és amiket nem te irányítasz. Lesz még jobb is, ez az egy biztos.

Neked, és mindenki másnak is, aki e sorokat olvassa: kurva boldog karácsonyt kívánok!

🎄