Mostanában sokat fagyizom és élvezem a jó időt

Na helló van! Hetek óta foglalkoztat a gondolat, hogy ha már idén 20 éves a jó öreg mefiblog, akkor megtörhetném a szokásos rítust, miszerint az év utolsó felében esek ide, hogy pánikszerűen letudjam a kötelező köröket, és legalább néhány bejegyzést megírjak.

A tendencia szerencsére javuló jellegeket mutogat: 2023-ban már júliusban megírtam az év első bejegyzését (lol), akkor épp a »földbirtoklási kalandjaimról«, de hogy őszinte legyek, azon már jócskán január előtt elkezdtem dolgozni. 2024-ben csak augusztusban, az akkor még 20, de idén már »21 éves kisnyugdíjas Saci cicánkról« írtam, most meg már május negyedik napján itt rontom a levegőt! Ráadásul világmegváltó terveim vannak a gyakoribb blogbejegyzéseket illetően. Na de, ne szaladjunk előre.

Szóval. A legtöbbször az öli meg a naplóírási vágyaimat, hogy sok random kicsi gondolatom inkább »Bluesky-posztokba« fojtom, azonban az elmúlt hetekben tényleg sokszor elkezdett hiányozni a klasszikus „naplóírás“, és hát mi végre van az embernek naplója, egyenesen elektronikus naplója, weblogja avagy blogja, ha nem e nemes célból. Gondoltam csinálok itt egy „mostanában“ rovatot, ahol időközönként (az ég óvjon attól, hogy itt valamiféle gyakoriságra vonatkozó vállalást tegyek, amit aztán csúfosan elbukom!) összegyűjtöm ezeket a random, öblös gondolatokat.

Felidézve a korszakot, amikor még aktívan írtunk és olvastunk blogokat: itt ezzel együtt 5 499 bejegyzés és 70 374 hozzászólás született az elmúlt lassan 20 évben. Nincsenek nagy elvárásaim, hogy ezt felpörgessem, de azért a napokban az is eszembe jutott, hogy már többet éltem úgy, hogy megvolt ez a blog, mint amikor még nem. Feel old yet?

Ha kisüt a nap, felsír a bennem élő olasz, és fagyit követel

Nyári gyerek vagyok, kár lenne tagadnom – bár egyre jobban élvezem a hűvös időt is, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már kicsit több mint egy hónapja nyitott ablaknál alszom – az élet igazán a két óraállítás közötti sokáig világos, napsütéses időszakban halad élvezhető mederben. Most is kint ülök a teraszon, csiripelnek a madarak, hétágról süt a nap, nincs is jobb alkalom arra, hogy írjon az ember.

És ilyenkor mint a vizet vagy a levegőt, úgy kívánom meg a fagyit. Aktuálisan két kedvenc fagyizós helyem van: a Balaton körül a Kő fagyi?-t imádom, míg Pest-Budán a Mikrokosmost. Apró érdekesség, hogy pont a Mikrokosmos mellett van a budai Kő fagyi?, de az valahogy annyira nem jött be, mint a Mindszentkállai.

A minap csak azért bevállaltam az extra sétát az irodából, hogy ezzel a tökéletes bergamott-fehérkávé kombóval vezessem le a napot:

Egyébiránt április és október között napi egy kenés/gombóc/gömb rendes fagyi az ajánlott, az olaszok szerint ez a hosszú élet titka. (Meg a nők, a pasta és a bor, de ez más kérdés.)

Könyves kalandok…

Talán már írtam róla korábban is (igen, »tényleg írtam« – apropó, azóta meggyógyultunk, de a tüdőgondozóban hallott „száznapos köhögés“ elnevezés sajnos nem volt hazugság), hogy meghívásra csatlakoztunk egy barátaink által indított könyvklubba. Az előnye: nem kell agyalnom, hogy mit olvassak. A hátránya: nehezen tudom beilleszteni a könyvklubon kívüli könyveket. De én is tudom, erről inkább én tehetek és egyáltalán nem a könyvklub.

Aktuálisan két kedvencem kötet is járt a kezeim között.

Nemrég fejeztem be Dmitry Glukhovsky Text-jét, amit kifejezetten, sokszor már-már letehetetlen módon izgalmas volt olvasni. Ebben két dolog fogott meg: egyrészt, hogy egyáltalán nem közhelyes módon mutatja meg, hogy milyen veszélyes, hogy legtöbben szinte teljesen hanyagul az egész életüket a mobiltelefonukban tárolják. Másrészt furcsán hatott rám, hogy mennyire könnyű volt azonosulni vagy legalábbis rezonálni egy orosz szerző regényével, különösen azokkal a kis mondatokkal, amikkel az „orosz életérzést“ vagy mondjuk a mai Moszkvát és Oroszországot írja le. Nem volt még olyan messze, amikor Moszkva közelebb volt nekünk a nyugatnál, és ez még úgy is erős nyomot hagyott a kultúránkon, hogy nekem az aktív emlékeim többsége már nem ebből az időszakból származik. És ehhez a furcsa delíriumos tudathasadáshoz még jött az ijesztő kép, hogy milyen hely is lehetne Budapest és Magyarország mondjuk 15-20 év múlva. És nem kifejezetten politikailag, inkább az „utca embere“ szintjén.

A másik kedvencem Németh László Iszony című regénye. Ezt még nem fejeztem be, így a sztoriról nem nyilatkozom, de ahogyan ez a regény meg van írva, az minden kétséget kizáróan megerősített abban az évek óta erősödő érzésemben, hogy a legjobban magyar irodalmat szeretek olvasni. Egy jól lefordított regény is tud abszolút kiemelkedő élményt nyújtani, de a saját anyanyelveden írt szöveg egészen más dimenzióba repít. (Kicsit igaz ez arra is, ha a szerző anyanyelvén olvasod a művet, de azért az is egy másik élmény.) Jómúltkorjában hallgattam a Fábián Tamás beszélgetését Kepes Andrással, amiben Kepesnek volt egy nagyon erős mondata (több is, de ez nagyon beakadt):

Idegen nyelven az ember azt mondja, amit tud. Az anyanyelvén azt, amit akar.

A hatalomnak az az érdeke, hogy senkinek se higgyenek – interjú Kepes Andrással

Na, én valami egészen hasonlót érzek olvasói szemmel a magyar nyelvű műveken, és mostanában a legtöbb olyan regény, amit igazán élveztem, nagyon megfogott és később is sokszor eszembe jutott, mind magyar szerzők írása volt.

…és könyvelői kalandok

Teljes apróság (én szóltam, hogy ilyenekkel leszek tele!) de úgy néz ki, le fogom cserélni a You Need a Budget! nevű kiadás és büdzsé kezelő alkalmazást, amit szerintem már legalább 10 éve használok.

Apropó: ha még nem követed a kiadásaidat fillérpontosan, akkor abszolút ajánlom. A YNAB oldalán magát a módszert is leírják, de van egy rakatnyi nyílt forráskódú és ingyenes alkalmazás, sőt: egy Google vagy Excel táblázatban is tökéletesen kezelhető a sztori. Viszonylag régóta csinálom ezt, talán 2008 környékén kezdtem el, és nagyon sokat segített abban, hogy tudatosan bánjak a pénzzel és legyen megtakarításom.

Visszatérve, semmi bajom a YNAB-bel, az egyik kedvenc alkalmazásom, remekül fejlesztik, hibátlan a módszertan, tökéletesen működik az app. Viszont van pár dolog, ami elkezdett zavarni:

• Csak egy pénznemet tud kezelni
• Magyar bankokhoz nem tud csatlakozni
• És megemelték az éves előfizetés árát 109 dodóra

Én is szoftverfejlesztéssel foglalkozom, egyáltalán nincs bajom azzal, ha egy alkalmazásért fizetni kell. A YNAB főként amerikai ügyfelekre fókuszál, ott ez az éves költség elhanyagolható (pláne, hogy az app segít kimászni az ott jellemző hitelkártya-tartozásokból), de Magyarországon, magyar fizetéssel, különösen úgy, hogy a legfontosabb feature-t, a bankkal való szinkronizálást nem tudom kihasználni, egyszerűen már nem érte meg.

Mielőtt lemondtam az előfizetést, írtam nekik egy levelet, hogy lehet-e valami féláras kedvezményért koncsorogni, de kedvesen nemet mondtak, úgyhogy kipróbáltam kb. tíz alkalmazást, és az én igényeimnek leginkább a MoneyWiz felelt meg, aminek a standard előfizetése $24,99 egy évre, míg a banki csatlakozást is biztosító prémium csomag $49,99. Sokkal barátibb az ára, és egy tucatnyi feature tényleg jobban a kezemre áll, ráadásul van macOS, iPadOS és iOS app is.

Anonim Vezetők Klubja

Sok (mondhatni az összes) munkaidőn kívüli kreatív energiámat mostanában az AVK Podcastbe teszem. Egyrészt idén elindítottunk egy új műsort Leadership Híradó címmel, az éppen legutóbbi részt itt meg is tudod hallgatni:

Emellett ugyanúgy csináljuk a havi, hosszabb, egy témát körbejáró epizódokat is, és a napokban átköltöztünk Substackre, egyrészt a támogatói lehetőségek miatt, másrészt mert szeretnénk írásos tartalmakat is készíteni. Főként olyan témákban, amikre gyakran kapunk „hogyan csináljam“ kérdéseket, és még a másfél órás beszélgetésbe is nehéz belesűríteni. Van hírlevél is, ha érdekes neked a szakmai kontent tech & leadership témában, ajánlom magunkat: iratkozz fel!

Amúgy a különböző podcast csatornákon együttesen már majdnem ezer ember követ minket, viszonylag sokan jönnek a meetupjainkra is, úgyhogy összességében nagyon elégedett vagyok.

London Calling

Még februárban évfordulót ünnepeltünk Londonban.

Továbbra is az egyik kedvenc városom, most voltam kb. hatodik alkalommal, és mostanra egészen letisztult válaszom alakult ki az „élnék-e Londonban“ kérdésre: másfél-két évet igen. Megnézném az összes West End show-t, kipróbálnék egy rakatnyi jó éttermet, elmennék egy tucatnyi koncertre, aztán valahogy úgy képzelem, hogy pont másfél-két év után lenne túl sok a város zaja-kosza-pora. De arra a másfél-két évre nagyon lennék.

Pont ilyen volt az egyhetes programunk is: voltunk színházban, kipróbáltunk egy-két jó kávézót és éttermet, néha gyorséttermet meg persze a jó öreg meal deal. Az utazás csúcspontja: indulás előtt két héttel a reményveszettek teljes nyugalmával jelentkeztem a Graham Norton Show felvételére. A jegy ingyenes, de sorsolják, kb. 600 ember fér be a nézőtérre, de hogy tuti ne legyen üres szék, nagyjából 800-at hívnak meg.

Teljesen esélytelennek gondoltam a dolgot, de utazás előtt két nappal jött az e-mail: szeretettel várnak minket, hogy megnézzük élőben többek között Elton Johnt-t, Robert De Nirót és Mikey Madisont. Ez még pont az Oscar-előtt volt, szóval már elmondhatom, hogy két Oscar-díjas színészt is láttam élőben, ráadásul Elton John kb. 5 méterre tőlem zongorázott. 4 órát álltunk sorban a hidegben, meg is fáztam utána, de abszolút megérte. A legjobb ingyenes program Londonban.

---

Ezek mennek mostanában. Folytatása következik!