A 2006. február havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!




Windows Live Local

Windows Live LocalA Microsoft mostanában minden termékének a „Live“ jelzőt adja. Tette ezt a legújabb, – és egyértelműen a Google Local koppintására – projektjével is, ami a Windows Local Live nevet viseli, és nem más, mint egy térkép.

Mindenképpen vannak hasznos tulajdonságai, például az útvonaltervezés, valamint, hogy nem csak felülnézetből, hanem úgymond „first person” módban is nézelődhetünk, bár ez még elégé gyerekcipőben jár. Hozzátenném, hogy a rendszer csak Internet Explorer alatt működik, Opera és Firefox alatt nem érdemes próbálkozni, (ennyit a böngésző szerinti kizárásról, ehhe).

40%

Büfé

Miért mondják meg, hogy én mit vegyek (vagy adott esetben mit ne vegyek) az iskolabüfében? Ne vedelj kólát, mert az egészségtelen, ne egyél csokit, mert az rossz. Helyette egyél finom húsos szendvicset. Az lényegtelen, hogy az állatot levágták, a húsához lazán hozzákeverték a maradékokat, és azt teszik bele egy zsömlébe, aminek a tésztáját egy ember a hónaljához ütögette, még talán bele is köpött, de ez legalább egészséges, és nem hízlal. Nekem ne mondja meg senki, hogy mi a jó nekem, és mi nem. Ha akarok, megiszok hat és fél liter kokakólát, hozzá megeszem tizenkettő darab marscsokit, és utána fetrengek az élvezettől. Mindig is utáltam, amikor beleszóltak az életembe. Milyen lenne már, ha közölné a büfében az eladónéni, hogy „ Bocsi, de nem adhatok kólát, mert azt rendeletileg tiltja a törvény!”. Mondjuk megnézném, hogy a mi sulinkban mikor lesz ilyen, mert holnap nem. Az biztos.

Egyébként búrkiflit, croissant-t, vagy szendvicset szoktam enni, és rühellem a kólát.


Abortusz

Az egyesült államokbeli Dél-Dakota állam törvényhozói helyi idő szerint szerdán az utóbbi évtizedek legkorlátozóbb abortusztörvényét fogadták el: a cél ezzel olyan jogi vita kavarása, amelynek végén a szövetségi legfelsőbb bíróság újra mérlegre tenné a terhességmegszakítás alapvető jogát. A törvény értelmében akár öt év börtönbüntetéssel sújthatják az abortuszt levezető orvost.

Az infót Doomocskától kaptam. 🙂