A 2007. február havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Készülés

Holnap meg olyan dolgokból fogok dolgozatot írni, hogy morfémák, kommunikáció és hangtan. Elvileg ezek érettségi-tételek is egyben, szóval illik tudni őket, így most ilyen izgalmas esti olvasmányom lesz.

Most más dolgot nem igazán tudok írni, esetleg még annyit, hogy viszket a hátam, de lusta vagyok megvakarni.


Flém

Anno élveztem, hogy kinézek egy-két blogot és bloggert, jól leszólom őket, aztán örülök a fejemnek, hogy most én nagy vagyok. Okom is volt rá talán, úgy gondoltam, hogy egy szánalmas ember megérdemli az ilyet. Aztán rádöbbentem, hogy hoppá, a szokásos ugyanazt szarod mint én elmélettől eltekintve, semmivel nem vagyok különb. Ráadásul: ki a szánalmasabb? Egy új blogger, aki úgy kezdi, mint szinte a legtöbb fiatal, vagy egy kicsit idősebbnek számító blogger, aki jól leszólja őt, ahelyett, hogy segítene neki.

Szóltak le engem is, nem mondom, de hiszem hogy – azon kívül, hogy akkor nagyon rosszul esett, és nagyon utáltam érte mindenkit – ez valahol csak jó volt nekem, mert segített pozitív irányban fejlődni. Nem, nem megváltozni, új embernek lenni, pusztán pozitív irányban fejlődni.

Az egyik zenész, nem tudom pontosan ki, valami ilyesmit mondott: Magyarország egy kicsi ország, és az emberek mégsem tartanak össze. És ez szomorú számomra.. És én nagyon egyetértek ezzel. Nem azt mondom, hogy boruljunk egymás nyakába, mert vannak hülyék, tény. De elég nagy ez az internet, elfér egy hülye, és egy nem hülye egymás mellett, csak nem kell közös helyekre járniuk.

Ha valakinek a véleménye, hozzászólása nem tetszik, nem fogom rögtön élesben támadni, ha valakivel összetűzésbe kerülök, megpróbálom értelmesen kezelni, személyesen (vagy legalábbis e-mailben, vagy valami hasonló csatornán) rendezni azt.

Persze, ha valakit többször megkérnek, hogy ne, és csak azért is, az megérdemli, hogy jól elküldjék a francba (a valóságban az ilyeneket szokták jól orrba verni).

De a lényeg, amiről prédikálni akarok itt: ha már valakit annyira le akarunk oltani, ki akarunk zárni egy körből, azért, mert nem tetszik a stílusa, véleménye, akkor először próbáljuk meg normális keretek között elintézni, nem rögtön a meghalszvégedvan elv szerint, és akkor talán kicsit jobb lesz, és akkor talán lehet valamiféle összetartásról beszélni, az úgynevezett blogszférában, vagy csak úgy, az internetezők körében.

Lehet szarul fogalmaztam, nem hat meg, fáradt vagyok; viszont a szokásosat most méginkább kérném: akinek nem inge…


Tűz

Azért teljesen őszintén: ha lehet valamilyen sorrendet fölállítani az embereket érő katasztrófák, balesetek között, akkor a TOP 10-ben biztosan benne van, a teljes lakás, vagy ház leégése.

Hiszen az ember életében egyetlen biztos pont van, ahonnan indul, amiért küzd, ahová érkezik este, amit takarít, amit felújít, amire költ stb. És egyik este arra érkezik haza, hogy két tűzoltó bevezeti egy szénné égett, koromfekete lakásba, amit reggel még épen hagyott ott, és amire reggel még azt mondta, hogy az otthona.

A bajt csak tetézi, ha a lakásra nincsen biztosítás. És nem kell jönni a szöveggel, hogy így meg úgy járt, mert aki egy kicsit is jártas, vagy akinek egy kicsi tapasztalata is van biztosítási ügyekben, az tudja, hogy az mindenkinek megéri, csak leginkább a biztosítottnak nem. Pláne ha nem telik rá. És ha van is biztosítás, nem tudja pótolni az eszmei értékű tárgyakat.

Én minden más véleménytől függetlenül sajnálom az olyan embereket, akiknek ilyet átéltek, vagy éppen átélnek.



Csupaideg

Csupaideg vagyok, mert csak. Eljutottam arra a szintre, ahová nagyon-nagyon régen nem, és ahová még nagyon-nagyon sokáig nem is akarok újra eljutni. Mert nem jó ha ideges vagyok, úgy értem, igazából ideges.

A Hősök 1×17 pedig nagyon jó lett; szerintem az évad legjobb epizódja, akció, zene, dramaturg és tartalom tekintetében egyaránt.

A kommentekben lehetnek szpojlerek, sőt vannak is már.