A 2008. december havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


B. ú. é. k.

Boldog 2009-es új évet!

És ahogy »tavaly ilyenkor«, úgy idén is szokás szerint ez az utolsó bejegyzés, mi hamarosan megkezdjük az ektivitizős, malacsült és virslievős szilvesztert, így szeretnék mindenkinek nagyon boldog, sikerekben, kalandokban, örömteli pillanatokban, kapcsolatokban, anyagi és mindenféle jólétben, szexuális aktusban, sikeres vizsgákban, napsütésben vagy hóesésben és minden olyan dologban gazdag 2009-es évet kívánni, amilyet szeretne. Kivéve a petárdázóknak, mert nekik bizony lófütyit a fenekükbe. ;]

Jövőre ugyanitt!


2008 grandtotál

Mivel én a hagyományok és szokások embere vagyok, és mivel »tavaly is« összefoglaltam a lényegesebb eseményeket, ezért most ismét.

  • Rendületlenül tart a »sorozatmániám«, és arra jöttem rá, hogy sokkal jobban szeretek sorozatokat, mint filmeket nézni;
  • »beüzemeltem« saját twitter-klónomat, de aztán nem sokkal később megszűnt, miután »regisztráltam Plurkre«, amitől eleinte ódzkodtam, de mostanra nagyon megkedveltem;
  • elkezdődött egy szakasz: januárban megérkezett »Kázmér« a világ legédesebb egri sziámi fiúja, aki bizonyára a legfurcsább macska a világon (olyan dolgai vannak, hogy tudnék mesélni), én pedig azóta is »imádom«, nem is kicsit;
  • idén végül egyetlen »blogboncnok« bejegyzés született, magam sem tudom miért, jövőre tényleg igyekszem a többit is publikálni;
  • volt néhány »videózási kísérlet« (a dolog egyébként ugyanannyira tetszik, mint a fotózás) és Zsukival megcsináltuk a »Médiagetsziket«, ami lehet hogy nem aratott osztatlan sikert, de legalább új embereket ismertünk meg, és jól éreztük magunkat;
  • lezárult egy szakasz: novemberben, születésnapja előtt nem sokkal »búcsúztunk« a világ legaranyosabb és legszeretnivalóbb kutyájától, »Mephistótól«. Soha az életben nem lesz még egy ilyen kutyánk;
  • még mindig a »Gábor Dénes Főiskola« mérnök informatikus nappali tagozatos hallgatója vagyok, és utólag az egyik talán legjobb döntés volt, hogy idejöttem, rengeteg személyes dolog miatt. Szeretem a barátaimat akiket ott szerettem, szeretem az iskolát, érdekel és tetszik amit tanulok, és javarészt csak kellemes élmények kötnek a mindenki által ócsárolt intézményhez;
  • nyertem egy »Nintendo Wiit«;
  • megvettem végre a hőn áhított tükörreflexes »Canon EOS 40D« fényképezőt, így beléptem a fényképezés szintben eggyel, árban ezerszer magasabb osztályába;
  • mindenféle PDA-telefon kipróbálása után végre megtaláltam az igazit, Vilmos Császárt, aki egy »HTC Kaiser« típusú csodagép;
  • volt többféle hirdetés a blogon, ebből egy kevés anyagi jó is származott, örültem neki, igyekeztem hasznos dolgokra fordítani, szóval elégedett vagyok. (Ugyanitt írnám, hogy TLoF, adj valami életjelet, mert a levelekre nem válaszolsz, Skype-on pedig nem látlak!);
  • idén nyáron is voltam Olaszországban, és már sikerült eljutnom oda, hogy a nyersanyag videót felmásoltam a gépre, taps;
  • voltunk a »Szegedi Ifjúsági Napokon«, ahol többek között arra jöttem rá, hogy imádom Szegedet;
  • két dedikáláson is voltunk, »Robin Cook« és »Merényi Dániel« is aláírta és -rajzolta könyveit;
  • elkezdtem írni »kedvenc helyeimről« és volt nagy »gíroszteszt«, még eggyel el is vagyok maradva, lesz jövőre is, mivel az eredeti ötleten (hogy kóstoljuk meg Budapest majdnem összes gíroszát) túl nagyon jó társaság verbuválódott össze;
  • megismertem új embereket, néhányukat nagyon a szívembe zártam (aki fontos, az tudja hogy róla van szó) és persze idén is szereztem új ellenségeket, engem utáló/lenéző/irigylő embereket;
  • a szokásos dolgok idén is: tekeregtem, tekertem, utazgattam, kodoztam, cséztem is, sütöttem, főztem, takarítottam, rengeteget voltam moziban, kiállításokon és így tovább.

Nagyjából ennyi, pár dolog lehet kimaradt, de a lényeg talán itt van. Írnék még egy kicsit más kaliberű beszt of 2008 dolgot is, bár nem minden lesz 2008-as.

Volt még sok minden, de csak ezek jutnak most eszembe, gyász. Végül pedig a szokásos blogstatisztika (le fogok bukni, hogy az előző évi bejegyzést írtam át és egészítettem ki):

  • 732 bejegyzés;
  • 14 054 komment, ebből 3 365 az enyém;
  • 398 963 egyéni látogató.

A számok szerintem a Plurk miatt kevesebbek, sokszor ott írok le olyan dolgokat, amikből egyébként bejegyzés lenne, és az itt kommentálók egy részével is ott tartom a kapcsolatot. A látogatószám pedig nem pontos, mert a mérés olyan volt, mint a népmesék: hol volt, hol nem volt. De így is több, mint tavaly, és ez jó, nagyon jó.

Ezek voltak, még lesz idén egy búékposzt, aztán jövőre találkozunk.


Az év utolsó napja

Eljött hát ez is. Már persze rég aludnom kellene, de nagyjából összeszedtem fejben, hogy mikről szeretnék írni az idei mi történt 2008-ban jellegű bejegyzésben. És ahogy olvasgattam a tavalyit, két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy »ez a bejegyzés« most is teljes mértékben igaz, sőt, ahogy leírtam tavaly is: talán kicsit jobban. És visszaolvasgatva sokszor elgondolkodom, hogy egy-két bejegyzésnek jobb helye lenne a blog mappában, a sok-sok nem publikált bejegyzés között. És sokszor tényleg megremeg a kezem, de gyakorlatilag ma jutottam el odáig, hogy tényleg nem érdekel. Egyszerűen ilyen voltam, és idővel úgy hiszem mindig furcsa lesz visszatekinteni, milyen voltam. Mert értelemszerűen a húszéves Mefi szeretne visszamenni és néha-néha pofán vágni a tizenhét éves Mefit, hogy dolgokat másként csináljon. De nem teheti meg, a dolgok megtörténtek, és így vannak rendjén. Akinek nem tetszik, nyaljon sót. Ez vagyok én, az is én voltam, és amikor jövőre az év utolsó napján egy hasonló bejegyzést fogok írni, az is én leszek, aki valószínűleg megint máshogyan néz vissza erre az énre.

A másik ami feltűnt, hogy év közben bizonyos dolgok ugyanakkor jönnek rám. Egészen apróságok. Például idén majdnem ugyanakkor néztem végig az imádott »nyolcvanas évekbeli magyar reklámokat«, mint idén. De ez csak egy a sok apró dolog közül.

A két dolog pedig ugyanoda vezet: szeretem ezt az egészet csinálni. Szeretek írni; szeretem megnyomni itt lent a Nyomógomb feliratú gombot; szeretem visszaolvasgatni; szeretek még hajnali háromnegyed kettőkor is ezzel foglalkozni, szeretem hogy minden fontosabb esemény, amiről írok (legyen az publikus vagy sem) dátumhoz kötve azonnal elővehető hónapokkal-évekkel később; szeretek bármiről írni, legyen szó egy elköltött egyszerű vacsoráról, vagy akár egy megnézett mozifilmről és még mindig jó dolog arra gondolni, hogy van egy apró sziget, ami az enyém.

Az enyém. Itt voltam, itt vagyok és itt is leszek. Gondolataim között mindig ott van, hogy miről fogok írni, miről nem, és mindig fogok erre időt szakítani, még akkor is, ha nagyon kevés lesz. Még akkor is, ha sokan bolondnak tartanak emiatt.


Lepattintva

Lepattintva

Gyakorlatilag mikor a legelső előzetest megláttam, már nagyon érdekelt a Lepattintva, leginkább azért, mert Kristen Bell (többek között »Heroes«), Jason Segel (»How I Met Your Mother«) és Jack McBrayer (»30 Rock«) a jelzett sorozatokban mind-mind szimpatikus volt, és a Hősöket leszámítva ráadásul nevetős darabokról van szó, gondoltam így ez sem lehet olyan rossz, mármint nevetés tekintetében.

Rosszul gondoltam. Talán túl sokat, vagy teljesen mást vártam, de a nagyjából két órában ötször ha összesen röhögtem, és akkor is inkább a nagyon buta szóviccek, sem mint a tényleg vicces dolgon. Bár ez talán kicsit a szinkron hibája is lehet, mert például az egy-két éneklős rész (nem kell megijedni, nem az egész az) hol le volt fordítva, hol meghagyták eredeti hangokkal. Szóval nálam egyáltalán nem volt röhögős, ami egyrészt egy vígjátéktól, másrészt az előzetesek alapján azért meglepő újdonságnak számított.

Igazán az érdeklődést talán ott vesztettem el, mikor az első öt percben háromszor mutatták meg Segel farkát, és nem ám olyan udvarias képzeld oda stílusban, mint anno az AXE-reklámban, hanem telibe a kamerába, majdhogynem premierplánban integetett Lompos Lajos, egymás után háromszor. Amit talán ki is hevert volna az átlagos férfi néző, ha kap cserébe mondjuk Bell-féle puncit, háromszor, de nem hogy puncit, hanem magát Kristen Bellt is alig látni, és amikor látni, akkor sem igazán villogtatja szép testrészeit színészi tehetségét, pedig akadna neki bőven. Cserébe legalább ott volt Mila Kunis, aki szerintem jól néz ki, és még egy részeges bimbómutogató képet is láthattunk róla, bár ez sovány vigasz Lajos után.

Ennyi volt nagyjából a kontra része. Ami tetszett, az a CSI-paródia, meg burkoltan az egész filmvilág finom fikázása (így jött ki az alliteráció, na). Továbbá jó dolog volt, hogy bár az alaptörténetből kiindulva számíthat az ember romantikára, mégsem lett az egész egy nyáltól és rózsaszín gennytől csöpögő tucatsztori, meg a romantikus jelenetek többségét is inkább viccesen mutatták be, mert azért tényleg volt egy-két vicces jelenet, de sajnos kevés.

Viszont így azért vagyok bajban, mert a film nem romantikus, de nem is egészen vígjáték. Valahol a kettő között áll, a tetején reszelt citrommal. Annyira katasztrofális nem volt, én kicsit többet vártam tőle, de ez leginkább azért volt, mert másként álltam hozzá. Nem mondom azt, hogy kerülje bárki, mert azért barátnővel megnézős filmnek, vagy csak a szokásos könnyed esti kikapcsolódásnak azért nem rossz. Tényleg csak annyi, hogy én másra számítottam, de ezt nem írom le megint mert megköveznek.

Eredeti cím: Forgetting Sarah Marshall
Műfaj: vígjáték, romantikus
Időtartam: 112 perc
Megjelenés éve: 2008
Főszereplők: Jason Segel, Mila Kunis, Kristen Bell, Jack McBrayer

{{3csillag|(Egyszer nézhető.)}}


Az őslakó

Az őslakó

Tavaly novemberi film, nem is igazán hallottam még róla, teljesen véletlen akadtam rá most, és mivel a leírás szimpatikus volt, gondoltam miért ne.

Az egész úgy kezdődik, hogy az egyetemi tanárokból álló baráti társaság egyik tagja éppen költözik, és búcsúzkodás közben bevallja: ő egy tizennégyezer éves ősember, aki harmincöt éves kora óta látszólag egyáltalán nem öregedik. És elkezdi mesélni miket és hogyan látott, élt meg a tizennégyezer év során. Ráadásul kapóra jön, hogy pont az érintett tudományágak képviselői vannak jelen: egy antropológus, egy pszichológus, egy biológus és így tovább.

Bizarrul hangzik, ráadásul kicsit megtévesztő is lehet, és ugyan műfaját tekintve sci-fi, de egyáltalán nem kell nagy költségvetésű látványos aláfestést meg színes tálalást várni, gyakorlatilag elejétől a végéig ülnek a kanapén és beszélgetnek. Bár eleinte kicsit vontatottnak és hosszúnak tűnik, (másfél órás, de elég tömény, pont mert csak mesélnek) de ettől függetlenül hamar magával ragad, ami leginkább annak tudható be, hogy sikerül hihetően tálalni az egész történetet.

Többet nem is akarok róla elmondani, tényleg érdemes megnézni, nem a látvány, nem a rendezés sőt még nem is csak a színészek miatt. Igazán dicséretet Jerome Bixby érdemli, aki megírta a történetet, amin a film megtekintése után is nagyon sokat töpreng az ember.

Eredeti cím: The Man from Earth
Műfaj: dráma, sci-fi
Időtartam: 87 perc
Megjelenés éve: 2007
Főszereplők: David Lee Smith, Tony Todd, John Billingsley

{{5csillag|(Eleinte négy pontot akartam adni, de ez simán megér ötöt.)}}