A 2013. február havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Brüsszel, jövünk!

Holnap, mit holnap, ma hajnalban, egészen pontosan reggel hatkor felcsüccsenünk egy repülőgépre, ami – miután valószínűleg húsz percet álltunk sorban egy sátorban – néhány pofátlanul jó áron szerzett repülőjegynek köszönhetően egészen Charleroi városáig repít minket. Terveink szerint megnézzük Brüsszelt, Gentet, Bruges-t, veszünk végtelen csokoládét, eszünk végtelen sültkrumplit (vagy adott esetben kagylólevest, bár én nem kedvelem) és iszunk végtelen belga malátakoktélt; az egyik kávézóban például 2500-féle sör van, valószínűleg nem fogjuk mindegyiket megkóstolni, de törekszünk majd rá.

Az autóbérlés és az airbnb-s szállásfoglalás amúgy elég jó móka, az egyetlen probléma, hogy a kettőre együtt hatalmas kauciót kell lerakni, vagyis zárolni a bankkártyán, cserébe viszont a végösszeg barátságos.

Egyébként 2005 óta használom a mefi.be domént, úgyhogy félig belgának tartom magamat, ideje is lesz már meglátogatni a blogom kvázi szülőhazáját!


Arany kis szobrocskák

Itteni idő szerint vasárnap hajnali egykor kezdődött a 85. Akadémiai díjátadó, az Oscar-gála, amelyet idén a Family Guy atyja és hangja, Seth MacFarlane vezetett, emiatt idén az arany szobrocskák átadó ceremóniáját is megnéztem.

Az eredmények:

Film Megnyert jelölések
»Anna Karenina« legjobb jelmez
»Az Argo-akció« legjobb film, legjobb vágás, legjobb adaptált forgatókönyv
»Django elszabadul« legjobb férfi mellékszereplő, legjobb eredeti forgatókönyv
»Nyomorultak« legjobb női mellékszereplő, legjobb smink és haj, legjobb hang
»Pi élete« legjobb rendezés, legjobb eredeti filmzene, legjobb fényképezés, legjobb vizuális effektusok
»Skyfall« legjobb eredeti filmzene, megosztva a Zero Dark Thirty-vel: legjobb hangeffekt

A gála nagyon jó volt, MacFarlane tökéletesen vezette a műsort, egy-két jelenetnél potyogtak a könnyeim a röhögéstől. A nyerteseknek örülök, főként Tarantino és Christoph Waltz díjazásának és habár az Argo nekem nem annyira tetszett, elismerem, hogy megérdemelte az oszkárt, és legalább végre George Clooney is ott állhatott a színpadon. Nálam a listából a Pi élete az abszolút kedvenc, megérdemelte mind a négy szobrot.

Máskülönben kíváncsi voltam, meg tudom-e nézni szpojlerek nélkül az előadást. Nem néztem se Twittert, se tumblrt, se Facebookot (még instagrammot is csak minimálisan), és végül csak egy fél jelölést tudtam meg, este így sokkal jobb volt nézni az átadót.

Egyébként érdekes, hogy nem tudni, miért nevezik Oscarnak a szobrokat. A legnépszerűbb sztori ezzel kapcsolatban az, hogy valaki a nézd csak, ez olyan mint Oscar nagybátyám kiáltással jellemezte az egyket, amikor először meglátta, végül ráragadt ez a név.


Hitchcock

Megnéztük a napokban minden idők egyik legnépszerűbb horrorfilmje, a Psycho alkotójának életéről, vagyis sokkal inkább magáról a film megszületéséről, és az ő ehhez köthető drámájáról szóló filmet. Hitchcock – avagy ahogyan ő mondja, csak vágjuk le a farkát, és Hitch – a film után a róla alkotott képet megfelezve is hatalmas figura lehetett, kedvet is kaptam a Psycho újranézéséhez.

Hitchcock film

Leginkább az tetszett, hogy habár egy amerikai film, ami Hollywoodban játszódik, annak ráadásul a fénykorában, és habár Hitchcocknak van ugye némi köze a szigetországhoz, a film angolsága mégis nagyon finoman, szerethetően érződött.

Az egészet fűszerezték a nagyon szépen fotózott és remekül beállított jelenetek. Kedvencem például, amikor a konyhában eszik a zöldségeket és a kaviárt az éjszaka közepén. Aki osont már ki a konyhába éjjel valami betevő faltért, és akihez csatlakozott már más ebben a nagyszerű élményben, az biztosan érti, mire gondolok.

Meg aztán, ott van a kvázi dráma, az alkotói válság, a jobbat-többet akarás, ezt is nagyon jól mutatták be, ügyesen lavírozva a nem drámai jelenetek között.

Tetszett, szinte minden percét élveztem.

Eredeti cím: Hitchcock
Műfaj: életrajzi
Időtartam: 98 perc
Megjelenés éve: 2012
Főszereplők: Anthony Hopkins, Helen Mirren, Scarlett Johansson, Danny Huston, Toni Collette, Jessica Biel, James D’Arcy

Jön a 4DX mozi

Biztosan sokan láttátok már, hogy a Cinema City megújult honlapján van egy hatalmas HAMAROSAN JÖN felirat a 4DX mozi menüpontja alatt. Annyit lehet tudni, hogy az új terem a WestEndben lesz, és kis guglizás után lehet érdekeseket találni róla:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Vagyis mozognak a székek, spriccelik rád (remélhetőleg) a vizet, érzed a szagokat és még szemüvegben is leszel, mert nyilván 3D-s a film.

A dolog nem teljesen új, talán emlékeztek még páran, hogy a WestEndben volt már ilyen mozi, azt hiszem a mostani Pull & Bear üzlet helyén, de az akkoriban kudarcra volt ítélve, hiszen egy rendes mozijegy áráért valamilyen öt-tíz perces, erre a célra készített filmre lehetett beülni.

A dél-koreai cég által kifejlesztett 4DX viszont azért menő, mert az egyébként hagyományos moziban is megnézhető, egész estét betöltő filmeket fogják játszani.

Kíváncsi vagyok az élményre, egyszer biztosan kipróbálom majd, de alapjában véve nincs igényem a mozgó székekre és az igazi hullaszagra.

Azzal viszont nem különösebben értek egyet, hogy ezek a technológiák azért kellenek, mert a filmek már nem elég jók, nem lehet őket izgő-mozgó alkatrészek nélkül élvezni. Biztosan van ebben valami, de ez az én szememben nem olyasmi, mint amikor a fekete-fehér filmek után megjelentek a színesek, vagy a némafilmek után jöttek a hangosfilmek. Inkább a rádió után megjelent a tévé jelenségéhez hasonlítanám; teljesen más és új tecnhológia, nincsen köze az eredeti moziélményhez, és nem feltétlen ugyanazért ülsz be egy ilyen filmet megnézni, mint amiért beülnél a Művészbe.


Die Hard – Drágább, mint az életed

Nem igazán szeretnék rizsázni, ez a film kevesebb volt, mint vöröshagymában a proletáröntudat. Az öregedő Bruce Willis (Dörner György hangján) hallgatja, amint egy nem tudom milyen gyártmányú taxiban, a Moszkvának álcázott Budapesten egy orosz taxisofőr éppen amerikai zenét énekel. Ezután sok bazmeg (én vettem csak észre, hogy jóval több bazmeg volt, mármint, még nekem is furcsa volt, pedig aztán én sem vagyok mentes a szóhasználattól), néha egy kis jó kis vakáció, bazmeg, pár lövés, pár robbanás és vége is a filmnek. Mi történt az akciófilmekkel?

Die Hard 5 - Drágább, mint az életed

Nagyon sokan mondták, hogy gyenge a DH5, és sokan a sztorira panaszkodtak, ami egyébként nem gyenge lett, hanem egyszerűen nem lehet felfedezni. Először azt hittem, hogy azt fogom érezni a film után, hogy elmúltak a 90-es évek, ezeknek a filmeknek annyi, 2013-ban egyszerűen nem működnek, hiába ugyanolyan jók. De nem, ha eszembe jut a Simon mondja jelenetek feszültsége, dinamikája és atmoszférája, akkor azt kell mondjam, hogy ez a film egy vicc.

Aztán oké, mondták, hogy legalább a látványt élvezzük. A mit? IMAX-ben néztük, gyakorlatilag egyetlen szép fotózást sem sikerült elkapnom a 97 perc alatt. Az autós üldözés említésre méltó sem volt, össze-vissza rángatózott a kép (ezzel egyébként nincsen bajom, de most azt éreztem, hogy elhagyták valahol a gripet, és csak kézben szaladgáltak a kamerával), alig használtak totált, minden csak nagyon közelről látszódott és úgy általában véve nem mutatott semmi kiemelkedőt, de még átlagosat sem.

És akkor arról már tényleg ne is beszéljünk, hogy a komcsicsillagos Hősök tere pofátlanul lesz orosz akármilyen tér, a múzeum meg bíróság, a Duna-part az elhaladó HÉV-vel meg moszkvai körgyűrű. Értem én, hogy megvesznek minket kilóra, és ne foglalkozzak vele, de ettől függetlenül igénytelennek tartom az ilyen megoldásokat a filmekben. De ez persze teljesen szubjektív, és nem ront a film amúgy is gyenge összképén.

A Die Hard 5 egy említésre sem méltó, sok pénzből készült akciófilmnek nevezett valami, amiben ha nem játszana Bruce Willis, és nem Die Hard néven futna, akkor egy rossz B-kategóriás film besorolását kapná, és májusban már a 990 forintos DVD-k között úszna a TESCO-ban. Habár, azokon legalább néha lehet nevetni.

Eredeti cím: A Good Day to Die Hard
Műfaj: akció
Időtartam: 97 perc
Megjelenés éve: 2013
Főszereplők: Bruce Willis, Jai Courtney, Sebastian Koch, Mary Elizabeth Winstead, Yuliya Snigir