Itt az összes film témájú bejegyzést olvashatod; jó szórakozást!


Liza, a rókatündér

Szerencsére elég nagy a visszhangja Lizának, a rókatündérnek, a több éve készülő magyar produkciónak. Örülök neki, hogy remélhetőleg újra beindult a magyar filmipar, persze, amikor valaki azt mondja, hogy végre egy jó magyar darab, én mindig igyekszem hangosan hirdetni, hogy azért »VAN« még lehetőség jó dolgokat látni. A jelenség minden bizonnyal az Utóélettel kezdődött, amit ugyan még nem láttam, de pontosan emiatt még sürgetőbbnek érzem a megtekintését.

Liza, a rókatündér

Máskülönben tényleg megérdemelnénk a jó filmeket: itthon minden bizonnyal lenne rá igény, és tehetséges emberekből egyáltalán nincsen kevés, a baj nem tudom hol van, talán a Színművészetin, talán ott, hogy az MNF nem olyan produkciókba fektet be pénzt, amik kifejezetten jók, inkább olyanokba, amik visszahozzák a pénzt vagy csak egyszerűen kevés a jó ötlet.

A Liza, a rókatündér emiatt is emelkedik ki: szerepelt benne pár kötelező név (gondolok itt mondjuk Hajdú Steve-re), így gondolom megvolt a kötelező pipa a Filmalap felé, de azért mégsem kaptak olyan komoly szerepet, hogy ez elvegyen az élményből. Reviczky Gábor káromkodós poénját elsőre kicsit erőltetettnek éreztem, de a végén tetszett, ahogy az egész szál átívelt a történeten és korrekt lezárást kapott.

Ami rögtön vezet a másik dologhoz: még a nagyon csúcsszuper amerikai mozik során is ritkán fog el az az érzés, hogy semmi sem történik véletlenül, minden alaposan végig let gondolva, minden tökéletesen ki van találva. Ilyen élményem talán csak Tarantino vagy Wes Anderson filmjeinél volt, és azt kell mondjam, hogy a Liza, a rókatündér alatt végig úgy éreztem magam, mintha egy párhuzamos univerzumban élnék, ahol Tarantino és Wes Anderson valahogyan magyarok, és az általuk ismert stílust és hangulatot egy tökéletes budapesti koprodukcióban mutatják be, Tövisházi Ambrus zenéjével, mintha ennél mi sem lenne természetesebb. És ezt elmondani egy magyar filmről: nagyon menő.

Liza, a rókatündér

Aztán még azt is kiemelném, hogy az összes képkockája arany: gyönyörűen volt fényképezve, tökéletesen bántak a színekkel, a várost pedig úgy mutatták be, mintha nem is azokon a helyeken sétálnék el mindennap, ahol forgattak, de valójában mégis.

Humoros, kedves, nem kiszámítható, viszont nagyon szórakoztató, színes, magyar romantikus vígjáték Ujj Mészáros Károly filmje, a Liza, a rókatündér. Ha van rá lehetőségetek, semmiképpen se hagyjátok ki!

Eredeti cím: Liza, a rókatündér
Műfaj: romantikus vígjáték
Időtartam: 98 perc
Megjelenés éve: 2015
Rendező: Ujj Mészáros Károly
Főszereplők: Balsai Mónika, Bede Fazekas Szabolcs, David Sakurai, Reviczky Gábor

Whiplash

Röviden: a Whiplash nagyon jó film. A népszerűségéhez biztosan hozzájárul, hogy szinte tankönyvi tökéletességű: ha valakinek azt mondod, hogy film, valami ilyesmire gondolsz a háttérben. A gyönyörűen fotózott jeleneteinek szinte bármelyik képkockája akár fényképként is megáll a lábán, a két főszereplő karakterének jellemfejlődése és a színészi alakításuk pedig szintén megkérdőjelezhetetlen.

Whiplash c. film jelenete

Azt a fajta katarzist, amit nagyon sok kritikában írnak, én gyakorlatilag a zárójelenetig nem éreztem, ott viszont feltettem a kezemet a moziban, hogy megadom magam. Annyira hibátlanul futott a végén minden össze, hogy kár lenne nem megemlékezni. Az a jelenet önmagában is nagyszerű volt.

A szerelmi szálat kicsit fölöslegesnek éreztem, bár gondolom szándékosan volt ennyire nevetségesen kezelve: mi is annyit kaptunk belőle, amennyit a főhős beleadott. Ez meg konvergál a zéró felé.

Ha másért nem (de szerencsére igen), azért mindenképpen megérte megnézni, hogy azóta Don Ellis Band-et hallgatok, szüntelen.

Eredeti cím: Whiplash
Műfaj: dráma
Időtartam: 107 perc
Megjelenés éve: 2014
Rendező: Damien Chazelle
Főszereplők: Miles Teller, J.K. Simmons, Melissa Benoist

Kódjátszma

Legelső gondolatom, amit muszáj leírnom: aki ezután a film után panaszkodni mer, hogy »fehér férfiak filmjeit« jelölték, az tényleg nem érti, hogyan működik az, amiért kampányolni akar, és inkább vonuljon el a sarokba újratervezni.

A fősulin az egyik tárgy sikeres teljesítéséhez szerintem nagyban hozzájárult, hogy Alan Turing, de főként nyilván az ő munkája, a Turing-gép is része volt a tananyagnak; nem tudom miért, de nagyon érdekelt a téma (egyébként ugyanígy a Neumann-elvek), és már anno is mérhetetlenül elszomorított, hogy Turing, aki egyrészt egy zseniális tudós volt, és aki nélkül voltaképpen – kicsit leegyszerűsítve – most ezeket a sorokat se írhatnám egy számítógépbe, a nemi beállítottsága miatt egy tucatnyi megpróbáltatást kellett kiáljon, amik végül ahhoz vezettek, hogy idejekorán véget vessen a saját életének.

Kódjátszma - The Imitation Game egyik jelenete Benedict Cumberbatchcsal

A film nyilván emiatt is nagy hatással volt rám, de hozzájárult még az is, a brit dolgok iránti közepes erősségű rajongásom. Ha hasonlítanom kellene, leginkább »A király beszédét« említeném, és nem is azért, mert mindkettő filmben elhangzik az a szomorú de eredeti hangfelvétel, amiben Chamberlain bejelenti, hogy az Egyesült Királyság háborúban áll Németországgal, hanem inkább azért, mert a két film tökéletesen és ugyanolyan módon dolgozza fel a második világháború eseményeit, különböző szemszögből.

A néha nagyon egyértelmű de főként tökéletes arányban bemutatott jelenetekről nem is beszélve, amelyek kicsit megmutatják, milyen nehéz lehetett egy nőnek vagy egy homoszexuális férfinak, még akkor is, ha éppen kiemelkedően tehetségesek voltak és emberek ezreit mentették meg munkájukkal.

Benedict Cumberbatch nagyjából a második mondat után vetkőzi le »Sherlock« szerepét; aggódtam, hogy vajon milyen lesz, ha megint kap egy meg nem értett zseni karaktert, de nekem tetszett a játéka és nem éreztem azt, hogy most Sherlock Holmes-ot látom a vásznon. (Néha inkább Sheldon karaktere ugrott be.)

Egy-két jelenet néha talán kicsit csöpögősebb volt, de egyáltalán nem zavaró mértékben, illetve, amennyire én tájékozott vagyok a történelemkönyv vonatkozó oldalaival kapcsolatban, néha a sztorit is igazították, hogy kicsit jobban illeszkedjen a film tempójához.

Gondolom nem árulok zsákba macskát, ha leírom, hogy nagyon tetszett a film. Még vasárnap néztük, de elég sokat gondolkodtam rajta azóta is. 2013-ban, amikor Alan Turing poszthumusz kegyelmet kapott II. Erzsébet királynőtől, arra gondoltam, milyen kár, hogy ezzel a témával senki nem foglalkozik. a Kódjátszma emiatt is piros pontot érdemel: betekintést nyújt a második világháború egy teljesen más hadszínterébe, ahol nem fegyverekkel és tábornokokkal, hanem matematikusokkal és a világ első informatikusaival nyertek meg egy kilátástalannak tűnő csatát.

A Kódjátszma nem egy tökéletes film, de mégis annyi pozitív dolgot tudnék mondani róla, legfőképpen talán azt, hogy általa talán kicsit többen ismerik meg Turing nevét, többen fogják tudni, hogy a Bletchley Park is a második világháború egyik fő hadszíntere volt és talán páran emiatt kezdenek el matematikával, mesterséges intelligenciával, kódfejtéssel vagy informatikával foglalkozni.

Eredeti cím: The Imitation Game
Műfaj: életrajzi, dráma
Időtartam: 114 perc
Megjelenés éve: 2014
Rendezte: Morten Tyldum
Főszereplők: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Matthew Goode, Mark Strong

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Minden évben igyekszem végignézni az Oscar legjobb film jelöléseket, de ez ezt leszámítva is listán volt. Valaki megkérdezte tőlem, hogy pontosan milyen film is a Birdman, és miközben rájöttem, hogy nem igazán tudom kategóriába sorolni, arra is rájöttem, hogy pontosan az ilyen, filmeket szeretem a legjobban. Meg aztán, a január-februári eresztés amúgy is mindig jobban be szokott jönni.

Birdman 2014 Michael Keatonnal

A történet középpontjában egy valaha hatalmas akciófilm-színész áll, aki a Birdman című produkcióban játszotta a fő szuperhőst. Gyakorlatilag mindenki felismeri, ha az utcán sétálgat, de a karrierje mintha megrekedt volna ezen a ponton, keresi a helyét, próbálja megvalósítani álmait, megtalálni saját magát és közben próbál jó kapcsolatot ápolni a családjával. A karrierjét kedvenc regényéből készült Broadway előadás adaptálásával igyekszik új pályára állítani.

Szinte az egész film a színházban játszódik, nagyon ritkán van vágás, majdnem végig olyan érzésem volt, mintha nem is megrendezett filmet néznék, csak történnének az események, a kamera meg néha rohanna valaki után.

A másik dolog, ami azonnal magával ragadott, az a rengeteg apróság, ami nem túl feltűnően minden jelenetben megjelenik. Hogy csak egyet mondjak: amikor az előadás szünetében a nézők kimennek dohányozni a színház elé, és tipikusan azokat a mondatokat lehet kimazsolázni a tömeg morajából, amiket bármelyik színház előtt hallhatsz a szünet alatt dohányzó emberekről. Vagy a burkolt poénok, megjegyzések, amiken néha csak mi röhögtünk a moziban.

Mindezek mellett meg persze rengeteg hangosan nevetős jelenet, pontosan elegendő mennyiségű társadalom- és filmkritika (a képregény-adaptációk szerintem minden jelenetben kaptak egy szúrást) és Michael Keaton közel tökéletesen játszik Edward Nortonnal. Külön pluszpont Zach Galifianakis-nek, az utóbbi időben nálam ez volt a legjobb alakítása.

Eredeti cím: Birdman
Műfaj: vígjáték
Időtartam: 119 perc
Megjelenés éve: 2014
Rendező: Alejandro González Iñárritu
Főszereplők: Michael Keaton, Edward Norton, Zach Galifianakis, Emma Stone

Sráckor

A Sráckor egy kiemelkedően jó film volt, és leginkább azért tetszett, mert nem a különleges technológiai megvalósításával hódított, azt voltaképpen észre sem vettem volna, ha előtte nem olvasok utána. A filmet ugyanis 2002-től 2013-ig forgatták, évente két-három alkalommal. A forgatókönyv nem volt a legelején megírva, mindig a forgatás előtt nézték újra az előző anyagokat, és a készítők valamint a szereplők saját élményei adták az alapot, a történetnek csak az eleje és a vége volt fix pont. A főszereplő ugyanaz a srác, a történet az ő életét meséli el 5 éves korától 18 éves koráig.

Sráckor (Boyhood) című film jelenete, Ellar Coltrane-nel

A technológiai újdonságot leszámítva főként a történet felépítése tetszett: tényleg éreztem rajta, hogy nem a szokásos keretek között gondolkodtak, nincs eleje-közepe-vége, nincs különösebben bonyodalom, nincsen egy pont, amikor minden esemény összefut. Egyszerűen csak megy előre és közben tényleg olyan érzésed van, mintha néha benéznél egy házba, ahol valakinek a fején egész nap kamera van. (Persze ez is szorosan kapcsolódik a megvalósításához, de ezalatt főként arra gondolok, hogy nem az tetszett, hogy de jó, 12 évig forgott, ugyanolyan a képe, öregednek a színészek stb.)

Elképesztően nehéz lehet úgy elkészíteni valamit, hogy igazából csak egy évtizeddel később tudod megmutatni a nagyközönségnek. Hatalmas volt Csillagok háborúja-poén is, pontosan emiatt.

Nagyon érdekes filmélmény, mindenkinek bátran ajánlom.

Eredeti cím: Boyhood
Műfaj: dráma
Időtartam: 165 perc
Megjelenés éve: 2014
Rendező: Richard Linklater
Főszereplők: Ellar Coltrane, Patricia Arquette, Elijah Smith, Lorelei Linklater, Ethan Hawke