Nagymenők

Martin Scorsese »A Wall Street farkasát«, a »Casinót« és a Nagymenőket egy trilógiának szánta: látszólag mindhárom film csak a kurvázásról, a kokózásról, a piáról és a pénzről szól, eközben azonban mindhárom történet egyetlen jelenséget mutat be nagyon határozottan: hogy mi történik az emberrel, ha hétköznapi schmuckból nagymenő lesz belőle. Olyan, aki bejut helyekre; aki ismer embereket; akinek sok pénz van a zsebében és aki valószínűleg jobb, ha gyakran néz a háta mögé

A trióból a Goodfellas az első rész, Ray Liottával, Robert De Niróval és természetesen Joe Pesci-vel. Neki egyébként minden jelenete arany, nehezen tudom őt elképzelni más szerepben, mint az agresszív, pattogó beszédstílusú maffiózó (pedig láttam már néhányszor).

Engem leginkább a film zenéje és képi világa fogott meg: majdnem az összes 90-es években készült filmnek van egy jellegzetes színvilága, amit Michael Ballhaus operatőr munkája csak fokoz: szinte minden képkockája tökéletes.

A történet a másik két filmhez képest talán picit jobban ellaposodott a végére, érzésre elég későn jött el a katarzis, az a pont, ami egyébként mindhárom filmben közös: amikor már tuti, hogy vége mindennek, nagy a grimbusz, és ki kell találni, hogy a rosszfiúk hogy másznak ki a slamasztikából.

Nagyon tetszett, Scorsese ismét ügyes munkát végzett.