Megnéztük Tigiékkel a Robotzsaru 2014-es feldolgozását. Én nem tartom magam nagy rajongónak, az eredeti Robotzsarut láttam, és nagyjából ugyanaz volt a véleményem, mint az »Emlékmás« után: a mondandó nagyon jó, bár megelőzi a korát, a bemutatás valahogy néha mégis komikus, ám ettől szerethetőbb és könnyen emészthetőbb. Az eredeti Robotzsaruval is ez a helyzet: a probléma, amit boncolgat, nagyjából mostanában vagy nemsokára lesz csak aktuális.
A feldolgozás viszont jól sikerült, szemben az »Emlékmás 2013-as« változatával. Tigivel azt beszéltük, hogy talán a Detroidban uralkodó hatalmas bűnözés kifejtése maradt csak el, és nem annyira aköré irányult a sztori, hogy a súlyos helyzet miatt lenne szükség emberi rendfenntartók helyett a gépezetek bevetésére, inkább úgy jött át, hogy egy csúnya nagy gonosz vállalat akarja behozni a termékét a piacra, a pénz miatt. Sellars, az Omnicorp vezetője viszont elég sokáig pozitív karakternek tűnt, nagyjából a film háromnegyedénél bontakozott ki, hogy valójában tényleg csak a pénz meg a hatalom miatt megy az egész.
Ami meglepett kicsit, hogy három nagy nevet is sikerült megszerezni a produkcijóhoz Samuel L. Jackson, Gary Oldman és Michael Keaton személyében, ami elég sokat dobott az összpontszámon.
Végig lehetett érezni, hogy a készítők tudták, hol van ennek a filmnek a helye. Nem akartak világot váltani, viszont sikerült egy kellemes esti mozit összehozni a Robotzsaru újratöltéséből, ami után nem távoztam rossz érzésekkel a vetítésről.
Eredeti cím: | RoboCop |
Műfaj: | akció, sci-fi |
Időtartam: | 108 perc |
Megjelenés éve: | 2014 |
Főszereplők: | Joel Kinnaman, Samuel L. Jackson, Gary Oldman, Michael Keaton |
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Mefi hozzászólásai
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszi szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönjük szépen! <3"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Érdemes amúgy a csak családi házakat is megnézni,..."
Viszlát, 2022!
"..."