« Goldenblog »

Eddig nem különösebben foglalkoztatott a fent nevezett, hát nem is tudom, mondjuk úgy, verseny, mert egyrészt nem tartom korrektnek, hogy a zsűriben a freeblog és a Blogter vezetői is szerepelnek (értelemszerű, hogy a sajátjukra szavaznak majd), másrészt nem tetszik a dizájn, ami nekem est.hu-blogter kombónak tűnik, de ez nem is igazán lényeges.

Az viszont lényeges lehet, hogy bekerültem a versenybe (köszönet Leveenek, aki fölhívta erre figyelmemet), mármint másnak nem olyan lényeges ez, és engem sem érdekel annyira, de egy apróságot azért megjegyeznék. Hogy én az odamondós kategóriába kerültem, arra még csak-csak fejet hajtok, hiszen egy nagyszájú pimasz huligán vagyok, de hogy a klónkaki a tech-tudomány témakörben kapott helyet, na az a tipikus WTF-effektus. Na sebaj. Ha valaki arra számít, hogy kampányolni fogok, és mindenkit arra kérni, hogy szavazzon rám, az téved. Egy szavazatom már van, ez a lényeg.

2006. július. 13., 16:45

Egyébként Romsy rávilágított a lényegre:

[16:42:58] Romsy: hé
[16:43:10] Romsy: magyarország 10 legjobb megmondója között vagy (Y)

Ennyi. :D

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
mefi, ez is kampany. ugy csinalsz mint ha nem erdekelne, kozben igy hivod fel az olvasoid figyelmet, hogy ha nem szavaznak, fude rossz lesz nekik. :)
:) omg. én is neveztem, de továbbá nem nagyon érdekelt….
eF`k3_: kurvára nem érdekel, hogy ki szavaz rám. :)

Jackson: van ez így.
1. Még nincs blog-om, szóval nem nagyon érdekel a dolog.
2. Elsőre tetszett a design aztán rájöttem, hogy csak a két szín tetszik.
3. Az már egyenesen pofátlanság, hogy átirányítják a .hu-ról .hvg.hu-ra, de ez annyira nem zavar. Ami abszolút idegesít, hogy firefox alatt szétesik a layout. Ez azért nagyon LOL.
Landee: 4. Nézzünk már rá a zsűrire. szánalmas. -_-
És ha egy szavazattal holtversenyben már nyerni lehet?
en nemszavazok senkire, ha bekerultem volna (ehhez jelentkeznem is kelett volan nem?) akkor szavaznek ratok de igy nem :D
Mondjuk tény, hogy elég szar blogok kerültek be (tisztelet a kivételnek), látszik, hogy az olyan fantasztikus blogok, mint amilyen az enyém is, kimaradnak a listából ;)
Jackson:Azt még csak értem vagyis logikus, hogy a blogter-től és freeblog-tól vannak bent, de mi a qrva annyát keres a hvg a zsűriben …
apuska: Jé, egy apuska, de rég láttalak. Hát, akkor keményen megküzdöm az első helyért, vagy szarul de büszkén távozom! :)

l3v3e: pedig milyen szép álmokat szőttünk, hogy majd megnyerjük, és híresek leszünk és… :D
Ahh, Mefi, nekem csak a leptop kellett volna, hogy az ágyamból is írhassam a blogomat :)
ez olyan megmondós volt Mefi… egyébként totál rossz kategóriában vagy :) ha az emberkék okosak akkor Plastik Józsi kiüt mindenkit…
Ha az emberkék okosak, Plastik Józsi be se kerül.
eF`k3_:hát kb. de sebaj! :)
Egyáltalán nem kampányolok, nem fogok senkit győzködni erről, ha szavaznak szavaznak, ha nem nem.
Mefi, a gerinc valami olyasmiről szól, hogy – mivel nem vagy megmondósblog – átrakatod másik kategóriába magad, akár egó (mert számtalan egós bejegyzésed van), akár tech (mert ebben a témában is sokat írsz). Ha nem raknak át, akkor kiszedeted magad.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Hatvan új bankfiók (2008. február 21., 07:27:23)
nginx ami igazából endzsiniksz (2012. április 25., 11:30:31)
Inda (2008. május 30., 02:13:06)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2139 napja született, 251 szóból, és 1317 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: