A Mosin Nagant – akárcsak a PPSh-41 – orosz puska. Könnyű tömege, viszonylag gyors működtethetősége és figyelemre méltó lőtávolsága tette kiváló szolgálati fegyverré. Neve Szergej Mosin kapitány (szegény oroszoknak olyan nevük van, hogy öröm leírni is) és Léon Nagant készítőinek névösszetételéből ered. Érdekesség, hogy Émile és Léon Nagant testvérek voltak, és az 1800-as években nyitották meg cégüket Belgiumban, majd Mosinnal közösen 1891-ben jelent meg a Mosin Nagant első változata. (Később Nagant autógyártással foglalkozott.)
Két világháború, egy forradalom és egy verseny
a két szuperhatalom között – azt hiszem, a Mosin Nagant tudna miről mesélni. Elég szép kort élt meg, akkor is, ha rengeteg változat készült, és talán a legutolsónak semmi köze nem volt az elsőhöz. 1891-től egészen a Hidegháborúig szolgálatban állt. Az oroszokon kívül a vasfüggöny mögötti országok is használták. Csehszlovákiában, Finnországban és Lengyelországban gyártottak is különböző változatokat. A magyaroknak is volt hozzá egy kis közük: az Osztrák-Magyar Monarchia is használta a fegyvert az első világháborúban; az osztrákok egy részüket átalakították a saját lövedékeiknek megfelelően, egy részüket pedig meghagyták az eredeti működési rendszerükben.
A tárban egyszerre öt darab kb. 7 mm-es átmérőjű lövedék helyezkedik el. A fegyver üzemeltetése teljesen manuális: a felhúzás
a zár-szerű szerkezettel történik, mely a ravasz fölött található. Az utolsó lövedék után a zár hátraugrik, ilyenkor lehet újratölteni: szintén a ravasz fölött található résbe kell elhelyezni a lövedékeket (egyes modellekben egyesével, másokban pedig ötösével). Hozzávetőlegesen négy kilogramm súlyú és kicsivel több mint egy méter hosszúságú, lőtávolsága 600 és 1800 méter között mozog. Van neki , ahol tök cukin az orosz himnusz szól és róla, működés közben, több tonnával.
A tár működése
