« Mauser Karabiner 98 Kurz »

Wilhelm és Paul az egykoron szebb napokat is látott Mauser család gyermekei. Már fiatalon dolgozni kezdtek, apjuk nyomdokaiba lépvén, fegyvergyárosként. A Mauser 1870-től gyárt puskákat, és még mai napig működő cég. Én pedig Mefi vagyok, és az egyik fegyverükről, a 98-as Kurta Karabélyról, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor a Karabiner 98 Kurz, azaz Kar98k-ról szeretnék írni.

Kar98k

Mint ahogyan az a névből sejthető, a Kar98k egy német puska, a Gewehr 98 (azaz Puska 98; érdekes, számunkra milyen jól hangzanak ezek a fegyverelnevezések, közben pedig rém egyszerűek) utódja, mely hivatalosan a második világháborúban állt szolgálatban. Működése hasonló Mosin Nagantéhoz, annyi különbséggel, hogy a 8 mm-es lövedékek a Mauser által gyártott gyorstöltőn keresztül jutottak egy belső tárba. Ez a fegyver működésének nem elengedhetetlen része, ám az újratöltést lényegesen gyorsítja. Természetesen ennek a működtetése is manuális, a felhúzás a ravasz fölött található zárszerű szerkezettel történik, mely az utolsó lövedék kivégzése után kiakad, megnyitva ezáltal a rést, ahová a muníciót helyezhetjük. Hossza egyméternél kicsivel több, súlya löveékek nélkül három kilogramm, lőtávolsága fél kilométer.

Mauser's Karabiner 98K
A tár működése

Az oroszokat sem kellett ám félteni, akárcsak a németek az orosz fegyverekből, az oroszok is loptak maguknak néhány milliónyi német darabot (az összesen több mint tízmillió gyártott példányból), melyeket később, a világháború után használtak föl. A második világháború után még jó ideig használták, például a délszláv háborúban is, egészen a kilencvenes évekig. Napjainkban gyűjtők és hobbilövészek kedvence világszerte, használják katonai bemutatókon is. Erről is van rengeteg juhtubos video, talán ez a legjobb.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Kedvencem, nagyon jó fegyver.
Mi ez a fegyvermánia?
jo cucc, en is szeretek vele loni, csak az a baj, h jatekba gyorsan kifogy :]
Mefi, nagyon kodmániás vagy. Állj le a szerrel.
Jackson:Szerintem is. Gyere inkább Fifázni, aztán írj az Adidas Club Green labdáról ennyit. :D
Ejjha megjött a kedvem egy kis kodozáshoz :P Sajna csak a második rész van meg így számítanom kell a sok kis pöcs lámára…
Na pl. ezért nem játszom a kettővel. Meg az egynek jobb a fílingje.
Lehet, megszerzem én is.
A Kalasnikov sokkal jobb. A codnál meg jobb a cs :).
Szép cikk lett ezis. Írj a BAR-ról is, nekem az a kedvencem cod1ben :)
Mefi: :*
Romtotem: Nálam azért verseng a nagannal…
Chateve: :P
th4j`fuN_: Jah…
Body: :D
tiny: …
tiny: azért egy puskát ne hasonlíts össze egy nehézgépfegyverrel. :)
Engem ezek a fegyverek kurvára nem érdekelnek. Gondolom ez is egy vélemény.
smv:A :p-t melyikre írtad most? :D
Mefi:Jah, én is pont ezt akartam írni, basszus tiny, gondolkozz már!
Emberek le kéne tölteni kölcsön kéne kérni a CoD1-et. Hány giga? :P
1,36 gb asszem
Ja meg milyen peccsek kellenek hozzá meg ilyesmi? lehet másolttal is nyomni ugye?
Hát szerintem mefinek „biztos” eredetije van. :)
Bodi: kettő darab CD, 1.5-s patch kell hozzá, és egy szériakód.

chateve: Szerintem Mefinek kivételesen tényleg. :)
Na már küldtem SMS-t az illetőnek és talán holnapra elhozza :D :D :D
Akartam írni mégegy kommentet, de aztán mégse. Gondoltam, hogy félreértitek, de azért reménykedtem (chateve benned nem :] ), hogy továbbgondolod.
Szerintem bármilyen két tárgyat össze lehet hasonlítani. Főleg, ha ugyanarra valók. Meg amúgy se csak sorozatot lehet lőni :D
tiny: Ez nagyjából olyan mint ha a Ford T modellt hasonlítanád egy luxusmerdzsóhoz… Össze lehet hasonlítani de értelmetlen. Mind a kettő a maga kategóriájában elképesztő. :)
tiny:Hahaha, poénmájszter. :D
smv:Jah ebben van valami. De nehéz lenne dönteni …
Nagy hülyeség a codot és a cs-t összehasonlítani, én mind a kettőt imdáom, hangulatomtól függ, hogy melyikkel játszom. Viszont a codokat össze lehet hasonlítani egymással, és ebből az jön ki, hogy a cod2 veri a cod1-et akkoris, mint a szart. ;)
Persze, mert szebb a grafikája, fokkal jobb a fizikája és jobbak a hangok. De a CoD1 sokkalta fílingesebb. Ez persze szubjektív.
Mefi majd codozunk? :D A 2-t egész jól toltam, klán is volt meg minden, de az egyhez nem értek. Majd kiderül :D Nos?
v1rush:Ennyi erővel mindent hülyeség összehasonlítani :D Szerintem a CS sokkal „filingesebb”, sokkal jobb a játékélménye. Persze te is összehasonlítod a cod1-et a 2-vel, ami ezek szerint megint hülyeség, mert Mefi összehasonlításából nem az jön ki. Tehát szerintem mindenki azt hasonlít magának amit akar.
tiny:Szerintem a legjobbak a stratégiai játékok a neten: Warcraft, Age of Empires. 2 óra tuti játékidő egy meccs. A szar FPS játékokat megunom fél óra után.
chateve:Age of Empires is baromi jó. Nagyon májer vagyok benne, meg haverjaimmal egy csomót játszunk
Mefi te írtad a Mosint is?
És a gyorstöltö csak késöbb jött be én jobban szeretem a cik-cak tárasat.
Jaj bocs most hülyeséget mondtam mert ez csak egy kisegítő gyorstöltö
A Fallschirmjagers and Kar98k videó vicces aki tesztel nem lett volna még Whermachtos se :)
John: itt nagyjából mindent én írtam. :)
Aha ez jobb lett!! Hány éves vagy? (Mi a szakmád?)
John: 18, és tanuló vagyok.
Mit tanulsz?
Érettségizem idén.
Hát srácok itt nagyjából végigolvasgatva a kommenteket, annyit tudok hozzátenni, hogy Mefi ügyes vagy. A többieknek meg annyit, hogy akit nem érdekel a téma, az mi a f@sznak szól hozzá? Azt megint nem értem, miért kell egy forgó-tolózáras ismétlőpuskát egy automata gépkarabélyhoz vagy akár egy nehézgéppuskához hasonlítani. Ha a gépkarabélyokat nézzük, ott az ak-val szemben az mp44/sturmgewehr44/. Ez utóbbi viszont véleményem szerint messze túlszárnyalja az ak-t. Azt meg ne feledjük, hogy a játékban mindíg minden más, de ha eszetlenül lövöldözünk, akkor ne csodálkozzunk, hogy hamar elfogy az az 5 lőszer. Hát röviden és tömören ennyi, csak így tovább! Egy kis kiegészítés:
Volt 8×57 JS és 7,92×57mm-es változat /lőszer/ több féle kivitelben(pl.: páncéltörő /pct./, páncéltörő – gyújtó…stb
Tovább nem is írom, mert ahogy elnézem senkit sem fog érdekelni.
Engem érdekel, kösz az infót. :)
Hali!
Ha gondolod e-mailban megkereshetsz. Mellesleg én gyűjtöm a vh.-s cuccokat és van egy saját mauserem, amiért vért izzadtam, de minden percet kárpótol, amikor ránézek, vagy kézbeveszem, mondjuk sajnos most nem teljes, mert a régi zárdugót eladtam, és helyette egy gyári új állapotút szeretnék venni /Akinek van, vagy esetleg tud az küldjön mailt: 001gabor[kukac]citromail[pont]hu / na meg nem ártana egy új sátorvas vagy irányzék sem. Mellesleg, akit komolyan érdekel, az szinte mindent megtalál a neten, csak tudni akell, hogy hol és mit keressen.
Üdv.: Gábor
a 7,92mm mauser=8x57
de egyébként a többi dolog amit mondtál az már ugy jó
lelotem vele az anyamot
Hé!!Ezt a sok hülyeséget honnan szedted?!Szerintem te mást nem tudsz egy fegyverről,mint hogy lehet vele lőni!Mielőtt ilyeneket írnál,nézz utána!
…ja,és nem a játékok kézikönyveiben kéne keresgélned!Ajánloma többi olvasónak,miután ezeket elolvasták,keressenek a fegyverről hivatalos írásokat.A lőtáv meg 1,5 km,de 2km-nél is megölhettett egy embert.
Top Secret: köszönjük hogy értelmes hozzászólásoddal emeleted a blog színvonalt!
Ez az igazság…


Nagyonjó.




chateve:
#52
Kovács Zsófia
jó fegyver :)
nem tudom.. ha fegyvert látok egyből az villan be, hogy milyen gyártmány meg ilyenek.. szeretem a német törit :D
Én top Secrettel teljesen egyet értek. Ne egy játokból nézzétek már ki, hogy milyen fegyver ez! Sose fogom tudni megérteni a kockákat… Az ÉLETBEN használj egy ilyet, ne a számítógépen!
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Mackósajt (2007. június 23., 07:25:07)
iPod és a kötöttségek (2007. július 30., 02:16:03)
Firefox reklám (2007. május 23., 02:21:34)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1969 napja született, 477 szóból, és 2189 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: