A pillangóhatás kifejezés magába foglalja a kiindulási tényezők fontosságát a káoszelméletben. Az alapelv az, hogy egy dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését.
Eszméletlenül durva film, mindenkinek ajánlom. Nagyjából egy hónapja halogattam a megnézését, de tegnap hirtelen felindulásból leültem elé (ezért is maradtam le a »Showder Klub« első feléről). Egyáltalán nem bántam meg.
Lévén nem egy mai (2004-es) filmről beszélünk, gondolom mindenki látta már, aki mégsem, annak nagyvonalban annyit, hogy egy srácról szól, aki hétéves kora óta naplót vezet, és egyszer, évekkel később rájön, hogy a naplóbejegyzések hangos felolvasásával újraélheti az adott pillanatot, ráadásul képes változtatni a jövőn. (Megjegyezném, hogy kipróbáltam, és nekem nem működött.)
Az egész film, nos nagyon drámai, de a nagyon helyett képzeljünk egy nyomdafestéket egyáltalán nem tűrő szót. Ami viszont eleinte furának tűnt, hogy vártam a nagy idővonal-váltást, ehhez képest a film első felében egyáltalán nincs ilyen, ellenben remekül felvezetik a sztorit. Ahogyan a végén visszatekergettem néhány jelenetre, összeállt, hogy miért kellett ennyire hosszú bevezetés: ugyanis minden egyes pillanatnak, minden egyes képkockának (szó szerint) nagyon fontos szerepe van a film folytatásában, a történet ezzel is hű a címhez.
Ez a film egy alapmű, mást nem tudok mondani. Megnézem majd a második részét is, nem tudom lesz-e csalódás. Viszont, a folytatásban van egy beágyazott a rendezői változat befejezésével, ami még drámaibb, nem is értem végül miért nem ezt választották. (Apropó, az megvan, hogy YouTube-ék is ünnepi logót használnak? Google rulzik.)
| Eredeti cím: | |
| Műfaj: | sci-fi, dráma, thriller |
| Időtartam: | 113 perc |
| Megjelenés éve: | 2004 |
| Főszereplők: | Ashton Kutcher, Melora Walters, Amy Smart |
Értékelés: 5 pont (Alapmű.)
