Szóval tegnap elkaptam egy orosz közszolgálati adón sugárzott, orosz, második világháborús filmet. Nagyjából tíz-tizenöt percet néztem belőle, és érdekes, de egyben igen mókás is volt, ugyanis: nem volt szinkronizálva, hanem alámondással oroszosították. Na de képzeljük el a szituációt, amint két szigorú Wehrmacht-tisz, vigyázállásban, pattogó német nyelvvel beszélgetnek, és mindezt egy unott oroszhangú nő tolmácsolja nekünk.
Ami pedig roppant tanulságos volt, hogy míg a németeket szigorú, vidámság nélküli, feszengő bandának mutatta be, addig az oroszok egyfolytában vigyorogtak, vedelték a vodkát, szerelmeskedtek, és a végén megnyerték a háborút.
Ezek vannak.

