« Rókaérzés »

Az a helyzet most, hogy rajtam kívülálló okokból kifolyólag Firefox böngésző használatára kényszerülök. És az van, hogy ezt a böngészőt egyáltalán nem nekem találták ki. Nem azt mondom, hogy rossz, mert valószínűleg aki Internet Explorerről áll át, annak ez a legjobb megoldás, valamint aki évek óta használja, biztosan leszúrna egy ilyen kijelentésért.

Én viszont egy mocskos Opera-használó vagyok, piros O betű for the mac, ezt szoktam meg, ez nálam az alapértelmezett (minden tekintetben). Például zavar, hogy nincs az Operában ismert okos ki-bekapcsolható sáv, ahol nagyítani-kicsinyíteni, valamint egyszerűen keresni lehet az oldal tartalmában. Vagy például míg az Operában a Ctrl+klikk úgy tölti be az oldalt, hogy biztosan frissíti, addig a Firefoxban ez az új tabon való megnyitás. Vagy ha véletlenül hozzáérek a laptop tacspadjához, és visszalépek egy oldalt, akkor a begépelt szöveg szépen elveszik, míg Operában nem. (Tudom, ez biztonsági akármi, de lehetne legalább bekapcsolható funkció.) És még sok-sok más apróság, ami nem a Firefox hibája, és mindenféle beépülőkkel orvosolható, pusztán megszokás kérdése. Tehát azt kell mondanom, a Firefox egyáltalán nem az én böngészőm, még ha szebb-gyorsabb-okosabb is.

Egyelőre lehet hozzászólni, de kivétel nélkül, minden x-böngésző-a-legjobb és flémkommentet törölni fogok!

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Eddig az Opera sokkal gyorsabb volt, de most én is rákényszerültem a napokban, hogy letöltsem és most valahogy olyan rohadt gyors a foxi, hogy teljesen le voltam döbbenve, ez mondjuk pozitívum. Operát meg leginkább a gyorshívó miatt. :)
Nekem nem veszik ela szöveg ha visszázok, és utána előrézek :) Firefox 3 Beta 5
Lehet én is ki leszek törölve, de szabad véleménnyílvánítás meg ilyesmi az ilyenkor hol marad? Diktátorban nyomod néha. Nekem ez nem gyere be, de hát a Te blogod végülis, és ez a kulcsmondat tudom. Csak amikor bejegyzés végén ilyet olvasok, akkor elmegy a kedvem mindenféle megnyilatkozástól.
Nekem se vész el semmiféle szöveg, Ffox 2.0.14-et használok. Amúgy meg senki nem mondta hogy ezt kell használni, vagy hogy ez lenne az überbróvzer. Akinek ez jön be az ezt használja, akinek meg nem az mást, that's all folks :)
Tofika: „…de hát a Te blogod végülis, és ez a kulcsmondat tudom.” – Így van.

Amúgy a Firefox-tól nem tudok elszakadni már.
Én amikor internetem lett FFet kezdtem el használni, azóta azt is használok.
Kipróbáltam Operát, arra sem mondom rá, hogy rossz, mert nem az, csak nekem abban már túl sok minden van, meg ugye megszoktam az FF kezelését, kinézetét és még sok minden baját.
Tofika: pázzeg, azért van különbség az „Opera ezért és ezért jó szerintem és ezért nem jó az FF” és a „AZ OPERA EGY ÓTVAR FOSADÉK GENNYTARTÁLYSZAR” jellegű kommentek között.

értsedmán', lécces. :)
oldalon keresés: Ctrl+F (okosabbnak találom mint az O azonos kombinációjára előhívható funkcióját [Opera 9.72])
nagyítás-kicsinyítés: Ctrl+görgő, 3-as verzió már a képeket is méretezi.

Ha esetleg tudtad volna, bocs. A megszokások ellen viszont nincs ötletem ,)

Ha szabad egy kérdést; mik a rajtad kívülálló okok?
Nagyitas-kicsinyites: ctrl+gorgo vagy ctrl+pluszminusz, kereses ctrl+f vagy siman /, szoveg meg nem vesz el odavisszanal.
Zsukov: Oks, ez is igaz! :D
Amióta internet-hozzáférésem van, én Firefoxot használok.
Meg is mondom miért: az alap böngésző (értsd: minden kiterjesztés, plugin, stb…) nélkül is egy jól használható program, amit még a szüleim is tudnak kezelni. (Sőt, még saját profiljuk is van böngészőn belül!)

Akinek ez nem elég, felmegy az addons oldalra, letölti, ami kell neki, és kész. Több ezer extension-ből lehet válogatni, vannak egyszerűbbek, de vannak ilyen piclens-szintű directX-es csodák is.

Engem nagyon megfogott még a Firefox mögött álló közösség ereje. Hozzá kell tegyem, a spreadfirefox.com régebbi projektjei szerintem jobban kivitelezhetők voltak.

A kiterjesztés-írás is annyira egyszerű, átlátható, mint valami mod-készítés egy játékhoz. Operához is csináltam ilyen kis bővítményt, de az sokkal nehezebb volt, és nem is nagyon volt ledokumentálva maga a rendszermagba való beillesztés. (Ez a nyílt forráskód előnye, és a zárt hátránya ugye.)

Operában nekem az nem tetszik, hogy mindent bele akarnak zsúfolni abba az egy programba. Én levelezni Thunderbirddel szoktam, bittorrentezni µTorrenttel, ftp-zni Total Commanderrel vagy Flashgettel.
Aki Operázáshoz van szokva, annak biztos könnyebb a beépített szoftvereket használni, de én a fent említett elfoglaltságokat a böngészőtől elkülönítve szeretem csinálni.

Szóval a lényeg az, hogy mindenki azt használjon amit szeret, és az ne az IE5-6-7-8 legyen. :]
Tofika: félreérted, ez ugyanis azt jelenti, hogy nyugodtan nyilváníthatsz véleményt, de az elejére oda kell írni valami olyasmit, mint "no offense", vagy ha nagyon frappáns akarsz lenni akár azt is, hogy "nó offensz". Komplikáltabb szüléseknél még azt is beszúrhatod, hogy "ez csak az én véleményem", megelőzendő, hogy valaki tévedésből azt higgye esetleg nem a saját álláspontodat fejted ki.

Mutatok egy példát:

Nó offensz, de a firefox elég gyopár egy böngésző, ha valaki érti mire gondolok ;]<blockquote>

vagy:

<blockquote>cica, konkrétan az van, hogy a zintörnet explorer egy darab fos ;] webkettő helló! ;]


esetleg:

a hétvégén kipróbáltam az operát, és azt kell mondjam, hogy jóság ;] szóval a firefoxot kihajítottam a kukába, jól. ;]


Remélem megfigyelted, a kommentek végén elhelyezett escape-karaktereket (";]"), melyek a kommenteket elolvasó robotok miatt kerültek a hozzászólásba, így azok beazonosíthatják a „vicces”, „frappáns”, „jópofa” megnyilvánulásokat – később az internetes kereséseknél az ilyen kommentek annál előbbre kerülnek a találati listán, minél több escape-jelet (";]") helyeztünk el bennük.

Remélem segítettem ;]
amiota netet, azota ff-et is hasznalok. Elfogklult lehetek, mert operat nem igazan hasznaltam, mert tokeletesen meg vagyok elegedve a firefoxxal. Safari for windowsbol meg hianyzik az AD block +.
Jhonny: na igen, a gyorshívóra várok egyfolytában a rókánál, aztán esik le, hogy nincs.

SeRapH89: akkor a háromban úgylátszik ezt orvosolták. :)

Tofika: nem diktátornak széndékozom tűnni, pusztán az van, hogy az ilyen jellegű témák mindig flémbe, vagy három komment után offtopikba vágnak át, ez pedig idegesít. Nincs értelme azért kommentálni, hogy „Firefox roxx!”. Ha kiegészítő vélemény, az megint más.

gergő: fura, nekem is ez a verzió van, és mégis elveszik.

erenon: köszi, nem tudtam. Igazából az, hogy valami miatt az Opera nem akar működni ezen a gépen, meg kellene nézni miért, de nem igazán esik jól, egyszerűbbnek tartottam elindítani a firerókát. :)

mcbuddha: igazából pont a vissza-odánál veszik el.

Sony500: pár nap múlva lesz tíz éve, hogy internetezem, és azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal Opera.

Kata: hát lol. :D
Mefi: Vissza-odanal nem bug hanem feature
mcbuddha: tudom, ezt írtam is, hogy valószínűleg biztonsági okok miatt, de akkor is.
X böngésző a legjobb!
no offense, de rókáznom kell +o( :D
Én hrom félét használok. Elsődleges Mozz/FF, másodlagos Opera, esetleg IE. Amúgy 98%-ban az elsődlegessel nyomulok minden OS alatt, mert a régi mozz időkből ezt szoktam meg. Opera és IE teszteléshez (css/js). Azt gondolom, hogy mindháromnak vannak előnyei és hátrányai. Egyik sem jobb. Másik sem rosszabb. A tökéletes böngésző a három ötvözéséből születhetne. Jó tulajdonságok elegyítésével.

Mindhárom hatalmas táborral rendelkezik, ezért a nyomás miatt mindhárom gőzerővel fejleszt. Persze beszélhetünk alter Maxthon, NS, Safari vagy egyéb böngésőkről, de a három elsőként említetten kívül jelentéktelen felhasználótáborral rendelkeznek.

Szerintem mindenkinek meg kell találnia a számára legmegfelelőbbet és minden másra tenni nagyívben.
Én firefoxot használok, egyszerű megszokásból. Van benne sok hasznos apró feat–tudom, az operában is. Operát is használtam sokáig, csak aztán egy verziónál valami irgalmatlan fatal bug volt benne, és onnantól firefox maradtam. Viszont most adtam neki még egy esélyt, és lám, ott is találtam izgalmas dolgokat: főleg a navbar tetszett meg (meta optimalizáció rulz). Az meg zavar, hogy nem tud hírforrásokat importálni (hogy a ff-féle élő könyvjelzőket nem ismeri föl, az hagyján, de a feedreader féle opmlt sem olvassa be).
Jhonny, Mefi: https://addons.mozilla.org/en-US/f[…] Parancsoljatok, probléma letudva.

Gyakorlatilag a rengeteg kiegészítés teszi a firefoxot erőssé, és számomra pl nélkülözhetetlenné.
Zsoc: Köszi ezt felrakom.
Én nem szeretem a VW-t, mert máshol van benne a klímakapcsoló, mint a Merciben! :D
Nálam Firefoxban nem tűnik el a begépelt szöveg a más-link, vissza kombináció után.
Zsoc: persze, meg ezzel együtt számomra a legszarabbá is. :)

keppi: na még egyszer. Ha begépelsz egy szöveget, mondjuk ide, visszalépsz, aztán előre, és a szöveg eltűnt. A link majd visszalépésnél nekem sem tűnik el.
Hát én voltam olyan szörnyű user, hogy IEvel kezdtem, az volt. Aztán egyrészt olvastam, hogy gyorsabb, jobb biztonságosabb az FF, meg elkezdett érdekelni a weboldalkészítés, szóval jött az. Azóta IE csak tesztelésre, még idegen gépekhez is FF portablet hordok magamnál. Aztán pár hónapja valaki addig dícsérte az Operát, hogy használatba vettem. Nagy előnye (az am a mert miért ne, ez is jó alapon tele addonozott FFhez képest) szélvészgyors, és legfőképp nem eszik annyit. Ezért azóta átlagban ez megy netezésre, így üresen gyorsabb pl tabnyitásnál, meg sok másnál ami egyszerű lapnézegetésnél kell, és még RAMom is marad mellette a többi proginak, meg az MSNnek stb. Lehet hogy én vagyok a béna, de se a mail klienst, se a torrentet, se az FTP-t, stb, smi ilyet nem használtam, igazából nem is kerestem, nem is találtam. Ezekre sztem külön program kell, ez van. Viszonz nincs hozzá pl WD toolbar, meg sok más, amit az FFben egyszerűen meg lehet oldani. Tehát ha fejlesztés van, akkor FF, napközben Opera, most ez a felállás.

Dani
suexID: Érdemes nézni a top100-as addon listát, időről időre feltűnnek ott érdekes dolgok :)

/bocs a duplázásért./
Harmadik napja már, hogy sem Firefoxszal, sem Operával nem tudom elérni egyik Google-szolgáltatást sem. Döntetlen. :\
Új dologra jöttem ma rá, nem jó ez a vegyes használat …

Ma már harmadszor, vagy negyedszer próbálom meg a mozilla addon oldaláról telepíteni a firefox bővítményeket, az egyetlen gond, hogy épp Opera fut. És még mérges is vagyok hogy nem megy.

Am begépelt szöveg megjegyzése az tényleg életmentő néha, de pl Operához nem tudok jó helyesírásellenőrzőt, ami FF-ben alap.

Dani
az új firefox, a hármas, egyszerűen állva hagyja az operát ^.^
szóval, ahogy már itt mondták, http://www.mozilla.com/en-US/firef[…]
Lehet, hogy jó böngésző az Opera, de véleményem szerint az Acid 1, 2 (és 3) tesztek teljesítésén túl más egyébre nem igazán használható. Egy sima mezei javascripttől már bedobja a kulcsot, ilyen téren még az IE is állva hagyja.

Persze a piros O rúlzik, meg ilyenek. ((-:
Zsoc: mert pontosan annyira van szükségem, amit az Opera nyújt. Valószínűleg mivel régóta használom, ez alakította ki az internetes szokásaimat. Nem szimpatikus, hogy letöltök egy egyébként sem kicsi alapprogramot, amit telerakok mindenféle kiegészítőkkel. Szimpatikusabb, hogy letöltöm az Operát, ami pontosan olyan, amilyennek szeretném. :)

PAStheLoD: majd felpróbálom. :]

Balázs: azért annyira nem rossz, bár tény, hogy közel sem jó. Amely javascriptes-ajaxos oldalakat használom, szinte mind működik. Mondjuk a uTorrent webkliensében nem tudok jobbklikkelni, csak Firefox alatt. :]
Mefi: Várd meg azért a Firefox 3-at. Lehet tetszeni fog az erőforrás igénye, ugyanis állítólag jelentősen csökkent neki. :)
erenon, mcbuddha: kipróbáltam a görgőt, ez teljesen más ám, mint az Opera-féle nagyítás. Ott nem csak a betűk mérete változik, hanem az egész oldalt kicsinyíti, mintha felbontást váltanánk.

suexID: mondjuk ideje is volt. :)
Mefi: FF3-ban mar mindent nagyit.
Mefi, mcbuddha: Mondjuk az mi a fenére jó? Szereted, ha pixeles a kép egy kicsit? :D
Negörgessé' fel! Mer szeretem ha pixeles egy kicsikét.
Mefi: Semmi sem muszáj, szvsz a Firefox messze megad mindent a kényelmes böngészéshez alapból, senki sem kötelez rá, hogy letölts hozzá még tucatnyi kiegészítőt.

De, ha már itt tartunk, ezek a kiegészítők messze meg tudják könnyíteni az ember életét, s kényelmesebbé tudják tenni magát a böngészést is. Nem beszélve a rengeteg webfejlesztői kiegészítőről…

Komolyan mondom, ilyen dolog miatt elásni egy programot…
suexID: például ha meg akarod nézni hogy néz ki majd az oldal kisebb-nagyobb felbontáson, egyáltalán nem hülyeség. Vagy ha szimplán nem fér el az oldal, nem tekergetsz, hanem picit visszaveszed. Estébé. :)

Zsoc: nem csak ezen dolgok miatt ásom el. De egyébként ha az Operához lenne kiegészítés, akkor ugyanúgy Firefoxot használnál, nemde?
Mefi: Nem biztos, Ubuntun pl sokáig Operát használtam, valahogy nagyon bumfordinak tűnt Linux alatt a Firefox… És akkoriban még a kiegészítéseket se lehetett hozzá leszedni Linuxnál.
jah, az opera ami megjegyzi milyne tabok voltak nyitva.. csak amikor 1 nap múlva újra elindítod a progit akkor nem frissíti be őket csak simán cacheből berakja

engem mso ez idegesít benne amikor véletlen elékerülök
human: ha beállítod, hogy ne cache-elje a dolgokat, akkor frissítve jelenik meg. :)
Mefi: Pedig pont az az erőssége a FF-nak, hogy olyanná alakítod amilyenre szükséged van. Nekem jelenleg 26 kiterjesztés van fent, ennek nagy hányada webfejlesztői segédeszköz, valamint a poweruser igényeimet kiszolgálni hivatott kis apróság. Ezekre az átlagusernek nincsen szüksége, viszont akadhat más, ami neki kell, nekem meg nem.
Max Logan: persze, de ha az Opera olyan, mint amire szükségem van, és még alakítani sem kell, akkor nekem az a jobb vétel.
Mefi: Akkor neked igen. DE, rajtad kívül még milliónyian vannak, akik nap mint nap neteznek, és az általam vázolt, általad kifogásolt tulajdonsága miatt a FF a legjobb politikát követi, ha azt nézzük, hogy mindenkinek kicsit más az igénye (másképpen üli ki a fotelt, ha szabad ezzel a hasonlattal élnem). A FF nagyon jól valósítja meg azt a testreszabhatóságot, amit minden programban keresek.

BTW, nem lehet, hogy az Opera-hoz idomultál te, ergó megszoktad (más alternatíva kipróbálása nélkül)?
Max Logan: ezt taglalom öt komment óta, meg a bejegyzésben is. :)
Azért FF3 után kiváncsi leszek a véleményekre a rókáról. Sokat várok tőle: jelentős teljesítménynövekedés után szeirntem 0 probléma lesz vele (amennyiben ugyanazok a pluginok kijönnek hozzájuk mint FF2-ben).

Egyébként nézzétek meg a piaci részesedésüket a böngészőknek, szerintem is alaptalanúl kevés az opera userek száma – ugyanez a helyzet a „piacvezetővel” is.
Szvsz az átlag felhasználónak akár jobb is lehet az Opera, mint az FF, bár ezen van még mit javítania az Operának, hogy felhasználóbarátabb legyen. A felhasználók túlnyomó többsége ugyanis semilyen kiterjesztést nem használ Firefoxban sem, egyáltalán. Éppen ezért jobb lehet nekik az Opera, amiben már alapból benne van minden.

Ráadásul egy Opera szintű Firefoxhoz azért még mindig istentelen sok kitejesztést kell letölteni, ráadásul ha nem ismered őket, honnan tudod, hogy a 25 féle tabkezelős kiterjesztés közül melyik való neked? Felrakod őket sorban és próbálgatod? (Ezt nem hátrányként írtam, csak nekem ez így túl sok macera.)

Itt most szinte csak olyanok vagyunk, akik valószínűleg maximálisan megpróbálják kihasználni a böngészőjüket, legyen az Firefox vagy Opera, úgyhogy nem tudunk sok újat mondani egymásnak, mert már mindenki olyanra állította a böngészőjét, mint egy kényelmes cipő. Naná, hogy egymás cipőjét egyáltalán nem találnánk kényelmesnek. Viszont mi vagyunk a kisebbség, a legtöbb ember csak használja a böngészőt, és egyáltalán nem állítgatja.
En evekig huseges Opera user voltam, minden platformon. Aztan valtottam KDE-rol es rajottem, hogy GTK kornyezetben az Opera hulyen nez ki (a linuxos Opera QT alapu). Azota PC-n FF, mindenhol mashol Opera.
mcbuddha: én is próbáltam anno Linuxon az Operát, furcsa hogy ott annyira nem jött be.
karaj: A skálázhatóság nem feltétlenül jelent hátrányt. Az általad felhozott példát elővéve, ha valaki felrak egy Operát, akkor nem biztos, hogy a mefi által is felhozott fejlettebb lehetőségeket ki fogja aknázni.

Ha meg igen, akkor esetlegesen egy másik böngészőhöz letölteni egy plugint sem jelenthet akkora gondot. A saját példámból kiindulva, én egy csupasz Firefoxot kb. 5 perc alatt öltöztettem fel az igényeimnek megfelelően, egy kevésbé jártas embernek ez is max. 15-20 percbe kerül, hiszen Ő nem fog WebDevelopert meg ColorZillát telepíteni.

Hozzátenném, anno az Internet Explorerről történő átállásnak pont egyik előnyeként hozták fel a moduláris felépítést és az ultra-integráltság megszüntetését, most pedig sokan pont amellett kardoskodnak, hogy mennyire jó, hogy az Operában minden benne van.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Mausz (2007. április 14., 07:58:03)
Sablonrendszer (2006. november 19., 06:54:10)
OS/X style win (2006. január 22., 09:44:37)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1475 napja született, 297 szóból, és 1415 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: