Azt álmodtam, hogy valaki el akar ütni, és futok előle. Aztán kiderült nem is elütni akar, hanem szólni, hogy jöjjek vele, én meg rémületemben fejbe rúgtam. Aztán egy Lamborghinit vezettem, ő ült mellettem, a járgány automata volt, de én kerestem a kuplungot, aztán valaki üldözött minket, és menekültünk. Innen homályos a dolog.
Egyébként teljesen rákaptam a címkézésre, nem csak onlájn, hanem a gépemen is. Leginkább a képeknél, zenéknél és videóknál van ennek értelme, és kivételesen ezt a Windows beépített keresője is tökéletesen kezeli. A képeket rejtő könyvtárszerkezeteket egyébként is igyekeztem logikusan felépíteni (példa: \állatok\kázmér\200806\ vagy mondjuk \fotózás\macskák\flickr\ és így tovább) így viszonylag hamar megtalálok bármit (nagyjából négy gigabájtnyi képnél ez nem hátrányos dolog), a címkék, vagy ahogyan a Windows hívja: kulcsszavak segítségével pedig még könnyebb a dolog. Az ebben rejlő remek lehetőségeket meg ugye nem kell fejtegetnem.
Valamint teljesen jó, hogy az iWiW egyetlen, eddig úgy-ahogy hibátlanul működő, ám annál lényegesebb szolgáltatása is megadta magát. A kereső. A legújabb, hogy bármit írok be, kiírja, hogy Túl nagy eredményhalmaz, próbáld szűkíteni a feltételeket!
. Namost ebben az a legszebb, hogy a saját ismerőseim között kerestem, konkrét névre (egy ilyen ismerősöm van csak). Aztán megadtam a kort, a lakhelyet és a nemet, de még így sem volt jó neki. Erősen gondolkodtam a fiók végleges törlése gombbal való interakción.

