« Sajtos-borsos sörkorcsolya »

Tegnap hirtelen felindulásból a bográcsban elkészült pörköltből, és a behűtött görögdinnyéből való többszöri fogyasztás után készítettem sajtos süteményt. Ez az a fajta, amit sok helyen köménymaggal árulnak, csavart, vagy hasáb formában, sörkorcsolya néven is ismert. Fotó nincs, sőt: receptet sem akartam írni, de aztán többen kérték, úgyhogy mégis.

Hozzávalók

Én egy kisebbfajta pogácsaszaggatóval csináltam, azzal egy átlagos tepsibe pontosan húsz kerek kis süti fért, ekkora adaghoz az alábbi hozzávalók kellenek:

  • 18 dkg liszt
  • 6 dkg margarin;
  • 6 dkg zsír;
  • 2 tojás (egy bele, egy kenni);
  • 2 tk só;
  • kis tejföl;
  • sajt.

A számok dupla adagnál duplázódnak, kivéve a tojást, mert negyven darabra is bőven elég egy tojás, amit rákenünk majd, ergo akkor összesen három kell, kettő bele, egy rá. Lehet csinálni csak vajjal vagy csak zsírral is, nekem többszöri sütésre ez jött be a legjobban, most épp libazsírral. A sóval óvatosan, mert ha erősebb, akkor elég lehet egy kanálka is, én tegnap viszont kettőt tettem, és még így is sótlan lett kicsit. Tejfölből két-három evőkanál elég, sajtból pedig nagyjából 4-5 deka kell bele a tésztába, meg nagyjából ugyanennyi a tetejére szórva.

Elkészítés

A dolog egyébiránt roppant egyszerű, két tál, egy kenőtoll, egy nyújtódeszka és sodrófa, egy derelyevágó vagy pogácsaszaggató és egy tepsi szükséges hozzá, tehát a konyhát sem bombázzuk szét vele, és a mosogatás sem lesz megterhelő.

Fogunk egy nagyobbacska tálat, beleöntjük a lisztet, majd rádobjuk a margarint, és összegyúrjuk kézzel. Eztán bemutatjuk őket a zsírnak, és azzal is összedolgozzuk. Mikor már valami tészta-szerű állaga van, belerakjuk az egyik tojást, a tejfölt és a reszelt vagy nagyon finomra morzsolt sajtot, majd megint összegyúrjuk. Végül megsózzuk, kicsit megint gyúrunk rajta, és a tésztát berakjuk a fagyasztóba pontosan 12 percre, vagy annyi időre, hogy még ne fagyjon meg, de lehűljön kellően.

Sütés

Közben elkezdjük melegíteni a sütőt, és egy kisebb tálkába felverünk egy tojást, mintha rántottát akarnánk, majd ha kivettük a fagyasztóból az anyagot, nagyjából másfél centi vastagságú tésztát nyújtunk belőle lisztezett sodrófán. Eztán kiszaggatjuk, megkenjük a tetejét tojással, és zsírozott (semmi liszt, semmi sütőpapír, csak lazán zsírral kikent) tepsibe rakosgatjuk őket. Az egészet berakjuk néhány (legföljebb öt percre) a hűtőbe, de most nem a fagyasztóba, majd miután kivettük, megint megkenjük tojással, és finoman megszórjuk reszelt sajttal. Én tettem rá egy nagyon pici őrölt borsot is, csak az ízek kedvéért, de van aki köménymaggal bombázza, én azt viszont rühellem, tehát. Egy hagyományos gázsütőben közepes lángon nagyjából húsz perc alatt sül meg, de ezekben a gépekben nem lehet bízni, szóval nem árt néha ránézni. Akkor jó, ha már picit aranybarna a teteje. Ha megsült, kirakjuk egy tányérra, amit lefedünk fóliával (nem alumáníiummal), és megvárjuk, míg kihűli magát.

Fogyasztás, tárolás

Az így elkészült rendkívül puha süteményt szájon át, fogak segítségével megaprítva fogyasztjuk, és fólia rejtekében, vagy ilyen-olyan hermetikusan záró dobozkában tároljuk. Nagyjából egy-két napig élvezhetően fogyasztható, utána már kezd kiszárdani és hasonlók. Ha már penészes, vagy a kukac rágja, inkább süssünk újabb adagot, az egész legföljebb másfél órát vesz igénybe!

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Pedig szívesen megnéztem volna, hogy néz ki a végleges matéria. Legközelebb csinálj pár fotót kérlek! :)
suexID: megnézem maradt-e egy darab, azt lefotózom akkor. :D

szerk: elfogyott már, viszont ugyanígy néz ki, csak kerek alakban: http://ticsiandi.freeblog.hu/files[…]
Köszi a receptet Mefi! Hétvégén ha lesz időm és kedvem, akkor teszek vele egy próbát. :-)
tényleg nem gasztroposzt egy gasztroposzt fotó nélkül. ki hiszi így el, hogy tényleg nem lett-e szenes akármi? :)
Zsömbi: helyes! :)

sylverdevil: majd legközelebb. Viszont az egyik szenes lett picit, de én megettem úgy is.

Bátrabbak csinálhatják úgy, hogy vékonyabb tésztára helyeznek egy kis sonkát, majd arra még egy tésztát úgy, hogy ne lógjon ki a hússzelet. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Logahead (2006. február 25., 06:39:56)
A legkisebb is számít (2006. január 25., 04:49:30)
Gátvéder (2006. szeptember 25., 09:35:16)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1390 napja született, 781 szóból, és 3495 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: