« Metrom »

Létezik ugye az olvasók számára ingyenesen elérhető, korábban fémládákból ámérikái-stílusban CSAK EGYET VEGYEN EL módon beszerezhető metro; manapság pedig zöld inges (hidegebb napokon garbós) fiatalok által Szépjóreggelt, itt az újság metropol címmel osztogatott írott papíranyag. Az újság olyan-amilyen: ahhoz képest, hogy ingyenes, szerintem kifejezetten jó. Általában a fő téma nem a politika, és a politikai írások sem bűzlenek az elfogultságtól, viszont nem megy át a Blikk-stílusába, azaz nincs rögtön a főoldalon három pina, és nem Győzike fingása a címlapsztori. Sőt, a metropolban van internetes rovat, ami kifejezetten korrekt, ahhoz képest, hogy nem onlájn médium. (Valahogy az ilyen újságokban sosem szokott jól elsülni, ha az internetről írnak.)

Metrom

És a metropol újságban szokott lenni egy kis hasáb, amiben a metrom nevezetű portálra hívják fel a figyelmet. Az ötlet kiváló: arról van ugyanis szó, hogy az olvasok által beküldött igényesebb írásokat gyűjtik itt össze, és elvileg elérhetővé teszik nagy tömegek számára. Ma teljesen véletlenül odatévedtem, és hát mondanom sem kell, hogy az oldal gáz. Erről a kép lentebb tanúskodik. A legnagyobb probléma az, hogy kitaláltak valamit, ami egy egész jó ötlet, viszont a végeredmény annál gyengébb. Arról van szó, hogy csináltak egy rém egyszerű blogot (ahol még a logót is elrontották, szerintem egy ilyen vállalkozásnál megengedhetetlen hiba), ahová bárki írhat regisztráció után.

Persze látszik is a beérkezett kommentek, megtekintések és értékelések számából, hogy az érdeklődés csekély. Így viszont nincs értelme, mert olyan blogot manapság bárki tud csinálni, amit senki nem olvas. Szóval ennyit arról, hogy a nép szava milyen fontos. Pedig ez tényleg lehetett volna egy jó ötlet is. Akár.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
„mert olyan blogot manapság bárki tud csinálni, amit senki nem olvas.”
:D true
v150r: sőt, blog.hu-n pillanatok alatt felkapnak bárkit.
Szerintem a metro egyértelműen elfogult politikailag, néha nagyon egyoldalúan számolnak be a történésekről, és ez sajnos csak Magyarországon van így. Egyszerűen azért, mert nem független, hanem baloldali kiadókhoz köthető, illetve a glosszák írói között is túlsúlyban vannak a balos közszereplők (pl. Bolgár György). Nagyon ritkán van az a közíró asszony, aki érezhetően jobbos, de általában mindig a Bolgár-vonal dominál. Bocs, hogy ezt mondom, de alapvetően ez az igazság.

És szerintem nagyon sokat gyengült az újság az évek során, a cikkek egyre rövidebbek és igénytelenebbek, például nem egyszer számoltak be téves dolgokról, pl. elrontották a D-nap évfordulóját, vagy elírják a kulturális rendezvények nevét, esetleg a fellépőkről is hülyeségeket mondanak. Az ötlet nagyon jó, de már megint veszteséges a Metro (A HVG-ben volt egy kimutatás), és jellemzően csak itthon az, pontosan a gány terjesztés és a lap alapvető minősége miatt. Régebben reggelente elolvastam, de mindig halál unalmas volt a vége felé, és az osztálytársaim is csak a sudokut kérték el belőle…

De ez csak az én véleményem :)
Levee: nem vitatkozom, nem szoktam minden nap olvasni, de néha-néha ha belenézek, nincsenek olyan szemszúró dolgok. Népszavát, Népszabadságot stb. olvasva látni durvább mondatokat.
Nekem jó barátom dolgozik egy komcsi lapnál (ezért nem jelezhetem, hogy melyiknél), ott többen vannak magunkfajták, mint a Metropolban. Sőt, elmondom, a Blikkben is.

A volt Metróban egy jó glosszista van, egyébként ők is szívesen elhallgatnak ezt-azt és pontatlanok. Mefi, gondolkozz az ő fejükkel: a proli (és itt nem bántanék meg senkit, de van ilyen, tudjuk) a munkába menet ezt kapja el. Nem olvas az se könyvet, se lapokat, csak rejtvényújságot, meg katalógusokat. Ez ingyen van, elveszi. Ezt nyálazza át, ezt ismeri csak.

Értelemszerűen ezt neked kell birtokolnod, ha a könnyen befolyásolható, gyöngébb réteget akarod megvezetni.
Blogin: ez teljesen logikus. Szerintem az elhallgatás kevésbé gond, mint a tények teljes megmásítása. Akit komolyan érdekel valami, úgyis utána néz más módon, akit meg nem, annak nem feltétlen kell hazugságban élnie.

Volt anno egy YouTube-videó, amin különféle újságokból voltak kivágások, és az egyik cikket (mondjuk májusit) ütötte a novemberben megjelent írás. És az a baj, hogy ez kevés embernek tűnik fel.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

LiTha-Paint (2006. július 25., 01:13:11)
Online helyesírási szótár és szabályzat (2008. szeptember 10., 09:30:15)
Tumblr megint (2009. december 26., 08:08:07)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1334 napja született, 390 szóból, és 1869 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: