« Mi lehetsz Magyarországon érettségi nélkül? »

Semmi, ha anyukádat kérdezed. Ha azonban Sas Józsefet, akkor rögtön kiderül: színházigazgató. Vallomást tett ugyanis a nagy nevettető, írja mindezt a Story Online magazin. A nagy nevettető kifejezéssel mondjuk vitatkoznék, én nagyobb nevettető vagyok, meg ha már itthon ilyen jelzőket akarunk emberek nyakába akasztani, akkor legalább olyanok nyakába akasszuk, akik méltók is rá, Hofi Géza, hogy csak egyet említsek a sok közül. Ellenben Sas Nagy Nevettető Józseffel, aki bár érettségije nincs, mégis 1985 óta a Mikroszkóp Színpad igazgatója.

De ő szerinte a papír nem minden, nagy színésztanodákban több tudást szedett fel, mint amilyet bármilyen papír adhat. Mindenesetre mi nézők ebből nem sokat tapasztalunk (mi nézők, az Iregszemcsei Nyugdíjasklub tagjaiból álló fix ötven nézőn kívül, mármint) így maradjunk csak annál, hogy nem rossz dolog az az érettségi!

(via Babarum)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
még szerencse, hogy nem vonz a színházigazgatóság, mert különben hétfőtől be se járnék hőn szeretett iskolámba :)
(azért eléggé szomorú ez)
sylverdevil: mondjuk azért a mikroszkóp olyan is, amilyen. :D
off: többször röhögtem, hangosan.
on: soha nem értettem, hogy az 50+os mamikák hogy tudják ezt értékelni. egyébként gyanítom, hogy ők is hasonló kvalitású emberek. a „műsor” egyébként minden évben ugyan-olyan szar. csak szánalmat érzek.
v150r: az öreg bácsik valószínűleg a meztelen nők miatt, egyébként.
Mefi: Az öreg nénik meg az öreg bácsik miatt, mert náluk van a távkapcsoló.

Egyébként sem a papír adja a tudást. Legfeljebb igazolja. Akárcsak a műsor minősége.
Szerintem a papír még csak nem is igazolja a tudást. Ettől függetlenül azért érettségizni kell (a sorkatonaságot már legalább megúsztuk – bár én még voltam alkalmassági vizsgálatokon). De a tudáshoz nem sok köze van. Aztán az egyetem is ilyen lesz, a papírnak ott sincs sok köze a tudáshoz, max. a magolási készséghez… Nagyon nagyot kéne változnia a számonkérési rendszernek, hogy ez megváltozzon… Szerdán szigorlatozom asztrofizikából… (micsoda végszó)
Hofi, egyik műsorában azt mondta róla, hogy ő nem katona volt, hanem balettpipi :D Amúgy még olyan 10 éve lehetett rajta nevetni, de azóta üstökösként száguld lefelé a lejtőn.
Az a baj, hogy a papír tényleg nem sokat ér. :) Pontosabban, attól, hogy van vmiről papírod, még nem biztos, hogy értesz hozzá. Egyetemen, meg főiskolán is annyit mindent tanítanak, mindenki ért hozzá, aztán valójában mégsem. A legtöbb prof, elméletben nagyon jó, de gyakorlatban fingjuk sincs az egészről. És a kettő között óriási különbség van.

Ha megnézed a legtöbb álláshirdetést, ma már nem az megy, mint régebben, hogy XY végzettség, papír, l..sz, hanem bemész, próbamunka, megtudod, vagy nem tudod megcsinálni az adott feladatot.

A tanulj sokat, és szerezz diplomát, hogy jó állásod legyen még a szüleink korában rendben volt, de manapság ez az elv megbukni látszik, stratégiát kell váltani, de legfőképpen nem azt kellene tanítani főiskolán, amit ők 30 éve megtanultak egyszer. (Tisztelet a kivételnek)

A mikroszkóp színpad meg… előbb ejtem le az LCD TV-t, minthogy végig kelljen néznem.
Mondanék valamit ami zs-vel kezdődik és -idó-ra végződik és SASorra van, de nem
Lev, épp erre gondoltam. De Sast nem szeretem.
Sok minden lehet az ember érettségi nélkül, de:
1) aki nem képes leérettségizni, az szellemi fogyatékos
2) Sas József a világ legunviccesebb embere kb…
Én nem is értem, honnan az a tévedés, hogy az érettségi + diploma kombó nem ér semmit. Ha valaki ezt kezdi el magyarázni, attól nagy lendülettel fordulok el.
Gergo: Nem mondom, hogy nem ér semmit, de amíg úgy le lehet vizsgázni egy csomó egyetemen egy csomó tárgyból, hogy az illetőnek nem kell értenie, csak tudnia az anyagot, addíg nagyon rossz felé halad ez a rendszer…
Nem mondanám, hogy magától vallotta volna be. Ez néhány éve kiderült már, ha jól emlékszem ráadásul valami hamis papírja is volt, de erre nem vennék mérget. Szánalmas a pali, az meg még nevetségesebb, hogy minden szilveszterkor a nullahumorú műsorát adják a tévében, mintha tényleg érne valamit…

Egyébként meg a Hernádi Judit vallotta még be, hogy úgy felvételizett, hogy érettségije se volt :) az egyik műsorban azt is elmondta, hogy a bizonyítványába is belehamisított valamit, csak hogy ne legyen akadálya.
Nem vagyok papír párti, a tapasztalat és referencia simán kenterbe veri…
Nfol: na igen, de ők mért mennek el megnézni élőben? :)

EmceeMike: hát tíz éve maximum azért röhögtél rajta mert mondjuk nem volt más, bár ez is hülyeség, mert tíz éve jócskán volt más. Én Sas-kabarén sosem tudtam sajnos röhögni.

Lev: antiszemita vagy? :O

Péter, Methos, Levente, Gergo, smv: tény, hogy a papír semmi, csak azért egy színházigazgatótól elvárná az ember, hogy legalább az alapja meglegyen. Máskülönben persze a Mikroszkóp nem egy akkora színház, de akkor is. Ráadásul 2009-ben egy érettségi nem hiszem hogy olyan nagy probléma. Nem mondom én hogy gáz ha nincsen, mert bármi lehetett gyerekkorában ami megakadályozta őt, de most azért mind időben, mind pénzben megtehetné hogy leérettségizik.

Nem számít a papír nem számít, de ha tényleg annyira nem számít, akkor elvileg nem is olyan nagy dolog megszerezni sem.
Mefi: Semmi bajom a sémi nyelvű néppekkel, miért?
Mefi: Ja, Sast nem akartam ám ezzel védeni, szerintem mélységesen szörnyű… Persze egykoron jó volt, meg ilyenek, csak hát…
Szerintem gondold már át hogy mit írsz.
Képzeld el valaki nem teheti meg mert a családi körülmények nem olyanok és dolgozni kell a gyereknek és ezért szellemi fogyatékos ?
na húzz el innen …
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Arany kis szobrocskák (2008. február 25., 07:28:39)
kormanyzatiNegyed.cancel(); (2008. január 08., 05:46:56)
Finito (2007. január 24., 04:05:45)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1225 napja született, 243 szóból, és 1218 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: