« Vinyót vettem a vásárban sok félpénzből »

Digitális srác vagyok, az életem nagy részét digitális nyomokban őrzöm. Egyesek, nullák, amik hol fotókat, hol e-maileket, hol adatbázisokat, hol csetlogokat, hol eddig és soha nem publikált blogbejegyzéseket, hol pedig videókat alkotnak. Digitális srác vagyok, az életem nagy részét digitális nyomokban őrzöm. Egyesek, nullák, amik ha elvesznének szó szerint pótolhatatlanok lennének. Nem film, amit nehezen de beszerezhetsz; nem zene, amit nehezen, de letölthetsz. Családi videók és fényképek, hogy csak egyet említsek, amik tényleg pótolhatatlanok.

Régóta húzódik már a dolog, hogy kell egy külső merevlemez, egy sziget, ahová mindent biztonságosan menthetek, hogy aztán berakjam a korábban erre a célra épített széfbe, mely a házunk alatt háromszáz méterrel található, és különféle biometrikus, jelszavas és ügyességi azonosító-feladatok megfejtése után egy hermetikusan lezárt, hófehér világítással rendelkező helyiség közepén, egy finoman megvilágított golyó-, törés- és tűzálló üvegben található, amint tizenkét emberből álló SWAT-különítmény SÜN-alakzatban vigyáz rá, halkan és lassan járva körbe-körbe azt, mondogatva, hogy SÜN, SÜN, SÜN, és csak engem hajlandó hozzá engedni.

Ez sajnos csak egy titkos vágyálmom az adataim biztonságban tartására. Van egy kisebb is, úgy hívják hogy NAS, de ez jelenleg túl drága nekem, a Western Digital My Book World Edition 500 GB forgalmazása pedig megszűnt, ami szomorú dolog, mert 35 ezer magyar pártállami ételjegyért nem volt rossz vétel. A World Edition II szintén túl drága, így maradt az Office Edition.

Western Digital My Book Office Edition 500 GB

Ötszáz darab gigabájtot lehet rárakni, korrekt, teljesen halk, egy átlagos notebook-merevlemeznél is halkabb, meg van egy picike zúgása, de a gép mellett már nem hallani. Elegáns szürke megjelenés, Knight Krider-stílusú LED, ami vagy mozog, mint KITT-é, vagy magasságával jelzi a szabad területet. Az egyetlen kontra, hogy USB-s, így nem épp a leggyorsabb az adatátvitel. Száz gigát durván nyolc óra alatt mozgat át, nekem hatvan gigányi adat van. (Ha valaki meglepődne, ismerek embereket, akiknek több terrányi. Bár abban benne vannak film- és zenegyűjtemények is.)

Teljesen plug and play, sokan panaszkodtak hogy nem működnek elsőre, én bedugtam, rögtön megjelent mint új meghajtó, kérdezte, hogy akarom-e telepíteni a szoftvereit, vagy csak alanatúr használom, nyomtam egy nemet, és már használhattam is.

Szóval ez megy, már másolja az adatokat két órája, hamarosan átér a lényeg, utána pedig éjszaka a többi.

Egyelőre meg vagyok vele elégedve, remélem hogy ez a későbbiekben sem lesz másként. Kettő év jótállást is kaptam rá, ráadásul még a doboza is szép. (Nem, a farkam nem nőtt tőle.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Jóság, használd egészséggel. :) Én is tervezek egy ilyet venni, mivel eladom az asztali gépem hogy laptopra váltsak, viszont mindent azon nem vinnék magammal. Hol és mennyiért vetted, ha nem vagyok windischgrätz?
Nekem is mybookom van de 320G-s fekete és ez zöld köralakú ény jelzi a foglaltságot. Alapvetően nagy jóság!
Nekem sima Essential Edition, szintén 500GB-s és meg vagyok vele elégedve.
Sura: a World Editionben is kör alakú. :]

Péter: én is szeretem ezt, bár az USB miatt kínszenvedés egy teljes bekap lemásolása majd visszatöltése, de hát ez van.
Én anno mondjuk csak home edition-t vettem – szintén 500GB-os -, de tökéletesen elégedett vagyok (habár az is igaz, hogy ma már eggyel nagyobbra spórolnék).

Egyébként te milyen módszerrel backup-olsz?
Aurus: ezt lehet nem kellett volna megkérdezned. :D

Szóval ha hálózati megoldás lenne, akkor úgy csinálnám hogy minden éjfélkor (vagy a gép kikapcsolásakor) automatikusan készül egy teljes rendszermentés, az adatokat csak áthelyezve, a konkrét rendszert viszont ghosttal kimásolva az eszközre. Három napra tartanék mentést (100 GB-os vinyó van a laptopomban, ergo elférne), mindig az előző, az azt megelőző napi és a mai, hogy ha bármi történik, viszonylag legyen egy friss rendszermentés. (Ha pl. ma van valami hiba, és abból készül a mentés, akkor az adatok abból, a rendszer pedig a tegnapiból töltendő vissza).

De mivel USB-s, ezért a móka most úgy áll, hogy a fontos és pótolhatatlan dolgok átmásolva a divájszra, minden nap hozzáadom az újakat, valamint ha lesz időm leformázom az egész gépet, és a már beállított-feltelepített rendszerről fogok készíteni egy ghostot, amit esetleg kéthetente, havonta megismételek, de az eredetit megtartva.

Maga a biztonsági mentés folyamata egyelőre manuális, körülnézek majd szoftverek terén, hogy mivel lehet (akár manuálisan is) kényelmesebben dolgozni, például egy „Turn off computer when finish” funkcióval már előrébb lennék.
Mefi: Én este elindítom, reggelre kész, addig meg alszom :D
Mefi: Látom nem szarral gurigázol. :D

Amúgy elsősorban program miatt kérdeztem meg, mert már elegem van a manuális pakolgatásokból és te általában professzionálisabban oldod meg az ilyen jellegű kérdéseket.
úúú ilyen üvegasztalod van? állat… kázmér nem karistolja nagyon?
Péter: na igen, nálam is ez megy, csak a laptopot sem akarom szétégetni. :D

Aurus: ezt bóknak veszem. :D Régóta tervezek egy nagyobb lélegzetvételű bekapos bejegyzést, most kipróbálom a WD szoftverét, ha az jó, írok arról is. :)

mazsola: nem igazán, mondjuk ezen annyira nem járkál a lelkem, csak átmegy rajta. :)
Mefi: Amennyire emlékszem nekem is volt rajta saját programjuk, viszont trial, megvennék pedig nem akarnám..
Aurus: ehhez csak egy trial van de az nem bekapra jó.
Jelenleg en egy nason gondolkodom, de nem boltin, mert az draga.
Inkabb valami atom processzoros lap+ 4db 1 terras wincsi mdadm-el softweresen raidbe kotve. Erre menne ra torrentflux, vlc, samba, valami ftp. Mindennek az alapjara Ubuntu server.
De jó, hogy Mac OS-ben van egy olyan, hogy Automator, így minden automatikusan mentésre kerül előre megadott időközönként és nem kell manuálisan pakolgatni :)
Jóféle ez de jobban jrták volna egy Firewire megoldásossal, pár ezressel drágább csak, azon hasítanak a cuccok.
még jobb pedig az eSATA… végülis előnyük ezeknek a gyári külső meghajtóknak, hogy nem nagyon kell tökölni velük. de én még mindig annak a híve vagyok, hogy jobb venni egy „külső házat” (van kombós is, usb + sata), abba belerakni egy sima HDD-t, és lehet, hogy még olcsóbban is megúszod. ráadásul ugye ott az eSATA is, ami többszöröse az USBnek, sebesség szempontjából.
Szerintem jobb üzletet is köthettél volna, picit olcsóbban lehet kapni 1TB-os WD modelleket is. Én pont a napokban rendeltem, valószínűleg a jövő hét elején meg is jön. :)
Nalunk meg most haldoklik az 500 Gigas WD winyo, legalabbis valoszinuleg, mert regi winyo mukodik, de ujrol valamit lehet masolni valamit nem randomszeruen es a rendszer is fagy, regi winyorol butolva a regi rendszer viszont stabil, de uj winyorol akkor sem igazan tudja beolvasni az adatokat. Szetvet az ideg… Mondjuk az erdemi informacio – ertsd, amit sajnalnank ha elveszne – szerintem nalunk sincsen 60 Giga felett… Osztunk szorzunk legalabb annyi bosszusagot okoz mostanaban nekem a szamitogep, mint amennyi oromet…
imoGen:

Valami hatekony ellenorzo, javito, adatvisszallito szoftver otlet esetleg, hogy ha mar vegkepp nem boldogulok?
ProZsolt: 40-50-ből már lehet összerakni NAS-t, elég korrektet, picit, halkat, szerverként is üzemelőt.

shaark: meg a Time Capsule. :]

SeRapH: az a baj hogy a laptopomban csak FireWire 400 van, akkor meg ugyanott vagyok.

twinpiss: laptop miatt az esata sem játszik sajnos.

LeGaS: az is lehet, de nekem kellenek az Office pluszszolgáltatásai. :)

imoGen: én is így vagyok ezzel mostanában sajnos, lassan érik már a laptop cseréje is, de nem igazán tervezek már PC-t venni, szeretnék váltani Macre.
Mefi:

En csak az eheti szombati otoslotto szamokat szeretnem megtudni holnap! :)
Nekem egy sima 3,5" SATA vinyóm van, 250GB, meg egy SATA2USB cuccom, néha összeszerelem(akár 15mp-ig is eltart), bedugom, és lementek mindent.
Akkor kezdtem el egyébként ezt csinálni, amikor kezdett megszaporodni az olyan ismerőseim száma, akiknek volt notebookja, de már ellopták(albérletből, kocsi csomagtartóból). Belegondoltam, hogy ha ellopnák az enyémet, mi lenne… Háát, simán fizetnék jópár tízezret, hogy visszakapjam az adataim, az biztos(persze a gépért is kár lenne, de az „csak” egy gép, bármikor vehetek egy másikat[ha lenne rá pénzem :)]). Ezért inkább lementek minden fontosat kb havonta. Így nyugodtabban alszom :)
Fontosnak tartom hozzáfűzni, hogy nagyon is fontos ám a gép, nehogy megsértődjön szegény ;)
imoGen: tudnám mire költeni. :D

Levente: detto ugyanez, laptop mindig az albérletben van, és ha ne adj isten betörnek, végem.
8 óra 100 giga? Mi az USB 1.1?? Lehet rossz USB-re dugtad a laptopon, próbáld ki valami rendesben
human: elvileg USB 2.0 és támogatja a nagyobb sebességet, bár jobban belegondolva tényleg elég necces. Mondjuk függ a vinyó sebességétől is, de ennyire lassúnak nem szabadna lennie.
nekem 25000kbyete körül másol rá simán, szal ott vlaami usb gond van. (bár lehet nem ugyanolyanunk van, mert nekem a kék bizbasz absz nem jelzi a telítettséget, bár lehet csak a szoftverével lehetne beállítani, azt meg sosem telepítettem fel, mivel trial.)
human: most utánanéztem, és az lehet, hogy megosztja a Windows az USB-portokat, így az egyik csak 21% a másik pedig szintén 21% sebességet kap.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

PicLens (2008. június 17., 02:16:52)
Fujifilm FinePix S5600 (2006. június 30., 06:18:43)
Spenót (2007. november 25., 01:10:39)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1156 napja született, 590 szóból, és 2881 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

taio cruz mp3, t u v.