« Dagobert bácsi az asztalon ugrált, mikor meghalt Antall József »

Ti emlékeztek arra, mikor meghalt Antall József?

Ötéves voltam, és a régi lakásunk hatalmas nappalijában néztük a Kacsameséket. Dagobert bácsi éppen az asztalon ugrált, mert nagyon mérges volt valami miatt, talán mintha valami történt volna a vagyonával, de erre már nem emlékszem pontosan, én meg teljes komolysággal merültem az epizódba, mikoris hirtelen elsötétedett a képernyő. Aztán jónéhányperccel később megjelent valami bemondó, és a lehető legkomolyabb hangon közölte, hogy elhunyt Antall József. Akkor persze gőzöm nem volt hogy ki az, meg igazából nem is érdekelt, én csak az izgalmas mese folytatására vártam, mint rajtam kívül több ezer másik gyerek is, de az persze sokkal később történt csak meg, ha jól emlékszem nem is abban az évben.

Nemrég egy egyetemi rádió Facebook-csoportot hozott létre azok számára Akik nézték a vasárnapi Disney-t, amikor meghalt Antall József! és döbbenten tapasztalták, hogy több ezren (jelen sorok írásakor 11 216-an) csatlakoztak a csoportba.

Szóval, ki emlékszik még?

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Még jó hogy, hisz ez a mi generációnk egyik nagy traumája. Mármint hogy nem adták le a mese végét. Emlékszem, engem az bántott a legjobban, hogy a teletext-en megnéztük, hogy már órákkal azelőtt meghalt, és nem értettem, hogy akkor miért pont a mesét kell megszakítani miatta…
Ééén! Végighisztiztem a napot! :D Arra már nem emlékszem, mi volt a mesében, de arra igen, hogy anyuék hálószobájában néztük a bátyámmal és nagyon kiborított a megszakítás..

(érdekes, pont pár hete beszéltem én is erről a barátnőmmel, nem emlékezett rá, pedig disney-függő volt ő is..)
o/

Tiszta idegbeteg lettem hogy megszakították a mesét.
Én a szőnyegen feküdtem a tévé előtt és teljes átéléssel néztem a mesét, erre berakták a fekete képernyőt, és anyámékat jobban érdekelte az Antall József, mint én a Kacsamesék, ami egyébként ma már úgy gondolom nem úgy lenne, és nem azért, mert anyámék hülyültek meg :)
Még jó, hogy emlékszem, egy ilyen traumát nehéz kiheverni. :/ Amúgy fura, hogy mennyire sok ember emlékszik erre a korosztályunkból, alig rémlik valami azokból az időkből, de a Walt Disney megszakítása örökre beleégett a koponyám egy szegletébe…
sajnos ez kimaradt valahogy, pedig a vasárnapi délután műsort rendszeresen néztem. már sose fog kiderülni, miért nem néztem aznap a valdiznit :(
Dagobert bacsi azon akadt ki hogy egy tengeri szorny megette a vagyonat!
Amugy en 10 eves voltam :) Es igen bennem is megmaradt.
az a durva, hogy énis emlékszem erre…
Bennem nem maradt meg, nyilván azért mert legalább két évvel az itteni törzskorosztály után jöttem. Nekem az van meg (gondolom) hasonlóképp, hogy egy keddi napon az uszodából mentem haza, mikor jött egy osztálytársam, és mesélte, hogy amerikában belerepült egy (vagy akkor már kettő) repülő egy felhőkarcolóba. Utána fodrásznál voltam. A néni egyik oldalon hagyott pajeszt, a másikon nem.
sajnos egy évesen még nem tartoztam ebbe a rajongói táborba, de biztos vagyok benne, hogy nekem is szörnyű traumát okozott volna :D
En 2001 szeptember 11en akkor mikor ez a balhe volt a kocsi teheneszetben voltam uzemlatogatason az osztalyommal :) Ha mar itt tartunk
Péter: nekünk azt hiszem akkor még nem volt teletext, vagy nem tudom.

Marcell, SeRapH: ja, én is tiszta ideg voltam, az ágyon ugráltam utána. :D

ogabi: igen, érdekes, hogy egy fontos személy halálára többek között ezért is emlékszik nagyon-nagyon sok fiatal.

wing: csalóttam benned. :(

Penya: és tényleg, rákerestem youtube-on és fentvan a rész. :D

ZsuKov: nem olyan durva azért, másfél évvel vagy fiatalabb nálam, akkor simán kijön.

sylverdevil: én akkor itthon voltam éppen, és nővérem hívott fel hogy háború van kapcsoljak a cnn-re.

ingrid: lehet, hogy okozott is csak nem emlékszel. :D

Penya: akkor azt se felejted el egyhamar.
A memóriám kimondottan pocsék. DE erre valahogy még én is emlékszem! :)
imoGen: hát ez az, +/- 2 évből szerintem (majdnem) ez az egyetlen emlékem :D
én is én is
A részre nem emlékeztem csak arra hogy félbeszakadt és valami halotti zene szólt. Általános iskola elő osztályos voltam. De arra emlékszem, hogy anya teljesen kiakadt hogy miért egy gyerekműsor közepén kell ezt csinálni. Másnap ez volt a téma az iskolában, az osztályfőnökünk próbált valamit magyarázni, hogy ő volt a miniszterelnök stb. De persze mi gyerekek csak a mese miatt voltunk mérgesek.
Én akkor még nem is éltem :-)
öÖö… mikor volt ez?
Én csak arra emlékszem, amikor a szőnyegen legóztam, és bemondták a rádióban, hogy meghalt Zámbó Dzsimi.
Ez azért kevésbé sajnálatos tény volt, mint Antall József halála.
Az Eurosporton Korda – Stich ötszettes meccs ment. Hatalmas volt. Korda nyert, átkapcsoltam. Látom azt a szerencsétlen szdsz-es Göncz Árpádot, akkor már tudtam. Azok a Walt Disney rajzfilmek nagyon gázosak voltak, a konzum gyerekhülyítés magasiskolája.
A r´dióbn hallottam a vebszájtról.Nevetséges:´
1, Antall J. NH Limfomában szenvedett, autológ csontvelöt kapott ,ami akkoriban még nem egy kidolgozott módszer volt- mint ma-
így a betegségének kimenetele nem meglepetés volt
2, Kádár halálát is említette a riporter, én nem emlékszem ,hogy ez megingatta volna alapjaiban , a már „ ingó” szocializmust
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%[…]
3, Sztálin halála( sztori)http://hu.wikipedia.org/wiki/Joszif_Visszarionovics_Szt%C3%A1lin
Anyám márc.5-én késöbb ment a hivatalába, mivel szoptatási félóra járt, egyéves csecsemöje miatt.Mindenki sírt a munkahelyén, nem értette miért?
Mikor megmondták , hogy meghalt az utált diktátor s ezt siratják, képmutatóan-mikor mindenki e korszak végét várta-,röhögésben tört ki( 25 éves fiatal nö volt)Rögtön hazaküldték, hogy ne essen bántódása.
HÁT ez hihetetlen!!! Én sosem gondoltam volna, hogy ennyien -még a pocsék memóriájúval rendelkezők is- emlékeznek erre az eseményre! xD
Én direkt nem néztem bele a videóba, mert minek? xD Úgyis nagyon jól emlékszem erre. Akkor általános iskolás voltam.
Emlékszem, amikor a terítőt elkezdte rágni, a kiskacsák lefogták és pont ott sötétül el egy pillanatra a képernyő, majd a Magyar Televizó képe ugrik be. Én meg néztem kerek szemekkel, hogy most mi van???
Ekkor közölte anya, hogy meghalt Antall József és meg kellett szakítani az adást.
Jaj, bocsánat: azt akartam írni, hogy 'pocsék memóriával rendelkezők'

elnézést kérek xD
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Forrest Gump (2006. június 25., 08:27:46)
Biznicmen (2010. január 25., 11:42:53)
Harry Potter and the Deathly Hallows (2007. július 18., 06:30:40)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 902 napja született, 254 szóból, és 1219 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: