« Legyél te is ASP.net webfejlesztő »

Szóval volt ez az esemény a SZÁMALK és a devPortal rendezésében a BME-n. Furcsamód mint kiderült a BME-seknek azt annyira nem siettek elmondani, hogy ez egy SZÁMALK-GDF buli lesz, amikor elmondták a szervezők, volt is nagy csend. Akkor meg pláne, mikor Endrődi Tamás kérdezett két dolgot, és mindkettőre két GDF-es tudott válaszolni. Mondjuk jó, annyi előny van, hogy mi gyakorlatilag fél évig tanultuk ugyanezeket.

Nagyon jó lehetőségről van szó, díjazom hogy csinálnak még többet, ugyanis az ember beül, töményen megkapja a lényeget kétszer nyolc órában, aztán ha érdeklődik a dolog iránt továbbra is, egyszerűen utánaolvas. Kezdetnek viszont tökéletes, annál még több is ad kicsit, ráadásul itt nincsen rizsa, volt egy néhány mondatos bevezető, és rögtön ugrottunk a tömény kódba, hogy mit hogyan kell megvalósítani.

Érdemes figyelni a devPortal híreit, mert azt mondták hogy a BME regisztrációs hetei alatt több hasonló esemény lesz, ráadásul ebből még lesz az Óbudai Egyetemen valamint talán Debrecenben is, ez még nem biztos.

Kaptam egy ilyen pólót is:

devPortal póló

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
mefi, ha ilyesmi van, nyugodtan írj _előtte_ róla, szerintem sokunkat érdekelne.

főleg a póló.
Nézegessétek a DevPortal.hu, minden ilyen oktatásról van ott hír hetekkel korábban, sőt Lippe Szabi \ Tóth Bálint folyamatosan kitolja akár hosszabb időszakra is jövőbeni oktatásokat.

Érdemes még figyelni a Train 4 Business (T4B) előadásokat is, vagy a MIC-es kurzusokat is. Igazán jó előadóktól (najó, elfogult vagyok, többük tanítványom volt, és ismerem őket régóta) hallgathattok meg sok érdekes témáról vagy ehhez hasonló bevezető oktatásokat, vagy akár mélyebb szintű trainingeket is. És ami igazán fontos, legtöbbször totál ingyen.
És még egy gondolat. Ha jól tudom a devportálon nemsokára lesz tanulmányi hét is, azt is érdemes követni, sokat lehet tanulni belőle, és néhány geek ajándékkal is gazdagodhattok. :)
RaszP.: azért nem írtam előtte mert úgy tudtam hogy zártkörű rendezvény, utána láttam már csak, hogy bárki regisztrálhatott gyakorlatilag

ogabi: hol tanítasz-tanítottál? :)
Na, jelentkeztem a következőre.
Mefi: Szinte napra pontosan 3 éve, pont az IB28-ban, én volt az egyike azoknak az előadóknak, akikkel Lippe Szabi elkezdte elkezdte ezt a „Legyél Te is…” sorozatot… amit később szerte az országban folytattunk. :)

Régebben szabadúszó trainer voltam, főleg az Microsoft-nak dolgoztam, egyetemi előadásokon lehetett velem találkozni, illetve cégeknél, testreszabott trainingeken, kizárólag .NET témában.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Critical Mass (2008. április 20., 11:26:11)
Zsoltu (2006. szeptember 11., 09:14:53)
Jókívánságok (2007. december 24., 02:37:51)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 37 napja született, 289 szóból, és 1415 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: