« Philips HS8020 »

Őt pedig maga a Télapó csempészte bele a cipőbe, egy virgács és az édességkupac kíséretében:

Philips HS8020

Namármost a következő elképzelésem volt a borotválkozással: ha én minden alkalommal gyűlölöm csinálni mert időigényes, macerás és nyúzza az arcomat, ezért igénytelen szőrmók módjára járok-kelek, ami viszont zavar, akkor mért ne lenne elektronyos borotvám, amivel minden nap zuhanyozás után két percig berreg, aztán máris sokkal jobb vagyok?

Kis keresgélés után (három hétig nézegettem a létező összes borotvával kapcsolatos írást, videót és egyéb tartalmat az interneten keresztül) arra jöttem rá, hogy ez a modell kiváló lenne nekem, ugyanis lehet bele venni ilyen utántöltő balzsamériát, amit gombnyomásra adagol a szőrmennyiség eltávolítása közben, ezáltal nyugtatva az ember bőrét. Amiért extra jó, hogy vízálló, és ha ez a krém elfogy vagy nem kapunk (egyetlen helyen kapni itthon), akkor egyszerűen egy kis borotvahab is megteszi, de még az is elhanyagolható.

A teljesen kifejlett másfél hetes Edömérnek becézett arcszőrzet eltávolítása ezzel a készülékkel hat és fél percet vett igénybe, míg a hagyományos borotvával negyed órát. Előbbi után picit viszketett a bőröm, utóbbi után húzott, pirosodott és kicsit égett is. Az eredmény így nálam jeles.

Esténként zuhanyozás közben ahogy terveztem másfél-két percig berregek, így egyáltalán nem vesz el időt az életemből, viszont sokkal rendezettebbnek tűnik a tekintetem. Az elektromos borotva menő.

Egy hete van már meg (vö: első mondat, lebuktam) és még egyszer sem kellett töltenem, de egyébként olyan százhúsz perc alatt tölt fel teljesen.

Ezúton is köszönöm a Télapónak! :)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Tetszetős, jól néz ki! 8-9 évvel ezelőtt hozott nekem a Jézuska egy Philips elektromos borotvát, bár az nem volt annyira profi, mint ez. A körkéses megoldást nem preferáltam, a nyakam mindig kipattogzott tőle, kicsit húzta, tépte a szőrt. Bár gondolom ezen sokat javít ez a krémezős dolog.
Én most Braun Series7-es borotvát használok, azzal viszont nagyon meg vagyok elégedve. Gyors vele a borotválkozás és rendkívül bőrbarát. :-)
ez mind es jo, csak az ara nem baratsagos. :(
en egy braun series 1-et hasznalok, nehany ezer forint volt, es teljesen meg vagyok elegedve. ezek a csilivili tizenezer forintos izek szerintem feleslegesen dragak.
Nekem az elektromos borotva teljesen kinyírja a bőröm… úgyhogy maradok a borotvagél + Gillette Mach3 Turbo borotvánál.
Anno én is néztem ezt a borotvát. Az nem tetszett benne, hogy úgy néztem nincs szőrgyűjtője (tényleg nincs?) tehát hab vagy gél nélkül, nos minden tiszta szőr lesz. Nem?
„További jellemzők
* Töltési idő: 8 óra
* Borotválkozási idő: max. 30 perc”

Ez nem valami jó adat ennyi pénzért. Igaz, hogy itt nem fontos, hogy több óráig bírja, de mondjuk ha valaki utazik, akkor elég kellemetlen, hogy csak 30 percet tudja használni egy töltéssel, így magával kell hurcolni a töltőt is.
Szintén Philips fronton tolom, bár az enyém konzervatívabb kivitelezésű. Elég erős szálú arcszőrzetem van, így vagy naponta nekiesek, vagy úgy nézek ki egy kihagyás után, mint akit leforráztak, mivel érzékeny a bőröm.

Sima borotvánál ilyen gondom nem volt, az viszont valóban elég pepecselős és tartósság/ár viszonylatban nézve nem olcsóbb, sőt!

Legközelebb kiprószálok egy ilyet, de azért kíváncsian várom fél év múlva a beszámolót.

Nyomorék leszek megint: Nem télapó, hanem Mikulás :-)
Nyomorék vagy még mindig, mert vörös a télapó s vörös a tél, hithű kommunista szíve vörösen ég
Zsömbi: nekem a korkeses jott be jobban, bar az egeszben a legnagyobb zsakbamacska hogy nem lehet kiprobalni vetel elott

kukac7: arra is van megoldas :)

wing: hat nem tudom, nekem regen volt valami nem korkeses ize, es megolt minden alkalommal. :D

human: ja, en is ilyen elvek szerint borotvalkoztam, es pontosan ezert untam meg a 15 perces rutint

Exe: erdekes, nekem meg pont azok.

Dexter: igen, ez sajnos igy van. Mosdo felett erdemes.

gasztony: ket es fel ora alatt toltottem, tobb mimt fel orat hasznaltam es egy borotvalkozas atlag ot perc vele, ha naponta csinalom, 2

_alesi_: eddig instant szerelem

dadikovi: Telapo az, keress ra.
Mefi: Keressek rá? :D :D :D
Azt vágom, hogy Oroszországban meg talán az angolszász világban is Télapónak mondják, de mi magyarok vagyunk, és mi errefelé Szent Miklóstól eredeztetjük a hagyományt, akárcsak a németek, szóval kitartok a Mikulás mellett :D
Hali!
Igaz az a feltevésem, hogy a körkéses borotvával (pl: http://www.google.hu/search?q=Phil[…] nem lehet „frizurát” vágni, míg a rezgőkésessel talán nem olyan nehéz?
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Az első (2006. március 21., 09:34:17)
Nagy rencerek (sic!) (2011. augusztus 04., 09:55:39)
Sugru (2011. december 21., 11:50:33)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 536 napja született, 395 szóból, és 1815 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: