Orvosi javaslatra illendő lenne napi szinten testmozogni, erre viszont idő miatt nem igazán van lehetőség. A köztes megoldás az lett, hogy naponta egy szakaszon sétálok hazafelé (ez úgy három kilométer távot jelent, amit átlagosan 5 km/h sebességgel gyalogolok le), és hetente egyszer megfogadtuk Tomi barátommal, hogy elcammogunk testet edzeni, á lá gyúrás. Az öltözőben picit zavaró, hogy nem tudsz félrevonulni; nem igazán vagyok híve annak, hogy tizen-egynéhány vadidegen meztelen férfi társaságában cseréljek ruhát. Ráadásul a zuhanyzó is teljesen közös, két kabin között csak üveg van. Nem vagyok szégyellős vagy ilyesmi, de egy kis privát szféra lehetne.
Ez a testépítés dolog régóta érdekelt; persze olyan szinten nem, hogy kigyúrt állat legyek, mert nem tartom se egészségesnek, se szépnek, se hasznosnak. A különböző testépítő étrendek azonban pont az én cukorbeteg étrendemnek a szöges ellentétei, így marad a hagyományos edzés.
Ma voltunk először a MOM Parkban található edzőteremben. Maga a hely annyiból király, hogy mindannyian a közelében dolgozunk, és hazafelé sem kell sokat baktatni, utána pedig a MOM-ban lehet is kajálni, vásárolni, akármi. Annyiból nem jó, hogy pincében van az egész, így természetes fény nyista, de talán ez túlélhető.
Edzés gyanánt ma negyven percig kardiógépeken voltunk (futottunk, kézzel és lábbal tekertünk), negyven-ötven percig mindenféle súlyemelő-mozgató gépeken dolgoztunk, aztán egy órát úsztunk és az egészet félórányi szaunázással koronáztuk meg.
Kellően vagyok fáradt az egész után, nem érzem magam kimerültnek, öltözéssel, tusolással, szárítkozással és minden egyébbel három órát vett igénybe a szeánsz, amit remélhetőleg az egészséges élet és a lazítás oltárán.
