Dr. Víziló és a tudatos vezetés

Először is, kezdjük egy videóval:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Cservenyák Tamás magát trénernek, coachnak nevezi, de akár azt is mondhatnánk, hogy tanár. Egyedi és hatásos módon, tizen-huszon év vezetői tapasztalattal beszél vállalati problémákról és azok megoldásáról; a jó vezetés módszertanairól; kommunikációról; megbeszélések hatékonyabbá tételéről; időgazdálkodásról és még tucatnyi más munkahelyi témáról.

Mi egy ezeket a kérdéseket körüljáró, majdnem félévig tartó képzésen vettünk részt, amivel kapcsolatban ugyan eleinte nem tudtam, mire kell majd számítani, nem is feltétlenül bíztam az egészben, de Tamás már az első alkalommal hihetetlen lendülettel kezdett neki és tartotta végig az egynapos foglalkozásokat. Rengeteg tapasztalatot osztott meg velünk és sok-sok valós történetről számolt be a foglalkozások alatt. Az elméleti anyagot kiscsoportos gyakorlás követte, de ezek után, és itt jön a trükk, ami sok tréningben nincsen, egy úgynevezett coaching alkalom következett (ne kérdezzétek, mért nem edzésnek nevezzük, elvégre erről van szó), amely lényege, hogy az ember ne csak kisétáljon nap végén, és felejtse el, amit ott hallott. Itt a gyakorlati órák végén tett vállalásról kell beszélni, illetve át lehet ismételni négy-hatszemközt a tanult ismereteket, lehet kérdezni, beszélgetni, gyakorolni, fejlődni.

Nagyon sok hasznos dolgot hallottam, rengeteg dolgot sikerült beépítenem (talán sikeresen) nem csak a munkahelyi, hanem a magánéleti kommunikációba és problémamegoldásba is. Izgalmas félév volt, örülök, hogy részt vehettem a képzésen; a fentebb linkelt blogot pedig kifejezetten ajánlom, sok hasznos infót lehet olvasni a témában.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.