A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Két dolog biztos: ez az egyik leghosszabb filmcím és az egyik legjobb film is, amit idén láttam. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ha csak egy svéd filmet nézel meg ebben az évben, akkor ez legyen az.

Legutóbb azt hiszem »A nő« című filmmel volt ilyen élményem, illetve »A Grand Budapest Hotellel« is természetesen: minden képkockáját élveztem, olyannyira, hogy még pislogni is alig mertem, nehogy lemaradjak valamiről.

Le kell szögezni: habár sok kritika ahhoz hasonlítja, de a filmnek semmi köze »Forrest Gumphoz« és igazából a kritikusok elkezdhetnének leszokni arról, hogy mindent a Forrest Gumphoz hasonlítanak, amiben egy ember elmeséli az élete történetét.

Főhősünk, Allan Karlsson, akinek a háziállatait megeszi egy róka, ezért bosszúból fog egy adag kolbászt, rátekeri egy köteg dinamitra, és, hogy úgy fogalmazzak, a róka eléggé belerobban a történetbe. Persze, ezzel a lépéssel rögtön eléri, hogy idősek otthonába dugják. Az idős bácsi teljes mértékben tudatánál van, kicsit biceg és néha lassabban beszél, de a századik születésnapját azért mégsem akarja egy kvázi börtönben ünnepelni, mint ahogyan a maradék napokat sem szeretné itt leélni, így gondol egyet, és kimászik az ablakon.

A történet innentől kulcsszavakban: egy motoros banda; egy ellopott táska; egy jófej vasutas; egy határozatlan, helyét a nagyvilágban nem találó fiatal; egy világfájdalma rendőr; egy elefánt; végtelen röhögés.

Zseniális történetmesélés, gyönyörű képkockák, kiváló színészek. Élmény volt, a Művész moziban biztosan játsszák még, érdemes beülni rá.