Szeretem a verseket. Jövőhét szerdán hivatalos vagyok egy versmondó rendezvényre. Mivel ma tudtam meg, ezért gyorsan elkezdtem keresgélni, és azt hiszem, megleltem, amit akartam. Kezembe akadt egyik kötete, és eme remeket leltem benne:
Az életed kihűlt üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elől,
mely megbonthatná
bensőd alkonyát.
Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, őszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: - rossz ez itt!
A fák s a tó, az esti tó, -
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.
S a gázos, lepke-könnyű lég:
az ég, - e jelre meghasad.
Fejed fölé bohó csapat
fehér galamb ereszkedik.
Te máshol élsz!
Csodára kész, tenálad minden pillanat!
Tetszik, már meg is tanultam. Szép vers, nagyon jól artikulálható, és van mondanivalója. Csak egy kérdés, ki szokott verseket olvasni?
Megjegyzésként: az artikulálhatóságot azért írtam, mert az én, és felkészítőtanárom szerint, egy szavalóversenyen ez fontos. Tudnék többet is írni erről, vagy másik Pilinszky versről.
