Szóljon valaki a titkárnőmnek, hogy egyeztessen egy időpontot a fogorvossal, akit ismerősöm ajánlott, hogy jövőhét szerdán megyek. Jah, hogy nincs titkárnőm? Annyi baj legyen, akkor majd egyeztetek én.
Régebben láttam a liftben egy olyan reklámot, hogy a fogászati kezelést altatással vállalják. Ez kéne nekem. Befeküdnék, egy órát aludnék, s közben rendbe szednék, a két beteg fogamat.
Rühellem a fogászatot. Aki azt mondja, hogy nem rühelli, az hazudik. Nem az embert, magát a fogorvost rühellem, hanem mint tevékenységet, amit végez. Persze, az én érdekemet képviseli, nekem tesz jót, de akkoris. Milyen perverz dolog, hogy fekszem, és közben kotorásznak a pofámban. Aztán megindul a fúrás, amitől minden egyes szőrszál feláll - nem csak a hátamon. És elkezdi nyomni a fogba, jó mélyre, és mélyre. Aztán, mikor úgy tűnik, hogy ennél jobban már nem fájhat, abbahagyja. Köpjön - mondja, majd egy jól irányzott köpés után tapasztalom, hogy a fogam felét szétfúrták. Sebaj, a nehezén már túl vagyunk. Jaj, de mégsem, van egy kis apróság, fúrjunk még lejjebb egy kicsit. Nem fáj? Á, igazán nem, meg se érzem.
Mikor már végre tényleg le-, ki- és szétfúrt mindent, akkor jön a kellemesebb része a dolognak, egy kampóval jól megrángatja, majd ráken valami anyagot. Ezzel kicsit vár, aztán jöhet a tömés maga, ezt jól belenyomkodja, majd ráteszi a lézeres kütyüt, amivel odaforrasztja
a tömést. Jó, még kicsit alaktalan, lefúrunk belőle; újabb zúgás, újabb hunyorgás és a szék támlájának markolása. Ez az, készen vagyunk ezzel is. No, még rátesszük a foszfort (ez nem vészes, csak ahogy folyik le a torkomon majdnem elhányom magam (egyszer már öklendeztem tőle)), a végén még egyszer meglézerezi, majd erőteljesen megrántja (hátha kiszakítja a frissen betett tömést), és nyugtázza, hogy betömtük. Mosolyog, örülök, hogy rendbe a fogam, szóval mindenki boldog. Aztán elkéri a hat-hétezer forintot a tömésért, és mehetünk is haza.
Jó dolog a fogorvos, igaz?
