Scarface

Scarface

Nos, kipróbáltam a Scarface nevezetű játékot, mely ismét egy film adaptáció, Al Pacino szereplésével (akárcsak a nagy kedevenc The Godfather). Ha nem tudtam volna, hogy ez a film létezik, akkor fölháborító módon megjegyeztem volna, hogy ez a játék egy az egyben a GTA: Vice City koppintása. A helyszínek, a környezet, a zenék, egy az egyben megegyeznek, így viszont azt kell mondanom, hogy a Vice City koppintott. De nem filmet, hanem a nyolcvanas évek igazi Miamiját.

Akcióban nincs hiány. Rögtön az első körben bedobnak minket a mélyvízbe; egy M16-os segítségével (mely könnyítésként végtelen munícióval rendelkezik) kell irtanunk az embereket, és ne gondoljuk, hogy ez könnyű, ugyanis az irányítás elsőre enyhén szólva katasztrofális, de nem nehéz belejönni.

Tipp: az Y-axis megfordítását érdemes kikapcsolni a beállításoknál, valamint célszerű a WASD típusú autóirányítást a kurzorokra átállítani!

A grafika már kicsit morcosabb téma. Nem mondanám, hogy rossz, mert a fejlesztőknek sikerült túllépni a GTA motorján és ízlésvilágán, így egy rendkívül kellemes környezetet sikerült létrehozniuk. Ám érthetetlen módon az egész játék hat fájlban(!) másolódik föl gépünkre, ami azért valljuk be, hogy elég problémás, ugyanis míg a pl. két és fél gigabájtos fájlt betölti a merevlemez, az nem feltétlen nevezhető gyorsnak. És a játék közben bizony helyenként érezhető is, hogy lassulunk (a tesztelést egy GeForce 6600 GT, 1,5GB DDRAM és egy AMD Sempron 2800+ processzor biztosította; tudom, nem egy atomközpont, de azért nem is a legbutább).

Tipp: a játékot érdemes a gépünkhöz igazítani, ugyanis az alapjáraton tizenötszörös antizotróp szűrés, valamint négyszeres élsimítás nem feltétlen a legjobb teljesítményt nyújtó összetétel!

A MI viszont hatalmas lett. Az autósok szépen szabályosan kikerülnek, ha épp beállunk az út közepébe, az emberek beszélgetnek egymással, még akár velünk is, táncolnak, futnak (és nem úgy mint a GTA-ban, hanem szépen kidolgozottan), ücsörögnek stb.

Scarface

Mindenképpen hatalmas bónuszpontot érdemel a zene. Ilyet én még nem pipáltam: a nyolcvanas évek legismertebb zenéit, stílusokra bontva hallgathatjuk, nem csak a járművekben! Mi állítjuk be, hogy miket szeretnénk meghallgatni, sőt, még bónusz számok is elérhetőek!

A küldetésekről annyit tudok mondani, hogy egyelőre (a legelejénél tartok) picit vontatott: menj ide, utána menj oda, aztán gyere vissza. Persze, jelenleg csak a történet körvonalazódik, az akció csak később jön majd.

Összességében elmondható, hogy egy jól sikerült kis játék, egyszer mindenképpen megéri kipróbálni, ha másnem, akkor a hamisítatlan nyolcvanas évek fíling miatt.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.