Olyan jó, hogy eladják a kórházakat, tényleg. Hiszen nincs rá igény. Mint a mentősökre, közben ha megkérdez valaki egy mentőst, pont nem ezt fogja mondani. Meg mint a buszjáratokra; igaz, hogy mindegyik busz tömve van, de azért igény az nem van.
Ott volt például a Svábhegyen a pulmonológiai (meg még sok minden más is) gyermekkórház. Eladták, most a kedves allergiások mehetnek a Heim Pálba, egy párméteres szűk kis folyosóra, ahol alig fér el tíz szülő, és akkor a gyerekekről még nem beszéltünk. De persze a svábhegyi jólevegő az nem is tesz annyira jót az allergiásnak, a kórház fertőtlenítőszaga sokkal jobb.
Most egy másik kórházat akarnak eladni; a pályázó bejelentette a feltételeit, mire közölték, hogy ez nekünk nem jön be, így lehet, hogy meghirdetjük megint, de most úgy, hogy nem kötelező kórháznak maradnia. Persze, minek is az.
Komolyan, lassan ott tartok, hogy rettegek, nehogy mentőt kelljen hívni, vagy ne adj’ Isten kórházba menni.
Ralesk
2007. december 08. — 19:18:26
De hát Horváth Ági megmondta, az asztmát nem jólevegővel gyógyítják.
🙁
ZsuKov
2007. december 08. — 19:31:45
ezt most mert kellett? most megint jon a sok okos szajat tepni 😀
v150r
2007. december 08. — 19:32:53
amúgy is retteghetsz, mert ami például a nyírőben megy, hát az ehh kategóriás. nincs vizit, a papik/mamik gond nélkül összeszarhatják a szobát, aztán szagolhatja mindenki, amíg nagy kegyesen fel nem takarítja valaki. vizitet, orvost nem igazán láttam, pedig benn töltöttem jónéhány órát ismerősnél, szal vicc.
(ja, és a koszos ágyneműket hol kell tárolni? hát persze, hogy a folyosó közepén.)
Haszprus
2007. december 08. — 19:59:57
Egészségesnek kell lenni, nem pedig kórházakban lopni a napot!
Mefi
2007. december 08. — 20:13:15
[re=40147]Ralesk[/re]: dehogy is, a szmog gyógyítja, megmondták a kínaiak is.
[re=40149]ZsuKov[/re]: leszarom, majd törlöm őket. 🙂
[re=40150]v150r[/re]: pfuj. Mondjuk HPGYK-ban is vicces volt, hogy rendelés közben ment be a nőci takarítani…
[re=40151]Haszprus[/re]: igen, ezt mondd ismerősömnek, aki az allergiateszt 12 anyagából 12-re allergiás, és évente kétszer kötelező neki elnéznie vizsgálatra. Ne érts félre, én sem járok túl gyakran se orvsohoz, se kórházba (utóbbiba tíz éve voltam utoljára, mint beteg, előbbihez nagyjából három éve mentem, mint beteg).
Andrei
2007. december 08. — 20:27:13
Ha a Horváthot valamiért kilöknék maguk közül a politikusok, akkor senkinek nem fájna a szive érte. Talán egyszer megérjük, hogy a tárcákat szakminiszterek fogják vezetni.
Sajnos ez van. Ha korházba mész, akkor nem biztos, hogy a beutalód végét ott fogod letölteni. Áthelyeznek mondjuk Debrecenbe.
DarkEvil
2007. december 08. — 20:45:40
Most ez lehet sznobizmus, de én ha esetleg valami olyan bajom is van, hogy kórházba kelljen mennem, mindig magánkórházat választok. Inkább elmegyek kórház után éjt-nappallá téve melózni azért, hogy az 50E Ft-os ellátásomat kifizessem, de ott valóban ellátást kapsz!!!
RaszP.
2007. december 08. — 20:46:36
[re=40154]Andrei[/re]: felesleges horváthot okolni. ott van mögötte ugyanis egy egész párt, sőt parlament. na őket kell okolni és dunába lőni.
moikboy
2007. december 08. — 21:47:29
Nos, az asztmát valóban nem a levegő szennyezettsége, hanem pont hogy a tüdőben lévő oxigéntöbblet okozza. Az asztmások kétszer annyi levegőt használnak el mint a normálisan lélegző emberek, így aztán a gázcsere nem tud megfelelően működni a magas oxigénkoncentráció miatt. A testnedvek kémhatása ekkor savasabbá válik a termelődő tejsavtól, amivel a szervezet megpróbálja lekötni az oxigént, azonban a savas kémhatástól irritált hörgők összehúzódnak, ezáltal méginkább meggyorsítva a légzést, a folyamat pedig öngerjesztő jellege folytán előbb vagy utóbb fulladásos rohamba torkollik.
Ezért az asztma-terápiák során fokozatosan visszakényszerítik a normál légzési tempót (pl. csak az orron át engedik lélegezni a beteget). A szteroidos vagy egyéb inhalátorok csak fulladáskor hasznosak.
axes
2007. december 08. — 21:48:38
[re=40158]moikboy[/re]: szó szerint így van. 3-4 éves koromtól 10-11 éves koromig asztmás voltam.
moikboy
2007. december 08. — 21:48:47
moikboy voltam. negatív voltam.
suexID
2007. december 08. — 21:51:11
[re=40156]DarkEvil[/re]: Az már a te egyéni hülyeséged, hogy fizetik utánad a TB-t, aztán mész magánklinikára. És mondjuk, akinek hetente kell 10-20 ezer forintos kezeléseket elvégezni, az mit csináljon? Menjen el kurválkodni?
Haszprus
2007. december 08. — 23:13:54
[re=40153]Mefi[/re]: szerintem vicc volt 🙂
DarkEvil
2007. december 09. — 00:58:44
[re=40161]suexID[/re]:Hát ha az hülyeség, hogy nem akarom, hogy a kórházban nagyobb bajom legyen, mint előtte, akkor igen, az vagyok!
EmceeMike
2007. december 09. — 01:44:06
miért nem lepődök már meg ezen…lassan bejön amit lehet hallani már félfüllel. Kicserélhetjük a határokon a táblákat “Magyarország zRt”-re. Jó lesz nagyon.
Mefi
2007. december 09. — 01:52:20
[re=40158]moikboy[/re]: ehhez nem értek, de azt mindenesetre tudom, hogy minden asztmás és allergiás csak dicsérni tudta a svábhegyi kezelést, levegőt, környezetet és hasonlók. Meg azért nem mindegy, hogy van egy óriási hely, ahol minden beteg elfér kényelmesen, nem kell nyomorogni, van idő, satöbbi.
[re=40160]moikboy[/re]: ez viszont kurvára idegesít, hogy egyszer nem írsz hülyeséget, és akkor is úgy viselkedsz, mint aki vérig van sértődve. Persze biztosan nem, mert akármi, de érted. Te is nagyon jól tudod, hogy senki nem basz le egy ilyen kommentért, annál inkább ellenben egy másmilyenért.
[re=40162]Haszprus[/re]: szerintem tudom, de ezt szükségesnek éreztem leírni. :]
Andrei
2007. december 09. — 02:25:46
[re=40157]RaszP.[/re]: Van elég gond. Persze nem csak a bábok a hibásak, hanem a mögöttük álló kényszerítő erő is. Ha egy kicsit körbenézünk, akkor ezt látjuk:
Kult.: Hiller (lövése sincs hozzá)
Szoc és meló: Lampert (lövése sincs hozzá)
Pénz: Veres (bábnak jó, hiszi a parancsokat)
Gazdaság: Kóka (hadd ne ecseteljem)
Külügy: Göncz (durva egy család)
Eü: Horváth (lövése sincs hozzá)
Energia eu: Kovács (lövése sincs hozzá)
Budapest: Demszky (lövése sincs hozzá)
Tisztelet: Schmuck (hihihi, hehehe)
stb… És ezt úgy mondom, hogy a 9 emberből 5 személyesen is ismerek.
és akkor megemlíthetném még 10-ként a Fletót is. De nem teszem.
Egyszóval semelyik terület nincs igazán szakember kezében. Ezért romlik egyre inkább minden. Talán nem politikusokat, hanem szakembereket kell a bőrfotelekbe ültetni. (és itt nem az ellenzékiekre, hanem szakemberekre gondolok).
Mert az ellenzékből is hozhatnék negatív példákat:
Orbán, Latorczai, Harrach, Varga, Kövér, stb…
moikboy
2007. december 09. — 10:16:46
stb… = Mikola
Mefikénk pedig úgy látszik nem hagyja áramolni a kommentek között a jó energiákat. Biztos eldugult egy csakrája.
ZsuKov
2007. december 09. — 11:56:52
nem tud áramolni a scsí
moikboy
2007. december 09. — 12:58:02
ugye? én is ezt vettem észre…
ZsuKov
2007. december 09. — 13:16:53
mefi a blogoszféra szívcsakrája
tiny
2007. december 09. — 13:25:11
[re=40170]Andrei[/re]:Nagyon egyetértek. Mondjuk Orbán esetében nem, mert ő törődött az országgal is, hiába basztatja mindenki. Itt tartunk. És ha tömegek is sértődnek meg, leszarom, de sokakat úgy vezettek félre mintha nem is látnának.
A kórházakra meg az az indok, hogy nézzük meg máshol mi van, mondjuk az USA-ban. Meg hogy egy olyan luxus dolog, amihez nincs gazdaság. Érdekes, tizenpárévig volt hozzá gazdaság úgy, hogy nem növekedett az adósság. No mindegy. Akinek van tartaléka, élje fel a Gyurcsány-csomag keretében, aki tejfölösszájú nemdolgozó cigány 10 gyerekkel annak adjunk segélyt, és amikor már mindenki szegény, akkor a TB-jét költsük arra, hogy legyen 1 db kórház Magyarországon, ahova 7 db reformmentővel be is viszik őket.
Központosítás 2007, Új Magyarország “Fejlesztési” Terv
Mefi
2007. december 09. — 13:58:10
[re=40173]moikboy[/re]: Mikolától falra mászom, meg úgy általában a magyar “politikusok” 90%-ától. Azért az meg vicces, hogy ha nem moderálom ki a gyökér hozzászólásokat, akkor azért jönnek a szomorú megjegyzések, ha meg nem hagyom “áramolni a kommentek között a jó energiákat”, akkor azért. (Mondjuk egyáltalán nem tudom, hogy mit nem hagyok áramolni, mikor tegnap negyed nyolc óta még csak a blog közelében sem jártam, de mindegy. Nem, nem volt vicces.)
[re=40181]tiny[/re]: egyik vállalkozó ismerősöm (aki mozog itthon nagyobbnak számító körökben is) mondta mindig, hogy Orbánék idején is szar volt, de legalább döcögött a szekér. Most is szar, döcög is a szekér, csak visszafelé.
Balázs
2007. december 09. — 14:08:32
Aki odáig jut, hogy rendszeresen kórházban kell kezelni, az fel is fordulhat nyugodtan. A régi szép időkben az ilyenek még úgyis felfordultak. Vagy ha nem, akkor lehajították a Taigetoszról.
Mefi
2007. december 09. — 14:16:44
[re=40189]Balázs[/re]: mondjuk ritka nagy parasztnak tűnhet, aki ilyet ír, de ha jobban belegondol az ember, akkor valahol nagyon jogos. Csak azért ha közeli hozzátartozóról van szó, nem biztos, hogy ezt mondja az ember.
Balázs
2007. december 09. — 14:29:25
[re=40190]Mefi[/re]: a közeli hozzátartozó is tehet a világ túlnépesedettségéről.
Mefi
2007. december 09. — 14:55:10
[re=40191]Balázs[/re]: persze, értem én, de nekem ez olyan jellegű, mint az eutanázia. Oké, ott fekszik az a szerencsétlen, szenved, én azt mondom, hogy kapjon egy szurit, és legyen vége (valószínű ő is ezt kívánná). Vagy mint a kóma. Évek óta kómában van, egy rakat pénzbe kerül az, hogy vegetál, valahol logikusan mondja azt az ember, hogy “húzzuk ki a dugót”. De nem tudom hogy reagálnék, ha egy nagyon közeli hozzátartozóm lenne ilyen helyzetben.
moikboy
2007. december 09. — 15:24:57
[re=40191]Balázs[/re]:magyarország pláne tehet a túlnépesedésről 😀 azt a bizonyos dugót inkább indiában kellene kihúzni. de mindekinél.
RaszP.
2007. december 09. — 16:04:27
[re=40170]Andrei[/re]: akkor a mögöttük álló kényszerítő erőket is lőjük dunába:)
tiny
2007. december 09. — 16:20:16
[re=40189]Balázs[/re]: Csak vannak olyan dolgok amiktől te tudsz gyereket nemzeni, felnevelni, csak rohadtul megkeseríti az életedet. Ha már ilyen gondolataid vannak, amelyeket inkább nem kommentálok, legalább erre gondolj.
tiny
2007. december 09. — 16:24:33
[re=40185]Mefi[/re]: Én nem azt mondom, hogy aranyélete volt mindenkinek, mert egy olyan országban, ahol az adósság visszafizetésére kell költeni, ott nyilván nem lesz ingyenlakás minden friss házasnak. De ha másból nem, akkor az államadósságból és a GNP-ből látni lehet, hogy melyik kormány mit csinált. És ha dönteni kell a kettő közül, számomra egyértelmű.
Mefi
2007. december 09. — 17:01:47
Skacok, flémelni lehet mélben is. 🙂
[re=40203]tiny[/re]: mondjuk megmondom őszintén, nekem az sem tetszik, ez sem.
DarkEvil
2007. december 09. — 20:04:09
[re=40191]Balázs[/re]:Ha a közteli hozzátartozód cigány, és 6-tól 18-ig terjedő skálán lehet meghatározni a gyerekeinek a számát…
Balázs
2007. december 09. — 21:14:31
[re=40219]DarkEvil[/re]: ez most egy burkolt cigányozás, gyűlöletbeszéd, vagy valami hasonló? Egyrészt nálam ezzel célt nem érsz, másrészt már megyek is, jól feljelenteni téged.
DarkEvil
2007. december 10. — 07:45:59
[re=40226]Balázs[/re]:Téged nem cigányoztalak, akkor rosszul jött le, amit írtam. Egyszerűen csak válaszoltam a túlnépesedési problémára, amit említettél. Mert szerintem nem az átlagember az 1 max. 2 gyerekével tehet a túlnépesedésről…
DarkEvil
2007. december 10. — 07:47:51
[re=40226]Balázs[/re]:Jah, az kimaradt, hogy a feljelentést elfogadom ^^