Honda Civic

Honda Civic

Nyomatják most az új (bár annyira nem új) Honda Civic reklámját, azzal a szlogennel, hogy Vezette már az új Civicet?. Hát konkrétan vezetni nem vezettem, de sikerült az utóbbi pár napban utazni vele. Az élmény elég vegyes. Először is: a Hondának sikerült az, ami a Fordnak nem. Futurisztikus autót készíteni, mármint. Nekem mindig bejöttek ezek a nagyon-nagyon jövőt idéző dizájnok, és eddig a Honda volt az egyetlen, amelyik ki mert dobni egy ilyen modellt a nagypiacra, ráadásul a Civic nevével. Az új Focus valahogyan azt sugallta nekem, hogy egy hihetetlenül futurisztikus kinézetet szerettek volna, de aztán valahol félúton megakadt a dolog. A Civicnél nem. A külső nekem abszolút bejön, fiatalos, lendületes, bátor, agresszív, határozott; ha szavakban akarom összefoglalni. Egyedül a hátsó fele az, ami nem sikerült szerintem tökéletesre; kicsit félbehagyott látszatot kelt, másrészt nekem mindig úgy tűnik, mintha nyitva lenne a csomagtartó ajtaja.

Honda Civic belső tér

A belső szintén fantasztikusan néz ki, a szélvédő alól kiemelkedő széles sávban rejtették el a digitális sebességmérőt, és még néhány infót, minden más a kormány mögött található. Érdekes, hogy oldalról és minden szögből nézve a kormány mögötti plexi annyira tükröződik, hogy lehetetlen bármit is látni, szemből pedig semmi ilyesmit nem tapasztal az ember. A kormány apró, sportos, a motor indítása egy piros ENGINE START gombbal történik, értelemszerűen a kulcs elfordítása után. A sebváltó helyes kis gömb, abból nyúlik ki akar, nincsen semmilyen bőr, nagyon érdekes látvány. A pedálok fémből vannak, szexi lyukakkal, ahogy kell. Olyan érzés az egész, mintha nem is egy autóban, hanem valami űrhajóban ülnénk. A hamutartó itt is roppantul kicsi (az utóbbi időben nem igazán dohányosoknak terveznek). Amit zavarónak találtam, hogy eléggé nagy a műszerfal, aránytalanul nagy például a kormánykerékhez képest; lehetett volna kisebb, így növelve az utasteret.

A hátsó ülés semmi extra, elég szűk is, viszont van lehajtható pohártartós könyöktámasz, ami jóság.

Viszont. A belső műanyag, és a műanyagból is a gagyibb fajta, ami többezer kilométer megtétele után bizony zörög-csörög. És tényleg: a mi tesztautónk is eléggé zajos volt, üresben zöldre várva mindenféle ismeretlen eredetű alapzajt lehetett hallani, ráadásul a motor sem egy halk példány, hosszú úton nem feltétlen lehet izgalmas a műanyagok kilencedik szimfóniáját hallgatni. Ráadásul a létező összes mozgatható dolog (kesztyűtartó, kilincsek, pohártartó stb.) zörögtek, nyöszörögtek, nehezen voltak mozdíthatók. Ezek a dolgok kicsit odébb is fújták kicsit a szerelem rózsaszín felhőit.

Lényegében az egész autóból nem áradt az a fantasztikus tervezői odafigyelés, pontosság, kényelmességek hada, ami például a »Honda Accordból« nagyon is.

Anno »nagyon beleszerettem«, most sem mondom, hogy utálom, de azért elgondolkodtató. A konklúzió mindenesetre egyértelmű; ahogy apum mondta: csajozós autó. És tényleg: egy-két személynek, átlagos használatra, eljárós autónak, bulizni és hasonlókra tökéletes, egy családnak már kevésbé (bár szerintem nem is erre hivatott). A zörgős belső eléggé elszomorító, ezt leszámítva viszont nagyon korrekt kis gépezet, ha tízes skálán kellene osztályozni, egy erős nyolcast kapna.


Discover more from mefiblog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2026

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.