– Közepessel megelégszik?
– Nem. [Hosszas okfejtés, hogy mért nem.]
– Meggyőzött, négyes.
Ma délelőtt levizsgáztunk számítógépes grafikából. Még a hétvégén készültem el a beadandóval, a minimumot bőven túlteljesítettem, ráadásul igyekeztem nem összekúrni. Úgy vagyok vele, hogy ha már a matematikához hülye vagyok, a közgazdaságtan nem érdekel, akkor legalább a tényleg szakmai tárgyakból igyekszem maximális teljesítményt nyújtani. Máshogy nem is érné meg az egész. Szóval, a feladat úgy szólt, hogy:
A POV-Ray vagy a Blender alkalmazással készítsen animációt, amely tartalmaz egy mozgó, összetett (tehát több, szükség szerint módosított 3D-primitívből álló), textúrázott testet alapsíkkal és háttérrel. A 3D jelenetbe szöveges objektumként be kell illeszteni a feladatot megoldó hallgató EHA-kódját.
A végeredmény ez lett (animáció van persze, ez csak a lényeg; raádásul a POV-Ray képkockánként generál egy BMP-fájlt, és azt kell összefűzni, szóval a renderelést vizsgán mutattam be):
Persze lehetett volna ennél ezerszer bonyolultabbat, többszáz effekttel, de így is átlagosan egy másodperc alatt renderel egy képet, és van minimum 24. Ami mozog az a kamera, illetve a végén a ház falából előbújik
a hallgatói azonosító, ami itt most Mefi. Mielőtt még itt megindulna a jaj hát xy programban ezerszer jobbat tudnék
, jelzem, hogy ez nem kattintgatós játék, hanem forráskódban programozós. Persze nem panaszkodom, én választottam.
Egyébként még komolyabban sosem foglalkoztam a 3D-vel, és bár a Blender kitűnő alkalmazás, nekem a POV-Ray szimpatikusabb volt, lévén itt C-szerű forráskóddal rakjuk össze a dolgokat, tehát az egész inkább programozás, amihez inkább előrelátás és képzelőerő szükséges, mintsem grafikai munkák igényei. Máskülönben érdemes körülnézni a szoftver oldalán található Hall of Fame-ben, van egy-két alkotás, ami után garantált az állkeresgélés.
Mind a Blender, mind a POV-Ray ingyenes szoftverek, akit érdekel, letöltheti és kísérletezhet vele. Én ide feltöltöttem a feladatot, ha esetleg.
Ami mondjuk nagyon nem tetszett, hogy szopatás ment vizsgán. A tanár (aki egyébként sosem tartott még sem gyakorlatot, sem előadást) úgy jött be, hogy már előre tudta a jegyünket. A dolog úgy nézett ki, hogy aki az egyszerűbb utat választotta (ne értsen félre senki, tisztában vagyok vele, hogy a másik út sem könnyű), vagyis Blenderben kattintgatott
, az szinte a legegyszerűbb néhány percet igénylő munkákra is kérdés nélkül ötöst kapott, mi, akik POV-Rayben dolgoztunk pedig szívtunk. Írja át ezt, írja át azt, talán meg lesz a hármas így. És tudom hogy a felsőoktatásban résztvevők már hozzászoktak ehhez, nálunk ilyesmi eddig nem volt, így engem igenis bosszant. Pláne, hogy a többi munkához képest tudom, hogy igenis sokat dolgoztam vele, igenis nem összecsapott tré munkát adtam be és még sorolhatnám.
Végső soron meg lett négyesre, öt kredit. Olyan jegy ez, aminek annyira nem örülök, de tudom hogy a négyesért megdolgoztam, és nagyon kevesen kaptak hármas feletti jegyet. Januárra még jut kettő vagy három vizsga, és aztán hawaii bugi meg bermuda bugyi.
Viszont rég voltam már annyira ideges, mint ma. Eszembe jutott milyen volt, amikor anno sokkal könnyebben felidegesítettem magam, és a legkisebb inzultusra is azonnal agresszív lettem. Nem volt vicces. Most sem volt az. És az bosszantott a legjobban, hogy az utóbbi időben komolyabb dolgok miatt nem lettem ennyire ideges. Tudni kell kontrollálni az ilyen jellegű érzéseket, máskülönben sosem lesz jó vége.
Viszont holnap mégsem lesz BKV-sztrájk, és ez jó.
Vale
2008. december 17. — 22:37:58
én anno blenderrel kezdtem (bátyám 3d-grafikus-animátor-stb), de nem tudott meghatni. azért most amikor linux alatt szétnéztem a proglistán és ott volt, telepítettem bőszen.
miért nem harcoltál meg az ötösért?
Mefi
2008. december 17. — 22:48:44
[re=55886]Vale[/re]: harcoltam, de csak négyes lett belőle. Így is örültem neki, hogy megadta. Ez van.
WinG
2008. december 17. — 22:57:43
Hát ez semmilyen szögből nem harckocsi 🙁
ktgida
2008. december 17. — 23:20:48
Hogy hívják a tanárt ha publikus? Én is a GDF-re járok és kiváncsi vagyok mi vár rám:D Amugy most vagyok elsőéves.
Szerintem szép munka, tetszik!
ktgida
2008. december 17. — 23:21:32
Jah lemaradt: Szerintem szép munka, tetszik!
Mefi
2008. december 17. — 23:22:57
[re=55889]WinG[/re]: azt akartam, de azt majd a szülcsinapodra!
[re=55890]ktgida[/re]: kapsz-kaptál e-mailt. 🙂
human
2008. december 18. — 00:06:54
de ha a blender auto ötös volt, és az a könnyebb út akkor hogyhogy alig volt ötös? bebogoztad ezt a bejegyzést.
Mefi
2008. december 18. — 00:10:40
[re=55894]human[/re]: a mi vizsgánkon két srác csinált Blendert, meg másik kettőről hallottam még ugyanezt.
ahus
2008. december 18. — 00:15:57
Hát grafikánál még nem tartok. De a matekhoz és közgázhoz hasonló a hozzáállásom, örülök is a mai kettes matekvizsgának. 🙂
Mefi
2008. december 18. — 22:22:39
[re=55896]ahus[/re]: közgázzal nem volt igazán bajom, az nem tetszett, hogy ott a kétkredites tárgyért annyira (vagy talán többszörösen is jobban) kell küzdeni, mint egy hatkredites szakmai törzsanyagú tárgyért.
ahus
2008. december 18. — 23:28:41
[re=55900]Mefi[/re]: nálunk (bme) azért – szerencsére – nem ilyen a helyzet. Amúgy nincs bajom a közgázzal, sőt tetszene is, csak van kismillió függvény meg változó meg összefüggés és ezekből írjuk a zh-t, nem az érdekesebb / érthetőbb elméleti részből. De egész olcsón megúsztam.
Mefi
2008. december 19. — 00:37:29
[re=55902]ahus[/re]: nekünk inkább elméletre mentek, abból viszont szopattak, szó szerint.