Spíler

Szex, drog, pia, rákenroll – ezt a hangulatot sugallja Morrison nélkül a Spíler előzeteseivel, plakátjaival de még a címével is. És az életérzést maximálisan vissza is adja: egy pörgős, sokszor vicces, néha zúzós akciófilm, gyakran jó szövegekkel és még jobb zenével, cserébe viszont kicsit kiszámítható történettel. Ez dióhéjban Guy Ritchie új filmje: a Spíler.

A történet az új ingatlanoktól és punkoktól virágzó városban, Londonban játszódik, az ottani világot mutatja be, annak is inkább a maffiához hasonló területét, ami természetesen mindenhez szorosan kapcsolódik. Itt kapásból egy jó pont, hogy az alvilág minden részét bemutatja, egészen a legaljától, a legkisebb senkitől kezdve; a lebujokat üzemeltető már-már valakin keresztül eljutva a főgengszterig, akinek mindenhol ott van a keze. Mert ugye egy ilyen karakter kell, van is, úgy hívják hogy Lenny Cole, és gyakorlatilag egész London a kezeiben van – ő legalábbis ebben a biztos tudatban él, és ezt igyekszik sokszor megjegyezni, persze nem ilyen szofisztikáltan két viszkikóla között. Aztán jön egy orosz milliárdos (de mindenesetre egy orosz, aki tömve van pénzzel) és szüksége lenne Lenny barátunk kapcsolataira. Lenny mivel egy rakat pénzzel gombolná le a ruszkit, megfogta az Isten lábát. Vagy nem.

Minek nézel, gengszternek? Nem az én stílusom. És most szedd a lábad, ha nem akarsz megfürödni a Temzében!

Nem mondom azt hogy Guy Ritchie a világ legjobb írója, sőt, a történet és a párbeszédek egyáltalán nem tökéletesek, de távolról sem rosszak. A történet levezetésére amúgy tényleg nem lehet panasz, persze aki egy kicsit figyel, rögtön ki tudja következtetni, hogy mi lesz a végkifejlet, de ettől függetlenül jó, ahogy folyamatosan mutatják be a szereplőket és a szerepüket a történetben, ezzel előrébb tolva azt a végkifejlet felé, így ráadásul egyáltalán nem unalmas a film, ami azért jó dolog, figyelembe véve, hogy majdnem két órán át forog.

A színészekkel szerintem egyáltalán nem volt gond; nekem az egyetlen gyenge láncszem csak Thandie Newton volt: egyszerűen nem jönnek be a hozzá hasonló jégcsap stílusú nők.

A pörgős történeten túl ami még felfelé tolja az élményt, az a zene, természetesen. Ennek a filmnek a végső megítélése egyébként többszörösen áll vagy bukik a zenéjén, hiszen gáz lenne egy RocknRolla című filmet gyenge aláfestéssel kiadni, de szerencsére ilyen téren nincs probléma, akiben ott a rákenroll-érzés, az végig hedbengelni fog, feltehetően.

Valószínűleg nem a legjobb akciófilm, amit valaha láttam, de kétórányi könnyed kikapcsolódásnak tökéletes.

{{4csillag|}}