Megtört a jég: regisztráltam. Kettő blogot is indítottam, az egyik egy általános felhasználású mikroblog, míg a másikban ömlesztve igyekszem képeket feltöltni az elfogyasztott ételekről, meglátjuk.
Nem, nem érzem gáznak a logót, pedig de, kellene.
Anno már »írtam« a tumblr-ről, aki esetleg nem ismerné: gyakorlatilag egy mikroblog szolgáltatás ez, annyi különbséggel, hogy a bejegyzések egy hatalmas folyamot alkotnak, a bejegyzéseket újra lehet küldeni (reblog) és kibővíteni, így egy kis bejegyzésből akár hatalmas beszélgetésáradat is kialakulhat. Lehet küldeni képet, szöveget, videót, idézetet, csevegésből részletet illetve zenét is.
Ami nekem a társaságon és a tartalmon túl nagyon bejön, az a tumblr kezelőfelülete. Rendkívül elegáns, rendkívül szép, rendkívül könnyen kezelhető és egyszóval összefoglalja azt, amit én minden webes és asztali alkalmazástól elvárnék. A letisztultság nem is igazán jó szó erre. Múltkor teljesen hirtelen felindulásból követtem el a regisztrációt, és két perc alatt beleszerettem az egészbe. Továbbá szeretnivaló tulajdonsága még, hogy egyáltalán nem lassú és hogy működik, vagyis mióta én használom egyszer nem volt olyan, hogy valami nem működött volna megfelelően.
Ez van, akit érdekel lehet követni, én is nyomok szívesen egy plusz jelet, ha bejelöl valaki.
gergő
2009. december 26. — 20:21:43
fuckyeahtumblr :]
Zs
2009. december 26. — 20:47:03
Azt az egyet mond meg neked, hogy “magadat” milyen programmal csináltad meg, mert eszméletlen! Komolyan! Annyira ott van, nem is értem, hogy a blogon még miért nincs kint 🙂
Marci
2009. december 26. — 23:58:55
[re=6058305]Zs[/re]: Elég nyilvánvaló, hogy nem saját kezű munka.
Mefi
2009. december 27. — 00:04:44
[re=6058305]Zs[/re]: http://faceyourmanga.com/
[re=6058310]Marci[/re]: köszi, hogy ennyire nagyrabecsülöd a rajztehetségemet, de valószínűleg emiatt kérdezte hogy melyik programmal, nem? 😀
sHelf
2009. december 27. — 09:47:36
fuckyeahwebszemét!
ebbolsem. kovetlek.
Marci
2009. december 27. — 11:49:54
[re=6058311]Mefi[/re]: Igazából Te hangsúlyozod mindig, hogy mennyire nem megy a Photoshop (a “nem megy” rossz szavak rá, inkább nem vagy kreatív, tehát a programnak ehhez semmi köze, csak általában a PS-t emlegetjük, ezért írtam én is), szóval.. 🙂
sylverdevil
2009. december 27. — 11:52:29
nos ez a facemanga akármi, hogy úgymondjam kibeb.szottjó
Zs
2009. december 27. — 12:01:46
[re=6058315]Marci[/re]: Miért nyilvánvaló? Szerintem a blog is elég jól néz ki ahhoz, hogy elhiggyem, hogy ez is saját kezű!
[re=6058311]Mefi[/re]: Köszi a linket 🙂
Marci
2009. december 27. — 12:13:34
[re=6058317]Zs[/re]: A fentebb leírtak miatt 🙂
Marcell
2009. december 27. — 23:39:49
Király a logó! 🙂
Mefi
2009. december 28. — 19:37:42
[re=6058315]Marci[/re]: jogos, csak poénkodok ám. 😀
[re=6058328]Marcell[/re]: Köszi! 🙂