Suli után beszaladtunk ma az »Alleeba«, ugyanis az ott lévő C&A elég korrekt, több szintes és nincs akkora tömeg, ráadásul a választék is megfelelő (most egyébként leértékelés van, ha esetleg érdekel valakit), utána pedig gyors bevásárlás céljából az InterSPAR-ba.
A hűtőknél beszélgettünk éppen valamiről, azt hiszem talán hogy milyen karrierlehetőségek várnak ránk, mikor odajött egy teljesen jól szituált, elegánsan öltözött, ápolt megjelenésű, talán még jóképű – bár ennek megítélése nem az én feladatom – srác. Megszólalt, és rendkívül udvariasan itt-ott dadogva az alábbiakat mondta:
Sziasztok, ne haragudjatok hogy így ismeretlenül megszólítalak titeket. Beszédfejlesztésre járok, ahol azt a feladatot kaptam, hogy száz idegen embernek mutatkozzak be. Szalai Gábornak hívnak, köszönöm szépen hogy végighallgattatok.
Nem igazán tudnám szavakban megfogalmazni mit éreztem, mondani sem tudtam érdemben semmit, ezért csak kezet nyújtottam neki, hogy Nádai Gábornak hívnak, és további sok sikert kívántam.
Split
2010. február 17. — 20:27:19
Cs-cs-cs-ó-ókolom, két zsö-zsö-zsö… kiflit kérek! 🙂
DjZoNe
2010. február 17. — 20:59:38
Kezdő értékesítési és network marketing dolgozóknak szoktak ilyen feladatokat adni. Főleg az olyanoknak, akik félszegebbek.
A következő gyakorlat az, hogy meg kell kérdeznie mennyi az idő.
Aztán, hogy merre találja ezt vagy azt az utcát. A gyakorlat célja, hogy megölje “az idegenek megszólításától való félelmet” 🙂
Marci
2010. február 17. — 21:08:50
[re=6059510]DjZoNe[/re]: Szerintem az ne menjen értékesítési pályára, akinek még az is problémát okoz, hogy megszólítson egy idegent.
Zs
2010. február 17. — 21:08:58
Most így elképzeltem a szitut ahogy lefagytatok 😀 Legalábbis én azt tettem volna :DD
DjZoNe
2010. február 17. — 21:29:11
[re=6059513]Marci[/re]: nem jókedvéből választják ezt az emberek manapság. Kivéve ha valakit mondjuk zavar a félszegsége 🙂
mcbuddha
2010. február 17. — 21:31:06
Piros pulover fogszabalyzo? Mi is talalkoztunk vele a zoldsegosztalyon a voroshagymaknal!
Mefi
2010. február 17. — 21:41:14
Ő amúgy nem ilyen megszólítási problémákkal küzdött, egyszerűen dadogott, ahogyan én észrevettem.
[re=6059516]mcbuddha[/re]: ő lesz az. 🙂
Toooofi
2010. február 17. — 23:26:30
Ez nagyon aranyos!:D
Galamb
2010. február 17. — 23:41:08
[re=6059508]Split[/re]: Erről akarva-akaratlanul is [url=http://media.port-network.com/picture/instance_1/94507_1.jpg]cucu malac[/url] jutott eszembe 🙂
JonC
2010. február 18. — 10:03:45
kilenc hónapig az volt a munkám, hogy naponta kb. 100 embernek mutatkoztam be személyesen, de most már nem nagyon akaródzik még akár az időt is megkérdezni egy járókelőtől. ez számomra is iszonyat furcsa…