Előre leszögezném: kétszer utaztam repülőgéppel, ebből egyszer még tízéves lehettem csak, ezért kíséret nélküli módon, ami azt jelenti hogy adnak az embernek felfújható repülőgépet, a nyakába egy hatalmas táblát, aminek láttán az összes szexi légiutaskisasszony odaugrik hogy segíthet-e valamint még egy kitűzőt is, ami ugyanezt váltja ki, és még pisilni sem lehet úgy menni, hogy ne figyeljék, el ne vesszen a gyerek.
Aztán még leszögezendő az is, hogy a választott út közel nem a legjobb árban, de mivel azt nem én állom, lényegében nem számít, a dátum-idő viszont szigorúan kötött, szóval a legolcsóbb megoldás helyett most gyakorlatilag a majdnem legdrágább lett kiválasztva.
Naivan az ember begépeli a gúgliba, hogy repülőjegyet vásárolna, az meg kidobja a fapados.hu oldalt. Gányul néz ki, de legalább egyértelmű a kereső. Alapból a Firefox beállításai miatt angolul jelenik meg, de ezen túltesszük magunkat, rákeresünk hogy »Budapest-Helsinki-Tampere«, jön is a találat, örülünk, kattintunk. Egy csúnya felületen ki kell töltenünk az adatainkat, meg el kell fogadni a felhasználási feltételeket. Hoppá, érdekes dolog: a feltételek ablak megjelenik és teljesen üres. Nyelv átállít magyarra, újra az egész az elejétől, oké, most látszanak a feltételek, egyetértünk. Kitöltök megfelelően mindent, erre dob egy ilyet:
Ezt így berakjuk a magyar felhasználónak, mindenféle visszalépési lehetőség nélkül. Oké, kitöltöttem újra az elejétől (ekkor közben már emelkedett ötezer-x forintot a jegy ára(!), mert valaki vásárolt sikeresen), mennék rá a végső foglalás gombra, ez az üzenet jön:
Hibás ügynökazonosító. James Bond, vagy mi a fene? Visszalépek, teljesen üres minden, újra kitöltök mindent, erre ha megnyomnám az utolsó lépéshez vezető gombot nem történik semmi, de tényleg semmi. Újra az egész, utolsó lépés, remegve gombnyomás, de végre sikerül, megkapom az elektronikus jegyet. Mindez kevés híján egy órámba telt. Egy ötperces tranzakcióról beszélünk.
Az alábbi lista az, ami az én gondolataimat főként összefoglalja:
- nem látom merre járok: kéne valami folyamatjelző, hogy hány lépés van még, hol vagyok éppen és hogy nagyjából mi hol lesz;
- nincsenek megfelelő hibaüzenetek: ERR BAD NAME és társai nem azok, kellene júzerfrendli kedves pista elírtad jelzés;
- az oldal rengeteg helyen hibás: újratöltések, dobálgatások, kinézet szétesések és így tovább. Oké, én tudom hogy nyilván el van írva egy CSS vagy HTML-sor, de egy átlagos repülőjegy-vásárló nem biztos;
- általánosan kevés tájékoztatás: az ember repülőjegyet vesz, nem két kiló krumplit, itt fontos és érzékeny adatokról van szó, elég egy rossz helyre írt név a nem megfelelő tájékoztatás miatt, és már nem kapom vissza például a repülőjegy árát a finnektől, aztán nézhetek.
A kulcsfontosságú mondat: a magyar webes szolgáltatások többségén nem érzem magam biztonságban. Arra gondolok, hogy a kínaiaknak előbb elutalok ötvenezer forintot az ebay-en szemrebbenés nélkül, mert tudom hogy rendben működik a dolog és érzem is, itt viszont akkora méretű tákolás-gányolás érződik, még hozzá nem értő szemmel is, hogy egyszerűen nem merek érzékeny adatokat kiadni, és inkább elsétálok személyesen hogy befizessem a pénzt.
Ezek a dolgok csak szerintem roppant kellemetlenek?
SeRapH
2010. március 17. — 00:37:37
Amúgy ha nem te fizeted miért nem mész malévvel és kész?
Marci
2010. március 17. — 00:51:09
(Máshol ezt még nem tapasztaltam) Amikor leszálltunk Helsinkiben, mindenki tapsolt a szerencsés landolás miatt, aranyos volt. 🙂
Nem tudom, hogy Olaszországban most mi a helyzet, Te gyakran jársz arra, de szerintem Helsinki mindent űberel a hétköznapi termékek áraiban. Készülj fel 🙂
Marci
2010. március 17. — 00:53:18
[re=6060146]SeRapH[/re]: Jó kérdés, velük legalább nem lenne gond, csak hogy a témához is hozzátegyek valamit 😀
Mefi
2010. március 17. — 01:05:46
[re=6060146]SeRapH[/re]: azzal megyek, többek között. És azért nem mert van limit.
[re=6060147]Marci[/re]: oké, köszi. 🙂
[re=6060148]Marci[/re]: ilyen téren legalábbis. 😀
human
2010. március 17. — 01:23:29
fapados szolgáltatáshoz fabados weboldal, csak hogy tudd mire számíts
zimmith
2010. március 17. — 01:23:34
A legjobb helyek repülőjegy beszerzésre:
http://www.bud.hu – a reptér honlapja, a világ legeldugottabb helyeire is talál jegyet, fapados és nem fapados légitársaságokat is keres, és néha nem a fapados a legolcsóbb, kicsit lassú az oldal.
budavartours.hu – szintén jó oldal, korrektül működik, szintén elég sok légitársaság között keres.
Emellett még érdemes megnézni a légitársaság saját honlapját, mert néha ott olcsóbb (néha sokkal drágább) ugyanaz a jegy pár ezerrel, illetve több csatlakozási lehetőség szokott lenni.
SeRapH
2010. március 17. — 01:24:21
Én elég sokat utaztam repülővel és leszállás után mindig volt taps.
Mefi
2010. március 17. — 02:19:12
[re=6060150]human[/re]: az a vicc, hogy a jegy végül nem fapados lett. 😀
[re=6060151]zimmith[/re]: köszi a tippeket.
[re=6060152]SeRapH[/re]: nekem nem volt egyszer sem.
Zs
2010. március 17. — 06:55:18
Az oldal is igazi fapados, nem csak a szolgáltatás 🙂
Mellesleg én mindig a Wizzair-nél veszek jegyet, korrektek – na meg az oldaljuk is 😉
Andrei
2010. március 17. — 10:35:07
Fapados oldal, fapados kód. Irigyellek Finnország miatt. Amióta ott jártam rendszeresen eszembe jutnak. Valamikor megint mennem kéne nekem is. Salo, Turku, Helsinki, ilyesmi.
suexID
2010. március 17. — 11:19:46
[re=6060154]Zs[/re]: Sok dolgot tudnék most a WizzAir-re mondani, a korrekt nem lenne közte. 🙂
Mefi
2010. március 17. — 11:39:35
[re=6060154]Zs[/re]: WizzAir-nél olcsóbban ki is jött volna, sajnos.
[re=6060157]Andrei[/re]: nekünk most kis Helsinki és főként Tampere lesz. 🙂
Zs
2010. március 17. — 12:56:43
Majd legközelebb tudod, h ott veszed 😉 (bár azért ott is észnél kell lenni néha az árak tekintetében)
Split
2010. március 17. — 14:39:09
bocs, hogy megint off, de:
http://csontpete.puruttya.hu/posts/2010/03/14/csontpete/image001.jpg
nagyon megszaporodtak a lopások… tenni kellene ez ellen valamit mefi! 😛
Mefi
2010. március 17. — 14:46:04
[re=6060161]Zs[/re]: nem tudtam mashol venni sajnos, rajtam kivulallo okok miatt. 🙂
Kozben megvan a jegy, az irodaban korrektek.
Szabó Zsolt
2010. március 18. — 15:24:19
Kedves Sós Bence ( bejegyzést író )!
A Galileo rendszerével volt probléma.
Be is jöttél az irodába ahol Zsófi segített és 20 000Ft azaz húszezer forinttal olcsóbban foglaltuk be neked ezt a jegyet. Ezt el felejtetted leírni.
További kellemes befeketítést!
Szabó Zsolt ügyvezető
fapados.hu
Mefi
2010. március 18. — 23:58:04
[re=6060177]Szabó Zsolt[/re]: Kedves Zsolt! Én Nádai Gábor vagyok, nem pedig Sós Bence, és egy fillér kedvezményt nem kaptam, ellenben Zsófi nagyon kedves és az egyik legjobb ügyintéző, akivel dolgom volt. Ez egyébként nem befeketítés, pusztán arra kívántam felhívni a figyelmét, hogy a rendszer nem a legtökéletesebb.
Ihász József
2010. március 19. — 00:07:44
Kedves Sós Bence!
Te nem Nádai Gábor vagy, Nádai Gábor a skizofrén éned, akivel egyik repülőutunkon találkoztál és akinek személyébe belevetíted minden rejtett vágyadat. Javaslom, hogy alapíts egy földalatti mozgalmat illetve ismerkedj össze egy narkós élvhajhász kurvával, akkor előbb-utóbb rájössz magadtól is erre.
Ticcelettel:
Ihász József, a Mayhem Project ltd. részvényese