A neve igazából persze Almdudler, és nyilván az ízvilág tekintetében valahol a Traubisoda és a kölyök pezsgők világa közé pozicionálható osztrák nedűről van szó.
Bécset megjártuk; egész nap számolgattuk hány külön-külön nézve egyedi magyar emberkét látunk, negyven körüli szám jött ki. A kedvenc jelentem mikor meglepődtünk egy csokoládé árán, ezt a félhangos, hábaszek mi a fene ennyi ezen
szófordulat követte, mire mellettünk egy magyar nénike megszólalt, hogy igen sok itt a drága csokoláda.
Az igyál egy lélekmelengető puncsot a városházatéren ücsörögve, nagy bullshit, három darab eurót, helyenként még hozzá néhány centet (pajesz™) kérnek el két és fél deci (!) puncsitalért. Namost az köbö két korty, és cserébe a mínusz tizenkét fokban, és a sárban-hóban ácsorogva szopogathatod. Hát barátaim, a lélekmelengető, na az nálam egész más.
A Railjet az nagyon zseniális találmány. A jegyünk oda-vissza a késői vétel miatt 31 ajróba fájt, ezért kaptunk egy Budapest-Bécs négy napig érvényes jegyet, amiben benne van az is, hogy a bécsi százas zónán belül a tömegközlekedésnek is tisztelt szereplői lehetünk. A Railjet maga olyan mint egy repülő, udvarias utastájékoztatás, büfékocsi, nagy sebesség, kényelem. Megnéztük az első osztályon lévő üléseket is, nem éreztünk égető vágyat, inkább az extra az lehet, hogy üres az első osztály, mert kétszer ennyit senki nem ad érte, bár persze sokszor értékelhető hogy nem lihegnek a nyakunkba. Visszafelé kicsit zavaró volt, hogy sokan a Railjetre pattantak fel a Pestre jutás reményében, ezért olyan szinten volt tele, hogy a levegő raktárkészlete hiányt mutatott, de persze semmi extra.
Bécs még mindig klassz hely, bár aki vásárolgatni akar menni, annak megsúgom a titkot, amit mi annyira nem tudtunk, hogy a vasárnap nem a legjobb választás, persze más tekintetben pedig pont ezért jó, mert ilyenkor legalább nincs ötmillió ember az egész város két utcájában.
Amúgy külföldön mindig az a tapasztalatom, hogy első egy-két órában czukormáz mindenen: wow, meleg fűtött utasváró a peronoknál; wow, becsületkasszás újságtartó, és senki nem lop; wow, negyede annyi szemét és izé, aztán persze ahogy ott tölt az ember néhány órát, kezd leolvadni a máz, és látjuk hogy bizony ugyanúgy piszkos, szutykos, lökdösődő várost kapunk, csak annyi a különbség, hogy más nyelvet beszélnek és kicsit fejlettebbek más tekintetben. Ezt egyébként eddig csak Olaszország toszkán régiójában és Londonban nem éreztem.
Most két negatív momentum volt csupán. Az egyik, hogy az egyik üzletben vásárolt édesség és hasonlókat kártyával akartam fizetni (nyilván, hiszen így éri meg jobban, és kényelmesebb is mint valutával rohangálni). Kilenc euró meg egynéhány cent jött ki a pénztárgépen, srác mutatja nekem hogy hitelkártyával csak tíz euró felett, bankkártyával öt euró felett lehet fizetni feliratú tábla, helló. Mondom neki ez bankkártya, nem hitelkártya. Erre leállt velem vitatkozni, hogy nem, ez bizony hitelkártya és basszam meg. Mondom neki legalább egy kurva próbálkozást nézz már meg, mert ha betolja mint bankomat, úgyis visszakúrja hogy hitelkártya, kapd be. Persze az euróm már elfogyott, még szerencse hogy Bahndie kisegített, köszönet neki ezúton is. Vicc amúgy, hogy pont a kényelem miatt vesz az ember kártyát magához, aztán mégis amiatt szív. Tanulság: külföldre kell a Mastercard, ha már kártya, mert szinte csak azt fogadják el kötekedés nélkül, ha jó vastagon látszik a dombornyomás. Pedig elég ódivatú már ez a látszat farokverés, hogy jaj, hát nekünk arany kártyánk van, helló. A másik inkább vicces volt, az öt méterről németül mi kell, gyertek gyorsan kérjetek, gyertek
kiáltó kebab-árus.
Egy szó mint száz, nagyon jó külföldre menni tekeregni, és mindenhol jó, de az otthon, az édes otthon, olvadhatatlan cukormázzal a legjobb.
Cenzi
2010. december 05. — 22:46:51
Mefi: ha dombornyomottad van, és nem csücsül rajta a “DEBIT” felirat, akkor azt hitelkártyának ismeri a rendszer. A magyar kártyapiac Európában a legelbaszottabb.
Sura
2010. december 06. — 00:01:00
Ha van rá igényed, akkor a titkos raktáramban van egy kétliteres Almdudler karácsonyra eltéve, de mivel nemsokára úgyis megyek, hozok majd még.
A railjet (szerintem) huzamosabb ideig használva inkább szemfényvesztés, mint valódi újítás. Előnye, hogy valamivel kényelmesebb, mint az úgy mond normál forgalmú osztrák EC kocsik. Azzal, hogy ennyi helyen megáll már nem versenytárs az autókkal szemben.
SeRapH
2010. december 06. — 02:31:55
Almdudlert lehet venni a Honi ABC-ben a Móricznál, végtelen mennyiségben.
Dexter
2010. december 06. — 07:27:57
Németország, dombornyomott euró alapú mastercard, Aldi. Csaj elkezd hablatyolni hogy nem jó a kártyám, biztos nincs rajta pénz, bla bla. Készpénzzel fizet, otthon bankot felhív wtf? Még tranzakció kísérletét sem látják, a kártya amúgy tökéletes.
Mefi
2010. december 06. — 11:04:06
[re=6062978]Cenzi[/re]: az a vicc, hogy az enyémen ott van a debit felirat, nevetséges az egész. Az a legrosszabb, hogy megint nemzetközileg elfogadtatott szabványokat szarnak körbe.
[re=6062979]Sura[/re]: tény, de ha belegondolsz hogy busszal ugyanennyi az utazási idő, cserébe viszont még külön venned kell helyi jegyet, messzebb tesz le a belvárostól a busz és még három óráig fel sem állhatsz ültedből, akkor valahol jobb választás a vonat. Amúgy meglepő, hogy csak itthon tűnik extrának a Railjet, kint egy teljesen átlagos piros vonatnak számít, észrevételeim szerint.
[re=6062980]SeRapH[/re]: ja, meg GRoby-kban is, ha ügyes vagy, még olcsóbb is néhány forinttal mintha kint vennéd. Viszont ha már kimegy az ember Bécsbe, ne kokakólát igyon. 🙂
[re=6062981]Dexter[/re]: igen. És azt nem értem, hogy mért okoskodik a pénztáros (távol álljon tőlem hogy lekezelő legyek azért, mert ő ül a gép mögött), de ha lehúzza azt a vackot, fél perc, és ha nem megy, nem vesztett semmit.
Sura
2010. december 08. — 03:14:07
[re=6062982]Mefi[/re]: attól is függ, hogy milyen busz. Nagyon sok Zala Volános vagy éppen Eurolines busznak a Burg közelében van a végállomása és az már vastagon a belváros.
Railjet: tudom, hogy négy különböző országba is jár, de azért szerintem nem lenne megvalósíthatatlan egy wifi szolgáltatás, akár feláras formában is. Ilyen apróságokkal még több utast lehetne átcsalogatni, emellett viszont csak azt tudom mondani, hogy a Railjet nem arra van, hogy az ember a keleti és tatabánya-alsó között használja. A vonat robogjon végig 140-es átlaggal és itthon álljon meg csak Kelenföldön, Győrött és Hegyeshalomban és ott is csak akkor, ha nincs határátmenetre képzett mozdonyvezető.
Simán meg lehetne oldani, hogy ~2 óra alatt megjárja az utat.
Mefi
2010. december 11. — 12:58:33
[re=6062999]Sura[/re]: tök jogos, morcos is voltam hogy tele volt a vonat budapesti utasokkal, akik valami viszonylag kis távon mentek. Nem volt ülőhelyük, és a levegő is szűkösen járta mire beértünk a Keletibe.
Bálint
2011. január 21. — 17:15:00
Már ne haragudj, de miért vagy morcos, mikor valaki kifizeti a jegy árát és ugyanúgy használja a vonatot mint te. Én Mosonmagyaróvár-Budapest között szoktam használni a railjetet, mert a gyorsvonatok nem közlekednek közvetlenül a két város között, és győri átszállással kb. 45 perccel több az út.
Meg miért menjen az a szerencsétlen vonat Magyarországon belül szinte tök üresen?Mikor én szoktam menni vele, akkor a legtöbben Győrben ill. Mosonmagyaróváron szállnak fel/le rá.
Helynek pedig kellene lennie, mert nem adhatnak el több pótjegyet, mint amennyi ülőhely van.Az már más kérdés,hogy sok tapló még akkor sem veszi le a lábát/táskáját az ülésről, mikor látja, hogy másnak nem jut hely.
Ha meg tényleg annyira zavar, hogy mások is használják azt vonatot, amit te, akkor vedd meg azt az első osztályú jegyet.
Surának meg csak annyit, üzennék, hogy mo.-i vonalakon csak Budapest ss Győr között van csak jobb sínpálya, ahol annyival tud menni. A megállókon pedig nem mehet keresztül 140-nel, tehát úgyis lassít, kb szerintem az a 4 db “plusz” állomás (Tatabánya, Győr, Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom) 10 perc pluszot ad. Keletiből Kelenföldre meg 15 perc míg eljut és gyakran eleve késéssel indul.
Persze ti ezt mind nem tudhatjátok, mert nem használjátok gyakran.