Facebookon futottam ma bele ebbe a dologba:
A kísérlet lényege, hogy valaki kirakott kétféle margarint (fent valami szívkímélő omegadeltasátorvudu, balra valami teszkós) és egy teszkós vajat, bebizonyítva, hogy nincsen igazuk a tévében, amikor azt mondják, hogy a margarin jobb a szervezetnek.
Mint látjátok, a hangyák a vajat vígan majszolják, egy-két bátor, akinek margarinra vágyott a szíve, rögtön bukta is, mert habár a mi szívünket talán kíméli, az ő testrészeiknek annyira nem tett jót, legalábbis erre lehet következtetni a kissé mozdulatlan hangyatetemekből.
Az utóbbi félévben sokkal egészségesebben ettem-ittam, mint azelőtt, és ezt – néha-néha kisebb kitérőkkel – igyekszem tartani, viszont az ilyen dolgokra nem nagyon tudok mit reagálni.
Biztosan egészségtelen a margarin, ezzel nem áll szándékomban vitatkozni, talán azt is megkockáztatom, hogy a vaj finomabb (én mondjuk egyformán szeretem mindkettőt, utóbbit rühellem kenegetni, mikor hűtőbe kell tenni), de van ez a jelenség mostanában, hogy extraegészségesen élünk, ami kicsit nekem a másik végletbe való átcsusszanást jelképezi. Oké, nem eszem cukrot és édességet is csak ünnepnapok alkalmával, teljes kiőrlésű gabonából készült pékárut fogyasztok, igyekszem sok friss zöldséget enni meg mozogni és betartani a pontos étkezéseket, de úgy gondolom, ez az általános.
Ha egyszer lesz gyerekem, biztosan sok zöldséget fog majd enni egészen kiskorától, mert magamról tudom, hogy nem sok zöldséget ettem gyerekkoromban, és mostanában sem igazán kedvelem őket. Kell az egészséges, “tiszta” táplálkozás, csak mint sok minden másra, erre is igaz, hogy nem feltétlenül jó túlzásba vinni.
Szóval az a konklúzió, hogy néha lehet margarinban megfuttatni az éppen fogyasztandó répát. Vagy valami ilyesmi.
Heistmonkey
2012. március 07. — 08:50:50
Én hülyét tudok kapni, amikor egy tömb étkezési zsíradékra azt mondják, hogy szívbarát. Még akkor is, ha elvileg nincs közvetlen kapcsolat a szájon át bevitt zsíratartalom és a vérben lévő koleszterin között.
kdani.com
2012. március 07. — 12:03:16
Nagyon érdekes kísérletnek tűnik, de ennyiből egyáltalán nem lehet levonni ezt a konklúziót.
Először is az, hogy a vaj látszólag jóval kívánatosabb a hangyák számára, abszolút nem jelenti azt, hogy következtetésképp egészségesebb is. Nem vagyok nagy biológiából, de azért azt én is tudom, hogy a hangyák szervezete némiképp különbözik az emberétől. A hangyák rovarok, az ember meg emlős, és egész más az anyagcserénk. Az emberek többsége pedig rendkívül vonzó ételnek tartja a chipset, a csokoládét és egyéb köztudottan egészségtelen ételeket, ahogyan a hangyák is. Akkor most tévedtünk, és a chips valójában rendkívül egészséges étel? Nem hiszem. Nem hiszem, hogy a hangyák jobban meg tudnák ítélni, mi az egészséges, mint mi. Ugyanúgy az ösztöneik vezérlik őket.
Na meg, margarin is elég sokféle van. Vannak olyan margarinok, amik tisztán növényi alapanyagból készülnek, és tartósítószert, mesterséges színezéket nem tartalmaznak. Szóval, némi növényi olaj és pár egyéb növényi összetevő. Nem hiszem, hogy ez kevésbé lenne egészséges, mint a vaj, ami tisztán tejből készül, és nagyrészt állati zsiradékból áll.
A hangyák pedig elég sok különféle ok miatt meghalhattak. A margarin szemmel láthatóan megolvadt, simán lehet, hogy egyszerűen beleragadtak, és megfulladtak. Nem kell azonnal mérgezésre gondolni. Apropó, ha jól tudom, a hangyák ösztönösen gyűjtögetnek, és ha találnak valamit, nem enni kezdenek, hanem az ételt hordani kezdik a bolyba, illetve szagjeleket hagynak maguk után, hogy a többi hangya is tudja, mi a dolga. Ebben az esetben, ha azok a hangyák ott éppen esznek, akkor ez nem épp normális viselkedés. De szerintem pont nem erről van szó. Egyszerűen csak nehezebb darabokat szedni a vajból, ezért állnak mind ott a vajon. (Különben látni lehetne a képen, hogy oda vissza járkálnak a hangyák, mind ugyanazon az ösvényen)
Levente
2012. március 07. — 15:25:17
Ez a hangyás cucc egy HOAX. Több helyen is lehet olvasni róla, hogy nem igaz.
human
2012. március 07. — 16:49:37
én is midnig az után döntök, hogy a hangyák mit szeretnek
_alesi_
2012. március 07. — 18:14:11
Zöldséget nem azért nem eszik az ember, mert gyerekkorában elfelejtették ránevelni, hanem alkatilag ilyen. Én zsír-húsos vagyok, öcsém vegetáriánus-tésztás, pedig ugyanazon az étrenden nevelkedtünk.
Idővel amúgy is alakul az ember ízlése, nálam az elmúlt öt évben változott meg gyökeresen a dolog és kezdtem -korábbi mércémhez képest- iszonyatos mennyiségű zöldséget lapátolni.
Mefi
2012. március 07. — 23:55:26
Amúgy azt akartam is írni, hogy simán lehet olyan anyag a vajban, amire ugyan jobban mennek a hangyák, de mégis egészségtelen. Nem tudom a cucc mennyire hoax, elvileg ezt ismerősöm csinálta, persze lehet, hogy ő is csak látta valahol.
[re=6066144]_alesi_[/re]: ez érdekes, nagyjából egyetértek, sok mindennel így van, de nagyon sok minden nevelés/szoktatás kérdése is.
[re=6066143]human[/re]: én a csótányokat megbízhatóbbnak tartom!
Andrei
2012. március 11. — 22:15:39
[re=6066140]Heistmonkey[/re]: OMEGA 3!!! 😀