Bécsben jártunk

Ma a szokásosnak nevezhető bécsi kirándulást ejtettük meg, idén Tomival mentünk, és ettünk többek között bécsi szeletet, ami így nézett ki:

Külföldi utazások során mostanában kettő dolgot figyeltem meg.

Az egyik, hogy szinte bárhová megyek Európán belül (nem kell messzi országokra gondolni), mindenhol ugyanazokat a lehetőségeket látom, néhány helyi speciálissal kiegészítve. A húzónevek szinte abszolút megegyeznek, minden üzlet, amit kint megtalálni, van már itthon is, nagyjából megegyező felhozatallal, sőt, itthon sokszor jobb árakkal. Ez valahol jó, valahol pedig annyira nem, mert elveszik picit az a varázs, ami a jé, ilyen otthon nincs felkiáltásokat hozza. A kis utcákba persze mindig be kell menni, ott lehet az igazán jó dolgokat megtalálni.

A másik pedig az apróságok fontossága. Bécs nem nagy dolgokban, csak apróságokban különbözik Budapesttől. Kicsit tisztább utcák, kicsit szebb állapotban tartott épületek, kicsit kevésbé amortizált állomások, kicsit barátságosabb emberek, kicsit vidámabb eladók. És hiába drágább minden, ezek azok a pici apróságok, amik miatt sokan felsóhajtanak, hogy igen, ez azért nem otthon van. (Vannak persze nagy dolgok is, a Westbahnhofban sétálgatva mindig azt szajkózom, hogy bassz… ez egy vasútállomás, otthon a reptér néz ki így.)

Ezektől függetlenül nagyon jó, hogy manapság az utazásnak az esetek többségében nincsen valamilyen politikai elnyomása. Az ember nagyjából oda megy és azt néz meg, amit szeretne. Néhány kivételtől eltekintve nincsenek várólisták és kötekedő határőrök.

Reggel még egy autóban fagyoskodsz a Keleti Pályaudvar felé tartva, délben pedig Bécsben ülsz egy csokornyakkendő, három nyelven folyamatosan beszélő pincérrel csevegve. Vagy akár Párizsban kortyolgatsz egy lattét az Eiffel-tornyot nézve. Vagy ha még jobban emelni akarod a klisét, akkor Rómában eszegetsz egy pizzát. De a lényeg már úgy is átment.