L.A. Noire

Mostanában kialakult az a jó (bár nekem annyira nem tetsző) szokásom, hogy nem rögtön írok a dolgokról, hanem sokkal inkább akkor, amikor már nagyon sok tapasztalatot szereztem. Így történt, hogy március 5-én még csak meg sem említettem, hogy beszereztem a hőn áhított L.A. Noire nevű játékot, amit ma éjjel, egészen pontosan 1.11-kor sikerült befejeznem.

Megmondom őszintén, hogy nehéz véleményt alkotni a játékról. A GTA világát kell elképzelni (voltaképpen emiatt vettem meg), mégis Mafia köntösben, megspékelve az egészet a 40-es években zajló nyomozós játékkal. Az egész nagyon egyben van, mert minden percét élveztem, megfelelő nehézségű volt a játék (sosem akadtam el, de azért volt vele meló is), a zenék tetszettek, az autók szépek voltak, a hangulat átjött. A grafikáról és egyéb dolgokról kár beszélni, ezek a PS3 által kvázi adottak, nekem mondjuk a »Mafia II.« sokkal jobban tetszett, pedig annak is elég suta volt a sztorija.

És igen, az egyetlen gyenge pont az L.A. Noire-ban, ami mellett nem tudtam elmenni, az a hihetetlenül gyenge, néhol már bugyuta irányba forduló történet. Olyasmikre gondolok, hogy felrobban a cirkó a házban, széttépi az egész épületet, még a szomszédokéba is belenyal, mutatják, hogy nézd, szétszedte a pincéig az egész házat, majd megtalálod a bojlert, és még rajta van jól olvashatóan a lap, hogy ki javította utoljára. Illetve sokszor a nyomozós szálak is nagyon összecsapottak voltak, az emberek motivációi nem voltak jól kidolgozva, a történetnek meg amolyan semmilyen vége lett. A katonai sztoris átvezetéseknek menet közben gyakorlatilag semmi értelmük, a végén kap egy kis pluszt az ember a ponttal az i-n, de ennyi.

Így oké-oké, tetszett, és végül is jól éreztem magam az elmúlt három hónapban játék közben, de ha erre jobban rágyúrnak, ez egy überbrutál játék lett volna.