Punnany Massif

Az egész úgy volt, hogy Barbi egyszer mondta, hogy megy Punnany Massif koncertre. A zenekar ismerős volt, nagyjából másfél éve hallom folyamatosan a nevüket mindenféle fesztiválon. Meghallgattam tucatnyi számukat, de nem fogott meg, és nem azért, mert hipháp vagy rákk vagy akármi más, egyszerűen nem fogott meg.

Aztán a »VOLT fesztiválon« négy koncert után hullafáradtan valahogyan bekeveredtünk egy még talán az Example-nél is nagyobb tömeg előtt játszó zenekar koncertjére, amiről kiderült, hogy ez bizony a Punnany. Az egész koncert ott abban a pillanatban azonnal megfogott. A tegnapi Parkban adott koncertjükön a számok nagy részét nem ismertem és nem is énekeltem, de szintén nagyon élveztem.

Különösen az tetszik (és az ilyen zenekarok mostanában nagyon tetszenek), hogy a színpadon egy hegedű, egy nagybőgő, egy szólógitár, egy DJ, egy trombita, egy billentyűs, persze a dobok, három énekes-repper-hipháppmester és még ki tudja kit-mit hagytam ki. Ahogyan ez az egész pedig összeáll élőben, az zseniális. A banda egyébként nagyon érezte a közönség ritmusát is, ami megint csak emelt az élményen.

Azt viszont változatlanul tartom, hogy a zene mindig a pillanaton múlik – ha éppen úgy áll minden csillag, és valami miatt megfog, akkor még azt a számot is tudnád hallgatni, amire évekig gondolni sem mertél. Na de kár is a műbölcsességekért, úgysem értek hozzá, csak élvezem!