Először is: szeretném leszögezni, hogy mint minden gyártónak, így az Apple-nek is vannak rettenetesen irritáló tulajdonságai, és szerintem jelenleg van annyi okostelefont és számítógépet gyártó cég, hogy mindenki kiválassza a neki legmegfelelőbbet. Mindegyiknek mindig lesznek hülyeségei, hibái, nehézségei, ilyen dolog a technológia.
Az egész történet onnan indul, hogy a kis ezeréves »Makkomat« frissítettem, még annak az idején, és felkerült rá az OS X oprendszer akkori legújabb verziója, a Mountain Lion. Az addig imádnivalóan működő gép hirtelen többet volt a fiókban, mint az ölemben, aminek az oka az volt, hogy pont azt a három-négy feature-t tüntették el, amiket imádtam és amik nekem sokkal kényelmesebbé tették a gépet. Én is a szoftverbiznicben mozgok, tudom, milyen ez, biztos tudatos döntés volt, hisztiztem, túlléptem. A gép viszont irgalmatlanul lassú lett. Alapvetően egy régi gépről beszélünk, nincs vele probléma, hogy lassul, de ez nem lassult, hanem konkrétan néha megállt, mint a szög.
Emiatt az »iMac-emet«, ami szintén nem mai darab, már nem is frissítettem.
Tudom én azt is, hogy a számcsógépes szakma is ilyen: ha nem frissíted évente, lassú lesz, mint Trabant az autópályán.
Na de, jött a Mavericks, azt is felraktam a kisgépre, mondanom sem kell, azóta 3 perc a hideg indítás, 2 perc míg magához tér alvó állapotból, és néha szaggat az egérmutató. (Egyébként a gépre a Twitteren, a Spotify-on és a Chrome-on kívül semmi sincsen telepítve, fun fact.)
Az egész történetnek ez viszont csak az előzménye, amolyan prológusa volt, az igazi érdekességet az iOS 8-ra való frissítés felé szeretném terelni, ha még nem vesztettem el a nyájas olvasó figyelmét.
Habár a gépet a fenti okok miatt nem szeretem nagyon frissíteni, más a helyzet az iPhone-nal. Ott általában amint van rá lehetőség, letöltöm az új verziót.
Elmondom hogy megy ez egy ideje: a telefon szól, hogy van update. Rámegyek, kiírja, hogy világvége, túlterhelés, majd egyszer csak letölthetem. Egy legfeljebb két nappal később észrevételnül szól, hogy helló, frissíts. Kerreg egy kicsit a folyamatjelző, aztán hopp, ott az új iOS a készüléken.
Elmondom hogy ment ez az iOS 8-ra váltáskor. A 16 GB-os telefon közölte, hogy nem elég a 4 GB szabad hely a frissítéshez, 6 GB kell, mert hát ez a LEGNAGYOBB frissítés, nem is értik, mit gondoltam. Mivel zene nincs a telefonon, fotó sem nagyon volt, appeket meg nem szívesen töröltem volna, maradt az iTunes-szal való telepítés. (Amit a Spotify óta gyakorlatilag sosem indítok el.) Oké, rövid leszek, pedig itt annyi fájdalmat szeretnék átadni a bejegyzés sorai között: az iTunest frissíteni kellett volna, de a Software Update egy héten keresztül képtelen volt letölteni az iOS 8-at, végül közölte, hogy frissítsek Mavericksre. Frissítettem, majd újabb 18 óra alatt sikerült letölteni az iOS 8-at. Felraktam a telefonra egy röpke húsz perc alatt, majd 40 percig néztem ezt a kijelzőn:
Nagyjából negyed óra alatt sikerült annyira összekaparni, hogy recovery módba tegyem. Az iTunes közölte, hogy csak a gyári beállítások visszaállítása segít, majd a friss biztonsági mentés visszatöltése. Hát legyen, újabb negyven perc.
Nagyjából két óra szívás után ott volt a telefon, ezeréves appekkel, tele buggal, szaggató felülettel, úgy, hogy újra be kellett állítanom egy tucatnyi dolgot.
És persze, értem én, ezerből egynél fordul elő, és végső soron eddig megúsztam, de ez azért kicsit kiborította a bilit, az egész iOS 8 balhéra két hetet kellett várnom, és minden egyes lépésbe becsúszott valami hiba, akárhol.
Ami pedig a legrosszabb, hogy én ezeket a lépéseket relatíve gyorsan megcsinálom, mert mégiscsak fejlesztő vagyok, tudok guglizni, értem mi történik a fém vázon belül, de ha pl. egy teljesen átlag júzer, pl. az anyukád telefonja romlik el, akkor nem igazán ez a baba fekvése.
Lábjegyzetként merem csak leírni, hogy a Mavericks update pedig sikeresen az egész /usr/local/bin/ könyvtáramat széttúrta, az összes beállított, telepített és forgatott fejlesztői eszköz eltűnt, minden újra kell húzni, és azért ezeket beállítani nem tíz perc, inkább több óra. Az irodai gépemen többek között ezért nem volt új OS X telepítés, csak a biztonsági frissítések.
Azt pedig már tényleg csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy az istenien beharangozott, legnagyobb és legjobb iOS 8 semmi extrát nem ad, kevesb hely lett a telefonon, van egy-két új funkció, de amúgy nem érzem a csít, sőt.
És akkor a most Windows Phone-Android-BlackBerry flémen gondolkodók: GOTO első bekezdés. (Egyébként ezeket leszámítva még mindig szeretek Apple cuccokat használni, de mindenképpen beírtam az ellenőrzőbe, hogy a tízes skálán egy fokot lejjebb léptünk az utóbbi időben.)
settenke
2014. október 15. — 18:02:54
Mert arra akarnak rávenni, hogy ne frissíts, hanem igenis vedd meg az újat, mert az jó neked (meg a zsebüknek). Én már régóta szeretnék egy MacBook Air-t, mert tetszik a minősége, vékonysága, egyebek; de semmi más apple terméket nem. Túl zárt világ nekem, meg van pár dolog ami nagyon macerás/túlbonyolított 🙂
Amúgy Jobs óta lehetnek jobbak a bevételek, de szerintem csökkenő a színvonal…
Vegyél ár/érték arányban a legjobb kínai gyártmányú kínai piacra szánt androidot: meg fogsz lepődni!
saxus
2014. október 16. — 02:34:30
Hehe… Az early11-es MBP-men még mindig 10.6.8 van (talán 10.6.6 vagy 10.6.7-tel vettem még), de most már egyre több minden baszogat, hogy kellene neki legalább 10.7, csak akkor meg kellene egy új Parallels is, mert Visual Studio nekem kell.
“Na de, jött a Mavericks, azt is felraktam a kisgépre, mondanom sem kell, azóta 3 perc a hideg indítás, 2 perc míg magához tér alvó állapotból, és néha szaggat az egérmutató.”
Ez viszont nagyon nem hangzik bíztatóan, főleg az alvó módból való visszatérés, mert az tényleg jó az Applenál. (Na jó, egy bugom van: ha ottfelejtem a Parallelst és hagyom lemerülni, akkor a dehibernálás vége felé megfagy az egész és folyamatos szaggatott búgó hangot ad a gép, de ez szerintem simán a Parallels nyűgje. Eleve hivatalosan csak 8G RAM-ot támogat a gép, ezt leszámítva vígan elmegy 16G-vel is. Mégiscsak a CPU a mérvadóbb).
Az indítási időre viszont nem tudok mit mondani, az asztali gépemet leszámítva (32G ramot nem fogok egy 120G-s SSD-re hibernálni) a notim és a munkahelyi gépem is 1..3 havonta van újraindítva, viszont akkor mindkettő tart vagy 5-6 percig, mire befejezi a kávédarálást. Akár Windows, akár OSX (nagyon kellene utóbbi alá az SSD, de annyit meg nem használom…). Mondjuk ami nálam fel van telepítve az külön téma, főleg, hogy 16-32G ram mellett szimplán lusta vagyok ilyeneket, mint PostgreSQL leállítani…
Marci
2014. október 18. — 13:23:51
Azért azt tegyük hozzá, hogy mindkettő gép C2D, ami lassan már netezéshez is kevés. Nem gondolnám, hogy csodálkozni kellene azon, hogy a 2014-es OS nem villámgyors rajta. Főleg, ha még RAM-ot se bővítettél bennük (ahogy olvasom, az egyikben 2GB, a másikban 4GB van, ez szintén édeskevés még index.hu olvasásra is manapság).
Marci
2014. október 18. — 13:24:32
(Az iOS 8 viszont tényleg egy rakás szar.)
Mefi
2014. október 18. — 15:03:59
[re=6067656]settenke[/re]: hát, jópofák ezek, de én még ezzel a néhány hülyeséggel is az iPhone-nal vagyok a legelégedettebb. Volt Android-alapú telefonom, nem jött be az irány.
[re=6067658]Marci[/re]: persze, ez nyilván megvan, a lassulás miatt nem is annyira panaszkodom, inkább az zavar, hogy ettől függetlenül erőltetik az új rendszert, ami meg nyilván csak azért van, hogy vegyél új gépet. (Csak az megint más kérdés, hogy én újonnan 350-ért szereztem az iMac-et, most ennyiért már nem kapnék meg egy mai, arányaiban ugyanolyan jó gépet.)
[re=6067657]saxus[/re]: egy SSD beújítása és memóriabővítés tervben van amúgy nálam is.