Bizonyítvány

Elruccantam ma a bizonyítványért, mondhatom öröm volt reggel hatkor fölkelni, de sebaj, belefér. Gondolom senkit nem érdekel, hogy milyen jegyeim lettek, ezért majd a bejegyzés végén elmondom azt is. ;]

Hazafelé hirtelen felindulástól (jó, ez nem igaz, mert már tegnap gondosan elterveztem) akartam enni egy szaftos, zsíros és egészségtelen gyrost, mert az ugye köztudottan jó. De rosszul gondoltam én ezt, mert a gyrosos bizony reggel tízkor nyit, ami meg nem nyolc harminc. Sebaj, együnk fagyit! De a fagyizó sajnos fél tízkor nyit, így az is lefújva. Mit van mit tenni, elbattyogtam a buszmegállóba, és hazajöttem.

Most már minden olvasó kellően felajzotta magát az én évvégi eredményeimre (haha), úgyhogy jöhet is, egy rövid kis táblázat segítségével demonstrálnám rendkívüli érdemjegyeimet:

Tantárgy Érdemjegy Megjegyzés
Programozás és informatika példás offkorz 😀
Történelem jeles Ezért megdolgoztam. 🙂
Irodalom jeles A bizonyítványban sikeresen elírták példásra, majd a jegyzetekhez hozzáfűzték, hogy igazából csak jeles.
Magyar nyelv Lehetne jobb is.
Biológia Elvileg idén nem is lett volna…
Angol nyelv közepes Jövőre jobb lesz, reméljök.
Matematika közepes Ez nekem remek.
Fizika közepes Szintén.
Társadalomismeret elégséges No comment, az egész tárgy egy kalap kaki. 😀

Szóval ez van. Tudom, nem egy fényes bizonyítvány, de ahogy mondani szokták, legalább görbüljön, annál meg egy kicsit jobb lett azért.

Kiegészítés, 14:58: hoppá! Ez az ezredik bejegyzés! Valami patetikus szöveget, hogy milyen érzés túlesni a bűvös ezresen. Na mindegy, azért pezsgőzhetünk még. ;]

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.