Az elveszett Jézus videó

Nem vagyok hívő, bár meg vagyok keresztelve. Ettől függetlenül már kiváncsi voltam erre a filmre.

Eléggé bátor ötlet volt ez a németektől, és csodálom is, hogy ezt így engedték leadni. Bár ha a Passió c. filmre vissza gondolok, az sem épp egy kedves kis mese volt. Enyhén szókimondó film ez is. Lazán leszólták az amcsikat, a zsidókat és a keresztényeket. Volt benne akció, izgalom és az elmaradhatatlan csók és romantikus jeleneteket szerencsére nem vitték túlzásba. Nekem amiatt is bejön, mert buzulok az ilyen időutazós filmekért. Szinte az összes témához illő filmet láttam szerintem (Vissza a jövőbe, Az időgép, Időcsavar stb.).

Érdekes dolog ez a vallás. Vegyünk két embert. Az egyik teszem azt Istenben hisz, míg a másik Krisnában. Az egyik ezt mondja, a másik azt, néha még üti is egymást a mondandójuk, véleményük. De miért hiszik el azt amit hallanak? Ha például az Istenben hívő embert, kisgyermek korától keresztény szellemben nevelik, akkor nagyon nagy valószínűséggel keresztény szellemben fog élni. Ez persze függ attól, hogy milyen iskolába jár, kikkel barátkozik stb. Amiatt is érdekes a vallás, mert gondoljunk bele abba, hogyan kezdőthetett. Mert ugye valakinek el kellett kezdenie a mesét. Mondjuk kétezer éve volt egy Jézus nevű ember, aki mesélt minden félét, idáig ez rendben van. De nézzük Krisnát pl. Ki volt az, aki kitaláltaezt a történetet? Hiszen valakinek ezt is el kellet kezdenie. Így ha jól belegondolunk lehet, hogy a vallás nem is más, mint egy mese.

Én – mint ahogyan azt már említettem – nem vagyok hívő. Szerintem mindenkinek van egy Istene, Krisnája, Buddhája akárkije, de az nem a mennyekben, hanem saját magában rejtőzik. Nincs igazam?

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.