Balázs blogja(i)

A harmadik blogról és bloggerről, akit megismertem szerintem egy kisregényt is tudnék írni. Szóval az úgy volt, hogy anno (tényleg nem tudom mikor) rátaláltam egy blogra, ami valami ritka szimpatikus volt. Ezt körülbelül két napig olvastam, aztán rögtön meg is szűnt. Eltelt nem kevés idő, és miután fölfedeztem Shamalt blogját, rátaláltam valami Kék Káposztára. Ekkor négy, talán öt bejegyzés volt csak. Ez is nagyon bejövős blog volt, és hát itt is elkezdtem kommentálni, amiből később aztán lett is gond (ekkor még mindig az úgynevezett mindíg muszály korszakomat éltem, hehe).

Szóval, egyszer összekaptunk ezzel a blogger elvtárssal (azóta gondolom mindenki kitalálta, hogy Balázsról beszélek), és magam sem tudom mennyi ideig, talán fél évig álltunk a szó legszorosabb értelmében háborúban. Talán beképzeltnek tűnik, de nem mondok nagy hülyeséget, ha azt mondom, hogy akkoriban úgy lehetett volna felosztani a blogszféra egy nagy részét, hogy mefi-pártiak (ekkor még kis m-mel voltam mefi), Balázs-pártiak és semleges oldalon állók. Oh, azok voltak aztán a kemény idők!

Aztán fokozatosan csendesedett a frontvonal, afféle hideg blogháború alakult ki, mígnem 2006 nyarán (erre már emlékszem) valahogy összehozott minket a Sors (nagy s-sel) Balázzsal Szkájpon. Akkor tulajdonképpen kötöttünk egy ideiglenes fegyverszünetet, emlékszem, még egy júzernevet is kaptam az akkor eléggé zárt rendszerben működő blogjához (mert a Kék Kápi időközben megszűnte magát), meg is lepődtem rajta, jól.

Aztán teltek múltak a hónapok, mígnem most, 2007 májusában tulajdonképpen hetente legalább egyszer beszélünk Balázzsal, e-mail-en vagy MSN-en keresztül. Bár a blogja azóta megint megszűnt (anno azt mondta, hogy több (szöveges) blogja nem is lesz, én azért nem hiszem, hogy ez igaz ;]), most egy fotóbloggal tolja az ipart.

Azt hiszem, hogy egy érdekes embert és az ő érdekes blogjait ismerhettem meg Balázs személyében, és ha vannak úgymond kapcsolatok az életemben, amiket nem bánok, akkor az egyik biztosan az, hogy Balázst az ismerősömnek (barátomnak, ahogy tetszik) mondhatom.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.