iPod és a kötöttségek

A mai este folyamán hirtelen felindulásból rádugtam a nem régiben vásárolt iPod nano-mat a notimra, mert szükségem volt némi zenére, amit már korábban eltávolítottam a merevlemezről. Ezt követően ért az a bizonyos megdöbbenés. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy bizonyos kötöttségekkel jár egy iPod, gondolok itt az iTunes-ra. Mikor a kedves felhasználó zenét tölt fel a kedvenc lejátszójára, a drága iTunes, illetve az iPod (nem tudom, hogy pontosan mi felelős ezért, holnap megnézem pontosabban), szépen átnevezi a feltöltött fájlokat, hogy még trükközve se tudjunk visszamásolni egy teljes albumot vagy akár csak egyetlen számot. Meglepő módon a mostanában itthon is egyre többször hallott szerzői jogok állnak a dolog hátterében. Természetesen átverhető a rendszer elég egyszerűen. Miután konstatáltam, hogy az iTunes nem az én pártomat fogja, indítottam egy Linux-ot, felcsatoltam az iPod-ot, majd Rythmbox és már zajlott is a másolás. A fájlokat ugyan nem nevezte vissza, de az ID3 tag-nek köszönhetően nem szenvedtem el komolyabb mentális sérülést és ezzel el is bukott javarészt a szerzői jogok megvédésére szolgáló próbálkozás.

Most pedig sietve elhagyom az országot, mielőtt az Apple fekete ruhás hardcore fanatikusai, ügynökei rám találnak.

GazVezir

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.