A mai este folyamán hirtelen felindulásból rádugtam a nem régiben vásárolt iPod nano-mat a notimra, mert szükségem volt némi zenére, amit már korábban eltávolítottam a merevlemezről. Ezt követően ért az a bizonyos megdöbbenés. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy bizonyos kötöttségekkel jár egy iPod, gondolok itt az iTunes-ra. Mikor a kedves felhasználó zenét tölt fel a kedvenc lejátszójára, a drága iTunes, illetve az iPod (nem tudom, hogy pontosan mi felelős ezért, holnap megnézem pontosabban), szépen átnevezi a feltöltött fájlokat, hogy még trükközve se tudjunk visszamásolni egy teljes albumot vagy akár csak egyetlen számot. Meglepő módon a mostanában itthon is egyre többször hallott szerzői jogok állnak a dolog hátterében. Természetesen átverhető a rendszer elég egyszerűen. Miután konstatáltam, hogy az iTunes nem az én pártomat fogja, indítottam egy Linux-ot, felcsatoltam az iPod-ot, majd Rythmbox és már zajlott is a másolás. A fájlokat ugyan nem nevezte vissza, de az ID3 tag-nek köszönhetően nem szenvedtem el komolyabb mentális sérülést és ezzel el is bukott javarészt a szerzői jogok megvédésére szolgáló próbálkozás.
Most pedig sietve elhagyom az országot, mielőtt az Apple fekete ruhás hardcore fanatikusai, ügynökei rám találnak.
Discover more from mefiblog
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
b3ck
2007. július 30. — 02:52:16
Ájfónról kéne egy mefiblog-vélemény már, amolyan használati okosságok. 🙂
*konstatáltad.
GazVezir
2007. július 30. — 03:20:06
iPhone-t keresünk tesztelésre, jelentkezni itt a mefiblogon 🙂 .
Kösz, késő van már nekem is.
gaz
2007. július 30. — 10:46:17
[re=34238]GazVezir[/re]: bemesz XMS-be es teszteled 🙂
Shamalt
2007. július 30. — 12:26:18
windowsra a music rescue nevu program ajanlhato, szepen id3 tag alapjan atnevez es atmasol mindent egy ipodrol.
Jackson
2007. július 30. — 12:44:19
Mi ez az ID3 tag?
Lin3Lord
2007. július 30. — 12:52:58
[re=34242]Jackson[/re]: omfg. http://en.wikipedia.org/wiki/ID3
easyRider
2007. július 30. — 13:20:24
OMFG.:D
GazVezir
2007. július 30. — 13:23:38
[re=34241]Shamalt[/re]:Köszi, Windows-ra nem tudtam, hogy van ilyen okosság. Ettől függetlenül fekete pont az almának 🙂 .
easyRider
2007. július 30. — 14:24:52
http://www.uottawa.ca/services/tlss/mhr2004/images/apple_logo.gif
Jackson
2007. július 30. — 14:43:51
[re=34243]Lin3Lord[/re]: Köszi, csak lusta voltam 😀
Amúgy az értelmet azért keresem még ebben: [re=34244]easyRider[/re]:, meg ebben: [re=34247]easyRider[/re]:
easyRider
2007. július 30. — 15:36:08
hm?:D
greg
2007. július 30. — 17:31:20
[re=34249]easyRider[/re]: az első két hsz-ed értelmét keresi.-.-
Lin3Lord
2007. július 30. — 18:38:08
elsőnek imho az, hogy Jackson nem tudta id3 mirejó. Második meg a feketepont. szvsz. de aztan lehet hogy még nálam is értelmetlenebb és én se értem. 😀
GazVezir
2007. július 30. — 19:00:32
Bárcsak a melegre lehetne fogni, de nem 🙂 .
axaard
2007. július 30. — 19:32:55
[re=34254]GazVezir[/re]:Sose gondoltuk volna, h visszasírjuk az a 40 fokot 😀
moikboy
2007. július 30. — 21:32:27
Amúgy nem kell ide iphone, mefi úgyis mindig olyasmiről ír tesztet, amivel a való életben még nem találkozott 🙂 lsd. DSLR kamerák, geek gadgetek :D:D
Jackson
2007. július 30. — 22:10:08
[re=34255]axaard[/re]: Én nem. Csodálatos ez a 20°C 🙂
Bodi
2007. július 30. — 22:16:17
de jó, hogy nincs és biztosan nem is lesz iPodom, ilyen problémáim sincsenek 😀
danneee
2007. július 31. — 11:36:54
A problémával foglalkozik a Lifehacker is:
http://lifehacker.com/software/ipod/hack-attack-add-music-and-movies-to-your-ipod-from-any-computer-without-itunes-237986.php
levee
2007. július 31. — 11:58:55
Nem az apple a ludas, hanem a lemezcégek, annak idején csak ennek bevezetésével mentek bele abba, hogy az iTunes webáruház az iPoddal együtt karöltve ontsa majd a milliókat. Amúgy már az első héten kismillió program volt és van is ennek a kijátszására.
lymmz
2007. december 08. — 10:28:44
ahahahah ipod mekkora szarez