Megjöttem, megvolt az esküvő, ami nos hát érdekes volt. Tudniillik én ilyen templomi eskövőn, lagzival mindennel együtt még nem voltam (egyszer egy polgármesteri hivatalban tartott ceremónián igen, de az más kaliberű volt teljesen). Tulajdonképpen jó buli volt, mert haverok, buli és fanta, de volt pár dolog ami azért szúrta a szemünket. Például a zene. Mulatós Miklós elvtárs nyomatta a zenét egy kanfasztikus Kázió szintetizátorral, és minden szám után úgy nézett körül, mint legalább egy karmester, várva a tapsözönt, ami viszont nem volt, mert az emberek inkább beszélgettek volna, semminthogy kellemes sej-haj muzsikákat hallgassanak. A másik meg egy apró jótanács: a reggel nyolckor elkészült kirántott húst kicsit ciki szerintem este tíz körül, mikrózva tálalni. (Mármint ha én szakács/pincér lennék akkor a pofám lesülne konkrétan, nem csak a hús.)
2007. augusztus 26. \\ személyes témában
Dínom meg dánom is
Mefi
Nádai Gábor vagyok, de a legtöbben Mefinek hívnak. 2005-ben, akkor még szinte gyerekként kezdtem el a mefiblogot. Általában a saját gondolataimról írok utazás, film, sorozat, színház, könyv, fotózás, kütyü, szoftverfejlesztés vagy internet témákban.
Mefi bejegyzései
-
Visszavettük a trikolor zászlót
2026. április 13.
-
22 év dorombolás után az élet ismét megy tovább
2026. április 10.
-
Februárban és márciusban bizonyos dolgok írva voltak
2026. április 03.
-
Mikor lett az időjárás tényleg kardinális pontja az életemnek?
2026. március 06.
-
A január, amikor először éreztem, hogy mindjárt február
2026. március 01.
Mefi hozzászólásai
-
A robotok nem a munkádat veszik el, csak az életkedvedet
"Pont mostanában volt élményem egy online..."
-
A robotok nem a munkádat veszik el, csak az életkedvedet
"köszi!"
-
Ezen a vonaton nincs fék – 20 éves a mefiblog
"Boldog születésnapot neked is! Jó újra látni, ezer..."
-
Ezen a vonaton nincs fék – 20 éves a mefiblog
"Szerintem szinte végig követtem a blogodat, én biztosan..."
-
Ezen a vonaton nincs fék – 20 éves a mefiblog
"így legyen :D"
12 hozzászólás
Hozzászólok én is →
Szólj hozzá!
Ha ez az első alkalom, a kommented jóváhagyás után fog megjelenni.
Az e-mail-címed nem jelenik meg.
Hozzászólás a(z) Mefi bejegyzéshez Válasz megszakítása
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
v1rush
2007. augusztus 26. — 10:42:46
Az olyan zenét és húst soha meg nem hallgatnám/enném.
Mefi
2007. augusztus 26. — 10:43:43
[re=35005]v1rush[/re]: hát, a füledet hiába fogod be. :] Este lefekvés után hadd ne mondjam milyen jó volt a csend. 😀
axaard
2007. augusztus 26. — 11:11:38
[re=35006]Mefi[/re]:Eltudom képzelni. Én búcsúkba/rendezvényekre jártam sokáig árulni, és ott is ugye a „vidámparkos-cigányok“ azt nyomatják. Nincs annál jobb, mikor egyik oldalról ez a mulatós zene max. hangerőn, másik oldalról amaz, szemből meg a színpadon valami istenhátamögött eldugott zenekar ugyancsak mulatóst játszik 😀
Amúúgy a pincér (szerintem) nemnagyon tehet az étel minőségéről.
Mefi
2007. augusztus 26. — 11:44:12
[re=35007]axaard[/re]: nem, de a tálalásért ő a felelős.
pitbull
2007. augusztus 26. — 13:14:47
[re=35008]Mefi[/re]:max a felszolgálásért, ami nem egyenlő a tálalásal. A hel meg mindig a fejétől bűzlik. Ha az üzletvezető nem szól a lusta szakácsokra, akkor szikkadt húst fognak a vendégek enni. Tudok EGY olyan helyet a környéken, ahol akkor kezdik sütni a húst,a mikor a vendégek nekilátnak a levesnak, így még egy nagyobb lagziban is frissen sült a frissensült.
axaard
2007. augusztus 26. — 13:20:11
[re=35008]Mefi[/re]:Az igaz. De most ha te pincér vagy, akkor kirúgatnád magad amiatt (mert tuti kirúgnak, ha azt mondod, hogy nem vagy hajlandó kivinni az ételt), mert a szakács reggel csinálta az este felszolgált kaját?
Lin3Lord
2007. augusztus 26. — 16:48:58
Nalunk a csaladba mar evente kijut 1-1 ilyen eskuvo. 😀
moikboy
2007. augusztus 26. — 17:33:02
Én idén házasodtam harmadszorra. És nálunk aphex twin húzta a talp alá valót.
RaszP.
2007. augusztus 26. — 17:38:40
kirántotthús powa:D
maat
2007. augusztus 26. — 19:35:58
nincs is baj a napos rantotthussal, ha hideg es mondjuk utieledelnek viszed a vonatra 🙂 bar manapsag mar nem olyan nagy divat
Mefi
2007. augusztus 26. — 21:02:31
[re=35044]RaszP.[/re]: jaja. 😀
[re=35051]maat[/re]: én zsíros kenyeret is szoktam vinni. 😀
Anya
2007. augusztus 27. — 18:45:21
Sziasztok fiatalok!
Az egészben az a legszomorúbb, hogy ez nem étteremben volt hanem egy bérelt heelyen és a szakácsot erre az alkalomra fogadták fel.
Valószínű,hogy a kutyáimnak sem főzetnék vele