Almánia

Kíváncsi leszek, mi lesz, ha hivatalosan is megérkezik Magyarországra az iPhone (úgy értem, hogy majd nyomatják a tévében, hogy iPhone x előfizetéssel y szolgáltatónál z magyar birodalmi váltóér’), akkor vajon lesz-e itthon is balhé abból, hogy csak egy szolgáltatóval működik (méghozzá ha jól tudom, a T-Mobile lesz az a szolgáltató, mert hát ilyen a tökéletlen verseny). Két-három mobilkereskedőnél néztem, lehet már kapni, 140 000 és 170 000 forint között mozog a kártyafüggetlen ár (ezt picikét erős túlzásnak tartom; tény, hogy jóság az iPhone, de az USÁ-ból szállítással és mindennel szerintem egy százasból be lehet hozatni), meg kérdés, hogy ez a kártyafüggetlenség hivatalos-e.

Múltkor egyébként durván félóra leforgása alatt három iPhone-t láttam, három különböző embernél. Igazából még mindig egy dolog zavar benne: gyöngyszem. Értsd: én nem merném a Keleti Pályaudvar előtt felkapni az éppen zizegő majd’ kétszázezres telefont, kihúzni a finom kis bőrtokjából, aztán rálehelni a tacsszkrínre, és akkor jobb esetben nem három késsel ébredni az intenzíven. Arról nem is beszélve, hogy a telefon valahogy jobb, ha kicsit masszív. Mert mész, leejted, hopp, felkapod, megint leejted stb., és az érintőképernyő lehet ezt nem viselné el. Persze nem dobálni kell, nem kosárlabda ez, csak hát mindenre gondolni kell. Bár mindenki állítja, hogy tökéletes műanyagból készült. Bár én tudom magamról, hogy a PDA-t is szépen a tokjában tartom, ami ütés-, csepp- meg porálló, és nem is nagyon szoktam utcán elővenni. Mert egyszerűen nem gyakori. Tíz év múlva már talán nem félő, hogy leütnek érte, mert olyan átlagos használati tárgy lesz, mint mondjuk most a mobiltelefon.

Valamint kíváncsi leszek, hogyan reagál a Microsoft a nagy iPhone-lázra, sürgeti-e majd a WM5-6 alapú okostelefonokat, vagy kiáll valami zunePhone megoldással.

Valamint a minap az jutott még eszembe – e a hosszú áradat lezárásaként –, hogy mennyire jól járna már az Apple, ha kidobnának a csúcsszuper oprendszerüket PC-re. Mármint hivatalosan. Persze lenne rengeteg mekes júzer, aki rögtön szidná Steve-et, de végső soron ha sikerülne nekik jól összerakni, lazán kitúrhatnák a Microsoftot a piac nagy részéről. (Igazából csak a nagy gémerek azok, akik nem váltanának osikszre, még akkor sem.) Persze ez nem fog megtörténni, pusztán csak mint képzelődés jutott eszembe. Én mindenesetre előbb adnék ki pénzt egy normálisan (értsd: a Windowsnál nem rosszabbul) működő OS X-ért, mint egy Windowsért. Én bajom.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.