Kéremszépen, nem kellett sokat várni, megjelent az első(?) érintőképernyős nem-iPod; ez a Samsung P2:
Az van, hogy mióta »Samsung YP-Z5« nevű kis ketyerével hallgatok zenét útonállásaim közben, azóta bizony figyelek a Samsung termékeire, mert azon túl, hogy szépek (a telefonoknál sajnos itt meg is áll az élet, hogy szépek), nem kicsit ügyesek is. Ez a cuccos meg mindenféle jóságot tud, ami nekem szimpatikus, és amit végső soron elvárnék egy MP3-lejátszótól (nevezzük inkább zsebwurlitzernek). Ezeket tudja:
- pici, vékony, elegáns megjelenésű, valszeg kényelmes kezelni;
- 4 GB-os vagy 8 GB-os memóriával;
- 3″-os érintőképernyő;
- beépített Bluetooth™ (hogy én erre milyen régóta vágyom!)
- FM-rádió és hangrögzítő (utóbbi az én Samsungomban kifejezetten jóra sikerült);
- egyéb nyalánkságok, mint: testreszabható menü, ébresztő, világóra, stb.
A négygigás cuccos ára 200 USA dollárba fáj bele (hozzávetőlegesen 35 ezer magyar rúpia), ami szerintem mindenképpen megérős biznisz.
Valamint ehhez kapcsolódó, hogy rengeteg oltást hallottam-láttam-olvastam az LG új, érintőképernyős telefonjáról, márminthogy az isteni iPhone-t koppintja. Ez szép, meg jó, csak azért nem kéne elfelejteni, hogy az LG már sokkal korábban előjött egy érintőképernyős telefonnal (LG Chocolate talán?), csak nagy valószínűséggel a kutya sem figyelt rá.
Ezekkel az érintőképernyős lejátszókkal nekem egy problémám van: nem tudok benyúlni a tatyóba, és megnyomni egy gombot, hogy pauza, meg nem tudok finoman benyúlni a zsebembe, hogy halkabbra vegyem, és hasonlók. Mindenképpen elő kell venni, akkor már kiszedni a kis tokjából, satöbbi. Ráadásul egy cirka negyvenezres kütyüt mondjuk egy Salgótarján Expresszen nem vennék elő.
Steve Jobs pedig jól mondta: ők mérföldköveket raktak le. Lehet, hogy nem mindenki Mac-mániás, lehet, hogy nincs minden háztartásban Macintosh, és lehet, hogy nem ő a világ leggazdagabb embere, de lerakott három igen komoly mérföldkövet: az első Macintosh gépet, az iPodot és most az iPhone-t.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
Andrei
2007. december 18. — 12:31:26
Az iphone egy fospunpa, de erre térjünk vissza egy év múlva. Ez a kis samsung tényleg szép. Én mellesleg most jutottam el oda, hogy minden legyen egyben amennyire lehet. Igy a telefonom egyben a PDA-m és mp3 lejátszóm vagy hangrögzítőm is. A megrendeléseket szintén a telómon nézem sokszor és nem kapok elő egy pda-t, mint régen. Ezen felül South Park , meg videók nézésére használom. Van egy mp3 lejátszóm, szintén samsung. Tényleg szép hangokat ad ki. Viszont nem használom egyáltalán.
Mefi
2007. december 18. — 12:34:41
[re=40783]Andrei[/re]: ja, érdekes, hogy eddig ellene voltam, most viszont egyre szimpatikusabb egy PDA+GSM+GPS+WiFi+Bluetooth masinéria, amibe szerzek egy 8 GB-os kártyát, ‘szt hadd szóljon. 🙂
moikboy
2007. december 18. — 12:57:47
Hát nem is tudom, nem véletlenül teremtette Isten külön az mp3 lejátszót és külön a telefont. Már csak abból a szempontból is jobb, hogy ha esetleg 3G-s telefonra akarok bővíteni akkor nem kell kifizetnem egy új mp3 lejátszó vagy egy kéziszámítógép árát is. Meg aztán nyilván szolgáltatások terén is többet nyújt egy-egy célfeladatra kihegyezett eszköz.
Persze megoldható lenne az ultimate mobil-médiaegység, amit nem kellene lecserélni minimum 15 évig, de a fogyasztói társadalom sajnos közbeszól.
Mefi
2007. december 18. — 14:10:27
[re=40786]moikboy[/re]: meg ugye olyat soha nem fognak csinálni, mert a gyártónak jobb biznisz, ha félévente elad egy gépet, mintha évente. Azért a PDA egyébként eléggé jól ulimate lehet, hiszen szinte bármilyen szoftvert rátehetsz (legfeljebb megírod magad), 8 GB-os memóriakártya van benne, GPS, WiFi, Bluetooth stb.
AERO
2007. december 18. — 18:15:28
ElectroWord-ös újságba láttam tegnap vmi lejátszót, nem kínai volt, de már nemtudom milyen. Érintős volt az is. 30 valahány magyar kessért. De azért ez is cépes, bár a negatívumok megvannak a sima gombossal szemben.
Mefi
2007. december 18. — 18:31:41
[re=40809]AERO[/re]: ha már, akkor inkább Samsung, a poztív tapasztalatok miatt. 🙂
AERO
2007. december 18. — 18:33:57
[re=40811]Mefi[/re]: persze, én is ezt választanám, nekem is vannak pozitív tapasztalataim a termékeikkel, meghát azért elég designos cuccaik vannak. A telefonok azok pfff… no comment 😀
Mefi
2007. december 18. — 18:35:03
[re=40812]AERO[/re]: igazából aki nem akar kenyeret sütni a telefonjával, annak tökéletes a Samsung. Szerintem az ideális női telefon; egyszerű, szép. (Volt egy évig Samsungom, a célra jó.)
moikboy
2007. december 18. — 19:06:19
Samsung telefon fos. Samsung mp3 zsír. Samsung monitor gecikurvajó. Eddig csak ezeket próbáltam (huzamosabb ideig).
AERO
2007. december 18. — 19:17:00
[re=40813]Mefi[/re]: ebben azért igaz. Bár ha nekem telefonom van, akkor nézzen is ki valahogy, meg tudjon is valamit 🙂
ZsuKov
2007. december 18. — 19:17:11
samsung telefonokat ellenségemnek nem adnám, de komolyan
csininek szánják de kibebaszottronda és lófaszt se tud
Mefi
2007. december 18. — 19:44:34
[re=40817]moikboy[/re]:[re=40819]ZsuKov[/re]: mondjuk múltkor nyomkodtam egy MP3-as szamszungot, az egész jópofa volt. Meg pl. anyumnak is tökéletes a Samsung, akinek nem az a lényeg, hogy EDGE, meg Bluetooth, meg sokmegapixeleskamera, és hasonlók. 🙂
ZsuKov
2007. december 18. — 21:01:08
az egy dolog, de ha én kapnék egy ilyet, visítva basznám ki az ablakon 😀
AERO
2007. december 18. — 21:02:03
[re=40828]ZsuKov[/re]: Ahhahaha mekkora :D:D:D
Mefi
2007. december 19. — 00:19:52
[re=40828]ZsuKov[/re]: hát azért ezt kétlem. 🙂
ZsuKov
2007. december 19. — 16:48:56
na fogadjunk? 😀
Mefi
2007. december 19. — 16:52:55
[re=40869]ZsuKov[/re]: na fogadjunk, hogy pofánkúrnálak? Hülye ne legyél, add el inkább. 😀
ZsuKov
2007. december 19. — 18:23:28
mondjuk igaz. eladom betörök hozzá éjjel és rádobok mondjuk egy t80-ast, mert az nem kicsi
Mefi
2007. december 19. — 18:25:31
[re=40876]ZsuKov[/re]: lol.
netman
2007. december 19. — 20:19:35
Mefi, hogyan lehet az írásaidhoz trackback-elni? 🙂
http://blog.netman.sk/2007/12/19/idezet-1/
moikboy
2007. december 19. — 20:55:31
Sehogy.
Mefi
2007. december 19. — 22:42:02
[re=40889]netman[/re]: mondjuk beküldöd ide kommentbe a linket, nem haragszom meg érte. 🙂
suexID
2007. december 19. — 23:26:45
[re=40889]netman[/re]: A szőrös nyelvedet leszámítva mit tudsz még lerakni az asztalra?
netman
2007. december 20. — 22:07:02
[re=40903]Mefi[/re]: okés 🙂
[re=40906]suexID[/re]: őhm, mire is gondolsz konkrétan?
arcsee
2007. december 24. — 04:15:11
[re=40783]Andrei[/re]:
“Tényleg szép hangokat ad ki. Viszont nem használom egyáltalán.”
érdekel minket ez. de miért nem írsz blogot?
a “punpát” meg M-mel
Szöszi
2008. január 24. — 22:59:39
Csak egy kérdés. Csupán egy oldalon olvastam,és sehol máshol,hogy van beépített hangszórója a lejátszónak,és ezért vok bizonytalan,de szerertném tudni,mielőtt egy ilyen masinába ruháznék be. 🙂 Ha vkinek van infója,pls ossza meg velem!
Shady
2008. június 26. — 20:54:16
nincs beépített hangszórója! (nekem ilyen van) 🙂
Gaben
2008. augusztus 07. — 01:13:23
“Ezekkel az érintőképernyős lejátszókkal nekem egy problémám van: nem tudok benyúlni a tatyóba, és megnyomni egy gombot, hogy pauza, meg nem tudok finoman benyúlni a zsebembe, hogy halkabbra vegyem, és hasonlók. Mindenképpen elő kell venni, akkor már kiszedni a kis tokjából, satöbbi.”
Na most ezzel mellé fogott kedves cikk író mert azért van az odallán 4 gomb biza ám (mert nekem is ien van) van egy Hold gomb amit csusztatni lehet van a bekapcsolo gomb(a képről is láccik, hogy van rajta legalább 2) amivel ha épp megy a zene egy rövid gombnyomásra le lehet állítani illetve vissza lehet kapcsolni és a hangerőnek is van két gomb bal oldalt! jah és tokot nemkapsz hozzá max valami kiszokniba belerakod mint a telefonokat szokták!Ezzel nem kritizálni akarom, csak éppen megcáfolom amit írt!
Bye: Gaben
Gaben
2008. augusztus 07. — 01:14:49
Jah amugy én nagyon megvok vele elégedve nekem 8 GB-s van ha meek utazni akkor viszem magammal rakok rá pár filmet oszt cső!
Bye: Gaben
BabyBlue
2008. szeptember 03. — 22:57:00
Nekem is ilyen van, 8gb-s. Gaben állításait tudom alátámasztani, ezek a gombok kielégítők. 🙂 Simán nyomkorászható vaktában. A hold-ot pedig be lehet állítani, hogy csak a képernyőre vonatkozzon, a gombokra nem. Így nem kell minden hangerő változtatásnál holdolni. (Mert amúgy a gombok nem nyomódnak olyan könnyen be maguktól, így ez a megoldás praktikusnak mondható.) Én egyedül a számugrató gombot hiányoltam erre az esetre, de már ezt is meg tudom oldani zsebben: hold ki, vízszintes húzás a kijelzőn, hold be. Nem annyira bonyolult.
valaki
2008. szeptember 04. — 14:13:06
YP-P2 höz adatkábelt szeretnék venni. van vkinek eladó?